vissza a főoldalra

 

 

 2008.09.19. 

Az 1%-os SZDSZ uralkodik a társadalmon

Komáromi István pécsi MSZP-s, aki aláírásgyűjtésbe kezdett a párton belül Gyurcsány Ferenc leváltásáért. A szocialista párt alapító tagja, és a párton belül egy alapszervezet titkáraként dolgozik. Ez a pozíció a párthierarchián belül egyáltalán nem mondható magasnak, arra azonban elegendő, hogy gondokat okozzon az MSZP bebetonozott vezetőségének.

 – Gyurcsány meghirdette sokadik csomagját. Mi a véleménye erről?

 – Nekem olyan érzésem van, hogy Gyurcsány nem integráló, hanem irritáló személyiség. Szerintem egy PR-fogásnak elmegy ez a program, de az objektivitást mellőzi. Nevezetesen 3–4 éves programot vizionálva, túlnyúlik a választási cikluson. A legjobb számítás szerint is 2010-ig marad a kormány, így nem illik belekontárkodni a következő ciklusba. Az elképzelések komolyságát kérdőjelezi meg, hogy. Gyurcsány egyes részekben nagyon kedveskedni akart a szabad demokratáknak. Nekem olyan érzésem volt, mintha a program írásánál az SZDSZ fogta volna a kezét. Végül is az SZDSZ dönt majd, ahogyan dönt. Az egyszázalékos Szabad Demokraták Szövetsége uralkodik a társadalmon.

 – Meddig marad még a Gyurcsány-kormány? Hisz-e még neki valaki?

 - A legegyszerűbb megoldás – ami az ő kezében van –, hogy átadja a helyét valaki másnak, aki jobban tudja vezetni a kormányt. Egy másik változat lenne, ha a két nagy párt félretenné hatalmi ambícióit és megegyeznének az ország, a társadalom érdekében, és egy szakértői kormányt hoznának létre. Erre persze kevés esélyt látok. A harmadik variáció az előre hozott választás lehetősége. Ebben a legjobb dolog az lehet, hogy az SZDSZ kiírná magát a parlamentből. Oda jó ideig csak idegenvezetővel mehetnének be. Ez nagyon kedvező lenne az országnak.

 – Nem arról van szó, hogy néhány MSZP-s vezető az állását félti? Ez a kisebbségi kormányzás csak arra jó, hogy ülnek a babérjaikon, semmit nem csinálnak, az ország pedig egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül.

 – Így van. Én úgy fogalmaztam, hogy szeretnék a fagyit végignyalni 2010-ig. A hatalom édes íze valóban egy csábító dolog, de ennek is megvan a másik oldala, mert a választók ezt keményen megbosszulják. Sok egyéni képviselő kiesik, polgármesteri és önkormányzati képviselői helyek vesznek el, mert a választópolgárok számon kérik, mit csináltak és hogyan. Az emberek bizalmat szavaztak nekik, de ők a gombokat összevissza nyomogatták, lásd az egészségügyi törvényt. Március 9-én közel hárommillió ember kinyilvánította a véleményét a neoliberális gazdaságpolitikáról, amit nem fognak megbocsátani egyhamar.

 – Hol tart az ön akciója, amit Gyurcsány leváltásáért indított?

 – Egy hete történt a Más-kép szellemi műhely megalakítása. Kemény bojkott közepette zajlanak az események. Engem Pécs város MSZP-elnöke számon kért arról, hogy mertem az egyik jobboldalhoz közelálló televízióban nyilatkozni. Tettem egy olyan megjegyzést, hogy a szocialista pártnak is szüksége van fiatalításra, de nem „Zuschlag-gárdistákkal”. Mivel ő is fiatal baloldali, ezt nehezményezte. Én felhívtam a figyelmet: nehogy azt higgye valaki, hogy Zuschlag volt az egyetlen mókamester, aki végrehajtott akciókat. Sokan ma is szabadlábon vannak még. Amennyiben a szocialista párt nagy vereséget szenved, ezek amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan fognak eltűnni. Megkérdeztem, mi a nagyobb bűn, a jobboldali tévét nézni, vagy annak nyilatkozni? Ő azt mondta – mind a kettő. Akkor 0-0. Megkezdődtek a rágalmazások, hogy én pénzért nyilatkozom és sorolhatnám. Mint alapító tag úgy gondolom, nekem helyem van az MSZP-ben, és azoknak nincs, akik potyautasként, érdekből csatlakoznak a párthoz. A Más-kép azt jelzi, hogy az MSZP-n belül másképp kell politizálni, másképp kell a gazdaságpolitikánkat meghatározni. A társadalom felé más képet kell felmutatni. Az, ami most van, hiteltelen. Erre a rendezvényre meghívtam Gyurcsány Ferencet, Gráf Józsefet, Lamperth Mónikát, Kiss Pétert, Simon Gábort, nem jöttek el. Az érintettek megkapják az előadások tartalmát. Három olyan előadónk volt, akik nem vettek részt az „őszödi elkurtuk” brigádmozgalomban. Debreceni Kálmán közgazdász, aki párton kívüli szakember, kifejtette elmarasztaló véleményét a jelenlegi cselekvési csomagról, és hasonlóképpen nyilatkozott róla, mint én, nem szerencsés ez a program. Társadalompolitikai témában dr. Horváth Csaba, aki a pécsi tudományegyetemen tanít, tartott előadást, a harmadik Czöndör Gyula párttag volt, aki az MSZP helyzetéről beszélt. Jobbító szándékkal mondom el a véleményemet, és egy demokratikus pártban erre meg kell adni a lehetőséget.

 – Gyurcsányt mint miniszterelnököt, vagy mint pártelnököt szeretnék lemondatni?

 – Debreceni MSZP-sek mind a két helyről szeretnék eltávolítani. Én azt mondom, hogy ő a párton belül egy meglehetősen érdekes figura, és megtette azokat a lépéseket, amik megerősítették. Suchman Tamás azt mondta: szó sincs Gyurcsány leváltásáról. Nyilván ennek oka van. Suchman nagyon sok lehetőséget kapott mostanában, mindenhez ért a párton belül, ha befogja a száját. A záhonyi kistérség, a balatoni fejlesztés, és már Pécsett is ott van a gazdasági beruházásokban. Ebből azért le lehet vonni némi következtetést. És ez csak Suchman.

 – Amennyiben Gyurcsány marad a párt élén, és kitart a csapata körülötte, akkor mi fog változni?

 – Ebben is van valami. Gyurcsány Ferenc nem egyedül csinálta ezt az egészet, ebben részt vettek az MSZP fajsúlyos emberei is. Ránk pedig azt mondják, hogy súlytalanok vagyunk. Olyan tekintetben valóban súlyosak, hogy rengeteg hibát elkövettek. Ám sokan vannak még párton belül, akik Gyurcsányt favorizálják, és ennek számos oka van. Mi tesszük a dolgunkat a valódi szocialista eszméken alapuló MSZP jövőjéért.

 

Oláh János József