vissza a főoldalra

 

 

 2008.09.19. 

Mennyire vallásos a világ és Európa? – Reprezentatív felmérés a világ vallásosságáról

A fiatalok világszerte sokkal nagyobb számban vallják magukat vallásosnak, mint általában hinnénk. Nagy különbség van azonban a különböző kontinenseken élők, és a különböző vallásokhoz tartozók válaszai között – derül ki a német Bertelsmann-Alapítvány által készített felmérésből. A kutatás eredményeit bemutató konferencián az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökeként részt vesz Erdő Péter bíboros is. A felmérés során, amelyet az idén júliusban Sydney-ben megrendezett Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából készítettek, 21 000 embert kérdeztek meg, akik a világ különböző országaiban élnek, és különféle világvallásokhoz tartoznak. A nagyszabású kutatás célja, hogy választ keressen azokra a kérdésekre, hogy milyen erős a hit, a vallás a világban, milyen hatással van a vallásosság a politikai döntésekre, a gyermekek nevelésére, a környezettel való kapcsolatra, a különböző élethelyzetek megoldására. Milyen fogalmai vannak a mai embernek Istenről, illetve az isteniről? Az interdiszciplináris vallásközi felmérést konferencia keretében ismertetik szeptember 17-én Brüsszelben. A kutatásnak Európára vonatkozó eredményeit Martin Rieger professzor (Bertelsmann Alapítvány) ismerteti, a pódiumbeszélgetésen Erdő Péter bíboros mellett részt vesz többek között Dieter Heidtmann, az Európai Egyházak Konferenciája (KEK) képviseletében, a beszélgetést Ingo Friedrich, európa-parlamenti képviselő, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Képviselőcsoportjának tagja vezeti.

 

(Forrás: Magyar Kurír)