vissza a főoldalra

 

 

 2008.09.19. 

Közvita az autonómiáról

Az autonómia-népszavazás megszervezéséről szóló határozattervezetet bocsátott közvitára a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal. A városháza szeptember 16-ai közleménye szerint a Magyar Polgári Párt (MPP) frakciójának kezdeményezésére és az átláthatósági törvény rendelkezéseinek megfelelően teszik közzé a javaslatot, amely a Kovászna megye határainak módosítását érintő autonómia-népszavazás megszervezésére vonatkozik.

„Az autonómia az erdélyi magyarság megmaradása és szülőföldjén való boldogulásának intézményes kerete, kivívása a jogállam és a demokratikus intézményrendszer nyújtotta eszközök révén kell hogy megtörténjék” – áll kezdeményezők által közzétett dokumentumban.

A tervezetre vonatkozó anyagok beszerezhetőek és tanulmányozhatóak a városháza ügyfélfogadó irodájában, valamint a hivatal honlapján. Javaslatokat, ötleteket, véleményeket névvel, lakcímmel és telefonszámmal ellátva az ügyfélfogadó irodában szeptember 25-éig várnak. A tervezet szövege szerint a referendumon a polgárok arra a kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszoljanak, hogy „Egyetért Ön Kovászna megye közigazgatási határának megváltoztatásával a »Székelyföld Autonómia Statútuma« törvénykezdeményezésnek megfelelően, Székelyföld autonóm közigazgatási régió létrehozása érdekében, és azzal, hogy Sepsiszentgyörgy ehhez az autonóm közigazgatási egységhez tartozzon?”. A tervezetet októberben elemzi, véleményezi és bocsátja szavazás alá a helyi tanács.

Mint ismeretes: a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága azt javasolta, hogy a referendumot az önkormányzatok november 30-án szervezzék meg, a parlamenti választásokkal egy időben. Gazda Zoltán, az MPP Kovászna megyei alelnöke és a sepsiszentgyörgyi frakció vezetője lapunknak elmondta, önkormányzati képviselőik pártfeladatként kapták, hogy minden tanácsban terjesszék elő az autonómiareferendum megszervezésére vonatkozó határozattervezetet. Tegnap minden háromszéki polgármesternek küldtek levelet, amelyben kérik, hogy támogassák a népszavazás kiírását. Gazda elmondta, korábban Antal Árpád polgármesterrel egyeztettek erről, és ő támogatta a referendum megszervezését.

Amint arról beszámoltunk, Izsák Balázs, az SZNT elnöke nyílt levélben kérte Markó Béla RMDSZ- és Szász Jenő MPP-elnöktől, támogassák a szervezet autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezését. A tervek szerint november 30-án kérnék ki a lakosság véleményét.

 

(Forrás: Krónika)