vissza a főoldalra

 2008.09.26. 

A szellem szabadságáért

Beszélgetés Varga Miklós énekessel.

– Végzettségei szerint középfokú geológus és kereskedelmi üzemgazdász. Ez azt jelenti, hogy gyerekként nem is gondolt arra, hogy előadóművész legyen?

 – Eszem ágában sem volt. Geológusnak sem készültem. Tizennégy évesen még nem nagyon tudjuk, hogy mi szeretnénk lenni. Négy testvérem közül az egyik kitűnő eredménnyel végezte el a geológiai szakközépiskolát. Ez az intézmény közel volt hozzánk, s ezért jelentkeztem oda. Így lett egy középfokú geológus végzettségem. Ez után egy rokonszakmát választottam: három évig geodétaként dolgoztam. Közben megpróbáltam különböző főiskolákra jelentkezni, de sajnos sikertelenül. Az ok: matek és fizika volt a felvételi, és az utóbbi nem volt erősségem. Ezért szüleim nyomására olyan főiskolát kerestem, ahol a matematika mellett történelem volt a felvételi. Ez a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola volt. Felvettek és le is diplomáztam. A főiskolai éveim alatt kezdtem el komolyabban zenével foglalkozni.

 – Milyen zenét hallgatott otthon a kamasz Varga Miklós?

 – A nagy ősök közül a Deep Purple volt a kedvencem. Így Ian Gillan iskoláján nőttem fel. Más zenekarok kamaszként nem is érdekeltek. Később volt egy másik nagyon meghatározó zenekara és énekese az életemnek: az amerikai Journey és Steve Perry. Perry egy fantasztikus hangterjedelmű és technikájú énekes. Szakmai tudásom nagy részét tőle tanultam.

 – Igaz, hogy a lányok miatt kezdett el zenével foglalkozni?

 – Ez már egy bulváros rész. A középiskolában az osztálykirándulások alkalmával az egyik srác mindig magával hozta a gitárját, s a tábortűz mellett eljátszotta az aktuális slágereket. Arra lettem figyelmes, hogy az összes lány mellé telepedett, s bálványozta őt. Akkor még csúnya, szemüveges fiúként úgy gondoltam: ha ez kell a népszerűséghez, akkor meg kell tanulni gitározni. Szóltam a bátyámnak, aki alapszinten megtanított rá.

 – Sosem tanult zenét intézményes keretek között?

 –Nem.

 – Akkor korrepetitor segítségével készült fel egy-egy rockoperára?

 – Előfordult, bár én soha nem igényeltem korrepetitort. Az István, a királynál Szörényi egy szál gitárral kazettára felénekelte a szólamot, s hallás után tanultam meg a szerepet. A későbbiek folyamán már olyan zeneművekben is játszottam, hogy muszáj volt elsajátítanom a kottaolvasás tudományát. Illés Lajos zeneművei már nagyon nehezek voltak, s bonyolult ritmusképleteket tartalmaztak. A kottaolvasást is magamtól tanultam meg némi zenészi segítséggel. A Velünk az Isten c. református oratórium, melynek én voltam az egyedüli szólistája, már nem ment kottaolvasás nélkül.

 – Mi irányította a rock, s azon belül a hard rock műfaja felé?

 – Középiskolás koromban lejártam a Metro Klubba, ahol a P. Mobil játszott. Vikidál Gyulát ott hallottam először. Ők olyan zenét játszottak, ami nagyon közel állt hozzám. Amikor az együttesből kivált két zeneszerző, Bencsik Sándor és Cserháti István, s megalapították a P. Boxot, akkor engem hívtak oda énekesnek. Ez számomra óriási lehetőség, megtiszteltetés és szerencse is volt. Ez volt az első igazán profi zenekarom. Innentől datálódik profi énekesi pályám. Akkor már a főiskolás éveim végét tapostam, s el kellett döntenem, hogy melyik utat válasszam. A zenénél maradtam. Döntésemet nagyban befolyásolta, hogy meg is tudtam élni a P. Boxban való éneklésből. Úgy diplomáztam le kereskedelmi üzemgazdászként, hogy tudtam: nem fogok dolgozni a kereskedelemben.

 – Az Európa c. dallal robbant be a zenei életbe.

