vissza a főoldalra

 

 

 2008.09.26. 

A boszorkányság a leggyorsabban terjedő vallás Amerikában

Miközben sokan aggódva figyelik az iszlám térhódítását, az újpogány Wicca mozgalom öt éven belül az Egyesült Államok harmadik legnagyobb vallása lehet. A természetvallásokat, asztrológiát, panteizmust, reinkarnáció-tant ötvöző szemlélet hazánkban is egyre népszerűbb.

A Wicca az Egyesült Államok minden nagyvárosában jelen van, és követőinek száma körülbelül másfél évente megduplázódik – hívta fel a figyelmet egy interjúban Marla Alupoaicei és Dillon Burroughs, az Amerikában nemrég megjelent könyv, a Hex Generation (Boszorkánygeneráció) keresztény szerzőpárosa, akiknek könyve a mágikus tanokkal való találkozásra készíti fel a keresztényeket, elsősorban a szülőket. Az újpogány „vallás" egyik legfőbb vonzereje a közösség. „A mai rohanó világban, az internetes csetelés korában a fiatalok ki vannak éhezve a személyes kapcsolatokra, az igazi közösségre. Itt szeretettel fogadják őket, barátokra lelnek, sokszor sokkal inkább, mint a keresztények között" – állapítják meg a szerzők, hozzátéve: a bibliai figyelmeztetés, hogy ne legyen közünk mágiához, nem azt jelenti, hogy forduljunk el azoktól az emberektől, akik ilyesmivel foglalkoznak. Küldetésünk van a tévelygők felé. Szeretnünk kell őket, mégpedig kitartóan. Ha csak arra törekszünk, hogy mihamarabb megtérítsük, és sikertelenség esetén faképnél hagyjuk őket, még jobban eltávolodnak az egyháztól.

 Az újpogányokkal folytatott párbeszédben a szerzők fontosnak tartják, hogy a keresztény ne a másik számára érthetetlen szöveggel kezdje, hanem először hallgassa meg. Érdeklődjön személyéről, kérdezze meg, miért fordult a mágia felé, mit jelent számára – majd ebből kiindulva beszéljen keresztény hitéről. Ugyanezt tanácsolják azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke okkult praktikákkal kezd foglalkozni. Akit meghallgatnak, készségesebbé válik a befogadásra.

 A fiatalok természetfeletti megtapasztalásra is vágynak, ám azt gyakran mágikus cselekményekben keresik. Ennek okát a szerzők abban látják, hogy „noha a keresztény életben élményszerűen megtapasztalható Isten természetfeletti működése, a keresztények nem jól közvetítik azt a világ felé."

 A könyv egyik fő célja az ismeretterjesztés. „Amit nem ismerünk, kerüljük. Ha megismerjük az újpogány felfogást, bátrabban vállalhatjuk a párbeszédet, és nem ijedünk meg, ha megszólít valaki, aki pentagrammot visel a nyakláncán" – idézi a szerzőpárost a www.christianpost.com internetes oldal.

 

(Forrás: magyarkurir.hu)