vissza a főoldalra

 

 

 2008.09.26. 

A szabadkai fiatalok generátora

A májusban elfogadott nemzeti ifjúsági stratégia egyik pontja kimondja, hogy helyi szinten is ki kell dolgozni az ifjúsági akciótervet, és ifjúsági irodákat kell létrehozni. Ennek kidolgozásába és megvalósításába kezdtek most bele a szabadkai Ifjúsági Tanács tagjai, és szemináriumaikra olyan résztvevőket hívnak meg, akik valamilyen formában foglalkoznak fiatalokkal, ötleteikkel, tapasztalataikkal pedig segíteni tudják az akcióterv kidolgozását. Maga az ötlet a szabadkai Ifjúsági Tanács tagjaitól ered, akik az ifjúsági- és sportminisztérium pályázatára elkészítették A szabadkai ifjúság generátora nevű projektet, mely pontosan egy ilyen akcióterv kidolgozását foglalja magába. Mivel azonban csak város vagy község pályázhatott, az Ifjúsági Tanács, amely valójában több civil szervezetet tömörítő ernyőszervezet, Szabadka önkormányzatához fordult, hogy álljanak a projekt mögé, és támogassák azt. Ennek folytatásaként négy szemináriumot tartanak, melynek célja, hogy feltárják a fiatalok problémáit, szükségleteit, és segítségükkel létrejöjjön a helyi ifjúsági akcióterv. A szombati találkozón tanárok, pedagógusok, ifjúsági és civil szervezetek, szociális munkások, középiskolások és egyetemisták is részt vettek, hogy megismerkedjenek az ifjúságpolitikával és az akcióterv fontosságával. A beszélgetés során felmerült, hogy mit tehet a város és mit a civil szervezetek, mi lenne az összekötők szerepe, hogyan lehetne minőséges szolgáltatást nyújtani, milyen anyagi támogatottságot élvezhetnek, vagy hogy milyen ifjúsági klubokra lenne szükség.

– Igyekeztünk minél nagyobb számban meghívni résztvevőket, hogy minél pontosabb képet kapjunk arról, hogyan is nézzen ki az akcióterv, és mik a feltételei az ifjúsági iroda hatékony működésének. Arra számítunk, hogy azok, akik ebben most részt vesznek, a későbbiekben is segíteni fognak nekünk. Az összejövetelek alatt több ötlet is elhangzik, amit egyenként megvizsgálunk, és ezek az ötletek is részét képezik majd a végleges akciótervnek, amit, remélhetőleg még az év végéig átnyújtunk a város vezetőségének. Csak miután ők is jóváhagyták, kezdhetünk bele a terv megvalósításába, ami tulajdonképpen azt jelentené, hogy ez az egész elkezdene egy rendszerként működni – mondta Farkas Csongor, a szeminárium egyik szervezője.

 Nemanja Simović Szabadka sport- és ifjúsági titkára nagyon pozitívan viszonyult a kezdeményezéshez, így a város részéről is megvan a projekt támogatottsága. Mint azt Farkas Csongor elmondta, nagyon jó a kommunikáció a civil szféra és a városvezetőség között, és ez jelentős segítség lesz abban, hogy a tervek megvalósuljanak.

 

(Forrás: magyarszo.com)