 – Ez nem teljesen így volt. 1983-ban bekerültem a svéd-magyar Safari zenekarba, melynek egyik oszlopos tagja Papp Gyula volt. Ezzel az együttessel Göteborgban készítettünk egy gyönyörű lemezt. A mai napig nagyon büszke vagyok rá. Ez a hanghordozó került el Szörényiékhez, amikor az István, a királyhoz főszereplőket kerestek. Koltay Gergő, aki egy közös fellépés alkalmából hallott már énekelni, ajánlott be a bátyjánál, aki rendezte a darabot. Először még csak „magyar hangja” voltam Pelsőczy Lacinak, mert Koltay Gábor nem bízott benne, hogy el is tudom játszani a szerepet. Tehát az országos ismertséget ez a rockopera hozta meg számomra. A bemutató után fél évvel egy szólókoncertet tartottam az Uránia moziban. Ott énekeltem el először az Európa c. dalt, mely hatalmas sikert aratott. A Hungaroton menedzsere rögtön szerződést ajánlott egy kislemezre. Ez meg is jelent. Akkoriban a kislemezeket nem nagyon vették. Abban az időben, ha a nagylemezből 100 ezer elfogyott, akkor beszélhettek aranylemezről. Ma ez a szám 7500-ra csökkent. Kislemezből ha valaki 20 ezret eladott, az már komoly siker volt. Az én Európámból 140 ezret adtak el. Ezután rögtön nagylemezre kaptam szerződést, mely 100 ezer fölötti példányszámban fogyott el. Az István, a király és az Európa együttesen hozta meg számomra a sikert, s azóta kettős szálon fut szakmai pályám. Az egyik a zenés színház, a másik a hagyományos rockéneklés.

 – Azt olvastam, hogy az Európa c. szám Debrecenhez kötődik.

 – Ez így van. Régebben írtam egy dalt, melyhez szöveget szereztek, aminek címe „Kék a farmer” lett. Varga Mihály barátom egyszer megmutatott egy szöveget, melynek Európa volt a címe. Arra kért, hogy írjak rá egy dalt. A Kék a farmer dallamát próbáltam rávinni a szövegre, sikerrel. Térben és időben külön született meg a szöveg és a dal, mégis illett egymáshoz. Debrecenben rendeztek egy békedal fesztivált, melyre a hátam mögött Varga Mihály benevezte az Európát. Csak amikor levelet kaptam a szervezőbizottságtól, hogy a legjobb 20 közé sorolták be, akkor értesültem a dologról. Megosztott első díjat nyertünk vele.

 – Ha már itt tartunk, a dal születése idején milyen Európáról álmodott, s mi lett belőle?

 – A szöveg úgy született, hogy Varga Misi látott egy tüntetést a tv-ben: nők tiltakoztak egy NATO-támaszpont ellen. Ez ihlette meg a szövegírásban. Amikor a dal született, Európa kettéosztott volt. Állt a fal, ami egy életidegen, mesterkélt dolog volt. A vasfüggöny lehullt, s jött az EU. Amikor Szlovákia az EU kapujában állt, úgy döntöttek, hogy ezt a dalt választják csatlakozásuk himnuszául. Írtak is rá egy szöveget, mely arról szólt, hogy az EU-s csillagok az égen beragyogják a földet. Erről még időben tudomást szereztünk, és sikerült ebben a formában letiltatni a dalt. Szerzeményünk nem az Európai Unióról szól, hiszen az EU nem azonos Európával. Amíg az EU-ban nincs benne az összes európai ország, különös tekintettel a tőlünk elszakított területekre, addig nem beszélhetünk közös Európáról. Egy mesterséges képződmény az unió, amelyben „vezér országok” döntenek a többiek sorsa felett. Európa a maga sokszínűségével kulturálisan és történelmét tekintve egy és oszthatatlan.

 – Az ún. rendszerváltás óta, vagy az EU-csatlakozást követően könnyebb lett egy hazai könnyűzenész élete? Több lehetősége van megmutatni tudását?

 – Régebben egy magyar zenész érdekesebb volt Nyugaton, mint most. Egzotikumként kezeltek, hiszen lent volt még a vasfüggöny. 1989 előtt zenészként sokkal többet jártam és készítettem lemezeket Nyugat-Európában, mint utána. Olaszországba is kimehettem egy nemzetközi tv-s fesztiválra. Ennek „köszönhetem”, hogy egy svájci énekes ellopta az Európa dalomat és óriási karriert futott be vele.

 – Később nemcsak Istvánt, hanem sok más történelmi személyt is életre keltett. Egy-egy alakítás előtt megismerkedett az adott kor történelmével is?

 – Igen, bár nem részletekbe menő precizitással. Ha egy történelmi személyt életre kell kelteni, akkor illik tudni, ki is volt az illető.

 – Három darabban alakította Jézust. Nehéz volt ráhangolódni ezekre a szerepekre? Isten fiának az alakítása még a nem hívőknek sem mehet könnyen…

 – Ezért biztos sokan megszólnak, de vállalom: nem vagyok bigott módon vallásos és sűrűn templomba járó ember, de ennek ellenére hívő vagyok. Istenhez való kapcsolatom rendkívül bensőséges. Nem megkerülve a kérdést: nem könnyű Jézust alakítani. A Megváltót megformálni azért is bonyolult, mert ő, bár Isten fia volt, de mégiscsak emberként járt köztünk, annak minden gyarló tulajdonságaival felruházva és mégis túl tudott lépni a gyarlóságain. A színpadon nem lehet csak úgy megjeleníteni, mint aki a „felhők között jár”, s onnan prédikál. A darabban egy olyan esendő embert kellett eljátszanom, aki az Isten fia, s puszta lényével is kitűnik a többiek közül, s ez nem könnyű feladat.

 – Másképpen kell hangilag felkészülni egy rockkoncertre, mint egy színházi előadásra?

 – A hang igénybevétele között van különbség. Egy hagyományos koncerten nincs idő hangilag pihenni. A színházban sem pihen a színész, ha nincs a színpadon, hanem a kulisszák mögül nézi a darabot, hogy ne essen ki annak a légköréből. A rockkoncerten, ha felmegyek a színpadra, akkor csak nagyon rövid pihenőt engedhetek meg magamnak. Egy koncert főleg fizikailag fárasztó, míg egy előadás szellemileg is.

 – Bizonyára már önnek lerágott csont, de az olvasók miatt nem tudom megkerülni a témát. Önnek megtiltották, hogy a jövőben elénekelje az István, a királyt. Nemcsak önnek, hanem az egész hajdani szereplőgárdának. Ez olyan – bár nem teljesen pontos a hasonlat – mintha Simándyt nem engedték volna Bánkot énekelni. Tisztázzunk valamit: ön nem azt mondja, hogy más ne énekelhesse el István szerepét, igaz? Irigység sincs önben?

 – Abszolút nincs. Mi már többször átadtuk a stafétabotot. A volt Nemzetiben – a mai Magyar Színházban – 2000-től már Tóth Sándor énekelte István szerepét. Az a szörnyű, hogy Rosta Mária, a Társulat megálmodója, s a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője, aki a jogok tulajdonosa, és a szerzőpáros is úgy állítja be a régi szereplőgárdát, mintha mi akarnánk egyedül eljátszani ezt a rockoperát, s nem engednénk teret másoknak. Nekem már réges-régen nem az István, a királyról szól az életem. Nagyon sok főszerepet játszottam már el azóta. Az István, a királyt az elmúlt néhány évben egy nyíregyházi színtársulattal, a Mandala Dalszínházzal adtuk elő. Ők eddig nyaranta meghívtak vendégművészként a darabba. Ennek már vége, mert az eredeti szereplők közül senki sem adhatja elő ezt a darabot. Ide kívánkozik: ha nekem bármilyen fenntartásom lett volna az új gárdával kapcsolatban, akkor nem vettem volna részt a Társulat műsorfolyamában. Nem nyilatkoztam volna, s nem léptem volna fel ingyen és bérmentve az egyik jelölt társaságában.

 - Tehát ahhoz jó volt, hogy népszerűsítse a műsort, de ahhoz nem, hogy énekeljen a darabban…

 – Ezek szerint igen. Az az abszurd, hogy mindenki játszhatja ezt a művet, csak mi nem. Azt mondják, hogy öregek vagyunk, s foggalkörömmel ragaszkodunk az István, a király szerepeihez. Finoman szólva ez egy marhaság. Nem abból áll az életem, hogy állandóan Istvánt énekeljek, s hogy őszinte legyek, ennyi hajcihő után már nincs is sok kedvem hozzá…

 – A jubileumi előadást eredetileg önnel képzelték el?

 – Nem, hanem a Társulattal. Rosta Máriának volt később az az ötlete, hogy idén nyáron Szegeden még egyszer velünk színre viteti a produkciót. Azt már nem tudom, hogy mennyi előadás volt tervbe véve. Ez az egész azon bukott el, hogy Deák Bill Gyula nem vállalta, hogy beüljön a Társulat valamelyik műsorába. Azt mondta, hogy erre a Társulatos felhajtásra ő egyáltalán nem kíváncsi. Ezek után a producer visszamondta a szegedi felkérést. Tehát eredetileg bennünk gondolkodott. Ezért abszurd, hogy később azt nyilatkozták, mi már alkalmatlanok vagyunk az István elénekléséhez.

 – Olyan ferdítések is elhangzottak, hogy 25 éve csak play-backre tátogtak az előadásokon. Ha jól emlékszem, pont Bródy János mondta.

 – Mi sosem kértük, hogy play-back legyen. Készséggel elismerem, 1983-ban a Királydombon és ‘84-ben Szegeden magnóról szólt a hangom, de hát furcsa lett volna, ha a háttérben Pelsőczy Laci tátogására énekeltem volna. Az 1990-es népstadionbeli és a 2003-as csíksomlyói István, a király valóban play-backről ment, a televíziós közvetítés miatt, nem a mi kérésünkre. Most soroljam az összes többi előadást, ami élőben ment? Egyébként a csíksomlyói előadással kapcsolatban én voltam az, aki ragaszkodott hozzá, hogy bemenjen a stúdióba, s újra felénekelje a szerepet. Az első felvétel óta eltelt 20 év. Azóta megváltozott a hangszínem is, s másképpen adom elő a darabot. A stúdióban pedig azt kértem, hogy legyen előadásszerű a felvétel. Ne legyen túl steril, s a kis hibákat hagyják benne.

 – Egyéb Szörényi-műben énekelhet?

 – Jó kérdés: fogalmam sincs, bár a történtek után ennek nincs realitása. Nem is igazán érzek ahhoz késztetést, hogy más Szörényi-darabban fellépjek, hiszen az István, a király óta nem hallottam Szörényi Leventétől olyan művet, amelybe én nagy kedvvel mennék énekelni. De azt hiszem, egy ilyen felkéréstől nem kell tartanom.

 – Azt mondják, a művészek érzékeny emberek. Azt is terjesztették önről, hogy nem képes már elénekelni Istvánt. Túltette magát ezeken a sérelmeken?

 – Tisztázzunk valamit: nem vagyunk megsértődve, nincsenek sérelmeink. Igaz, úgy próbálnak minket beállítani, mintha sértettek lennénk azért, mert mások játsszák ezt a darabot. A Társulat összes tagja kapott egy aranylemezt, mi, akiknek a neve alatt eladtak 2 millió példányt, nem kaptunk se arany-, se platina-, se gyémántlemezt. Ennyi az összes keserűség bennem a témát érintően. A többi pedig már nem érdekel.

 – Rendben. És a vádpontok felett is elsiklott? Kiöregedtek, nincs hangjuk stb.

 – Ezek az állítások a nyilatkozattevőket minősítik. Minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy így, 51 évesen is bárkivel felveszem a versenyt, erről bármelyik koncertemen meg lehet győződni. Nincsenek hangi problémáim. Az István, a király volt előadói egytől egyig aktív énekesek. Nézzék meg a honlapjainkat. Egy kiöregedett, énekelni nem tudó embert ennyit nem foglalkoztatnak. Úgy állítják be egyesek, hogy az István egy olyan szakmai kihívás, melyet már nem bírunk elénekelni. Nem akarom becsmérelni a művet, de ez a darab énekesi szempontból egy közepesen nehéz darab. Nem olyan, mint pl. a Jézus Krisztus Szupersztár, vagy a Megfeszített, amely eléneklése komoly szakmai kihívás. Függetlenül ettől az István, a királyt soha nem fogom megtagadni, még ha a szerzők engem meg is tagadtak. Azt se tagadom, hogy ezzel a darabbal nyíltak meg a zenés színház kapui előttem. Egy zseniális műről van szó, tegyük azért hozzá, hogy Márta Pista hangszerelésének is köszönhetően, ami mára klasszikussá vált.

 – Jelenleg van külön együttese, vagy egyedül koncertezik?

 – Van egy saját zenekarom, a Varga Miklós és a Band. Ez az és szócska azért van benne, mert egy régebbi zenekar, a Varga Miklós Band hat évig állt a magyar könnyűzenei palettán, s a két együttest meg kellett különböztetni. Nem szerettem volna azt az illúziót kelteni, hogy a régi csapat újra összeállt. Sajnos nagyot változott a világ, s a gazdasági helyzet miatt sokkal kevesebb koncertet lehet eladni, mint szólóban.

 – Az utóbbi időkben sokfelé fellép nagy nemzeti rendezvényeken. Miért?

 – A pártpolitizálás mindig távol állt tőlem. Pártok jönnek-mennek, változik a programjuk, irányultságuk. Egy értékrendet képviselek, s ha ez találkozik egy bizonyos politikai csoportosulás céljaival, akkor nem tartom ördögtől valónak, hogy fellépjek egy adott rendezvényen. Soha nem én jelentkeztem, hanem hívtak, s én döntöttem el, hogy milyen dalt fogok énekelni. Tehát nem megrendelésre lépek fel. A miértre a kérdés: a vízválasztót a 2002-es országgyűlési választások jelentették. Azt láttam, hogy 1998- tól négy éven keresztül jó irányba forgatták az ország kormányrúdját. Azt nem mondom, hogy hibátlanul és hiányosságok nélkül történt mindez, de 2002-ben, az első forduló után volt egy olyan sejtésem, hogyha a másik oldal kerül hatalomra, akkor rosszabb lesz az élet Magyarországon. Sajnos sejtésem beigazolódott. Az első forduló után, többen, művészemberek úgy gondoltuk, most meg kell szólalnunk, ki kell állnunk saját értékrendünk mellett. Ezért voltam ott a Kossuth téren is. A baloldalon legendát gyártottak arról, hogy mi milyen nagy gázsit kaptunk ezért. Pénz nélkül, meggyőződésből léptünk fel. Furcsának hangzik, de arra is büszke vagyok, hogy egyetlenegy kormányzattól sem kaptam elismerést. Nem próbáltak meg lekenyerezni, s meg tudtam őrizni a függetlenségemet.

 – Az egyik régi plakátjára ez volt ráírva: „dallal, zenével a szellem szabadságáért.” Ez a mondat a jelenre is érvényes lehet.

 – Így van. Fontos számomra a függetlenség, mert ha bármilyen pártbefolyásolás alá kerülnék, az énképem sérülne meg. Egy ilyen esetben még azt is megérteném, hogy más pártok tagjai elforduljanak tőlem. Megkapom sokszor, hogy fideszes vagyok, amit így, ebben a formában kikérek magamnak, mert bár törekvéseik szimpatikusak és támogathatóak, ebben a pártban is vannak olyan emberek – hol nincsenek? – akikkel nem tudok azonosulni.

 – Jelenleg milyen feladatokra készül?

 – Nagyon sokat turnéztam a nyáron szólóban, s a zenekarommal is volt néhány koncert. Ősszel pedig játszani fogok az Egri csillagok történelmi musicalban. A darabot a Művészetek Palotájában láthatja majd a nagyérdemű. Ez talán az egyedüli darab, ahol negatív hőst játszok. Igaz, Jumurdzsák nem egy jágói gonoszságú alak, mert a saját hite és szempontjai alapján megvan a maga igazsága. A Mandala Dalszínházban arra akartak rávenni, hogy az áruló Hegedűst játsszam el. Ezt azért utasítottam el, mert nem tudtam azonosulni a figurával. Akkor pedig nem lenne jó az alakítás.

 – Lesz új Varga Miklós-CD?

 – Igen, dolgozunk egy új szólólemezen. Az utóbbi megjelenése óta eltelt annyi idő, hogy új mondanivalóval álljak a közönség elé.

Medveczky Attila