vissza a főoldalra

 2009.04.03. 

Egy profi magánszínház

Molnár László színművész, rendező 1966-ban született Kecskeméten. 1975-től a Magyar Állami Balettintézet növendéke. 1984-87 között a kecskeméti Katona József Színház tagja, mint gyakorlatos színész. 1987-ben kerül a Békés Megyei Jókai Színházhoz, ahol - egy rövid debreceni kitérővel - kilenc évig dolgozik. 1996-tól 1999-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze. Jelenleg a Musical Színház tulajdonosa.

Főbb szerepei: Ibolya Ede - Csókos asszony; Juvenalis - Sztárcsinálók; Valkai - Légy jó mindhalálig; Trigorin - Sirály; Baracs - Mágnás Miska; Magister - Vörös Malom; Zsupán - Marica grófnő; Raul - Montmarte-i ibolya; Che - Evita; La Hire - Jeanne d'Arc; Jekyll/Hyde - Jekyll és Hyde; Jean Valjean – Nyomorultak; Marcier – A Vörös Pimpernel. Rendezései: Deval: Potyautas; Webber - Rice: Evita; Webber - Rice: Jézus Krisztus Szupersztár; Wildhorn - Bricusse: Jekyll és HydeFrank Wildhorn : A Vörös Pimpernel (világítástervező és a magyar szöveg írója is)

 -2008. októberében Szolnokon volt a Vörös Pimpernel c. musical magyarországi bemutatója Ennek a darabnak nem csak rendezője, hanem a magyar szövegének írója is voltál. Esetünkben angolul kell jobban tudni, vagy pedig magyarul?

 -Magyarul. A következő a metódus: elkészítetjük a nyersfordítást, s azt magyarosítjuk, színpadra alkalmazzuk. A magyar prózai szöveg létrehozásában vettem részt – melyhez kell tudni a darab szituációit -, míg a dalszövegeket Valla Attila, szerzőtársam írta.

 -Igaz, hogy ennél az előadásnál a legfontosabb elem a világítás, a fény?

 -Nem. A musicalnél minden fontos. De ha sorrendet akarunk állítani, akkor a legfontosabb a zene. Ezen túl a szereposztás, a világítás, a rendezés, a hangosítás egyformán fontos. A fény pedig csak a díszlettel együtt funkcionál. Hiába lenne jó fénytechnika, ha nem lenne mit megvilágítani. Világosító körökben szokták mondani: csak jó díszletet lehet igazán jól megvilágítani.

 -Igaz, hogy ez a sikeres előadás a körülmények és a többi vidéki színház érdektelensége miatt ködbe veszhet?

 -Sajnos igaz. A vidéki színházi vezetők nem jönnek arra rá, hogy ebben a világgazdasági helyzetben sokkal nívósabb előadásokat tudnának előállítani, ha bizonyos produkciókat kicserélnének. Ne legyen az, ha valami elkészül, pl. Szolnokon, azt ugyanakkora költségvetéssel mondjuk Miskolcon bemutatják. Az lenne a normális költésvetési szempontból is, ha a meglévő produkciót adaptálnák át az adott társulatra. Így a díszletet, a jelmezt és adott esetben a parókákat nem kéne újra legyártatni. Sőt nem szükséges a darabot újra megrendezni és megkoreografáltatni ugyanannyi pénzért. A Pimpernel egy 60 milliós produkció. Nem gazdaságos újra megalkotni egy másik teátrumban. Ám a magyar színi direktorok olyan önmegvalósítást képviselnek, hogy ebben nem is gondolkoznak. Nyilvánvalóan az ideám érdekeket is sért. A megvalósulással egy adott alkotógárda elesne a pénzkeresettől. S ha az a gárda az igazgató körébe tartozik, akkor inkább vállalják a pénzkiadást, nehogy repedés legyen a klikkrendszeren. S közben meg arról panaszkodunk, hogy nincs elég pénzünk. Kevés kivétellel a direktorok sosem a nézőt nézik, hanem azt: hogyan lehet a barátoknak, ismerősöknek munkát adni. Ez szinte vérlázító. Nyugaton utaztatják a produkciókat, s csak az előadói társulat változik.

 -Miért pont Szolnokon mutatták be a Pimpernelt?

 -Mi a Musical Színháznál a többi színházhoz képest jóval előbbre dolgozunk. A Pimpernelt már a bemutató előtt két évvel kiválasztottuk, lefordítattuk, s elkezdtünk vele dolgozni. Tehát kész tervekkel mentük oda a színházakhoz. Mint egy pályázatot, úgy nyújtottuk be a teátrumoknak a terveinket. Igaz, Szegeden lett volna a bemutató, de az igazgatóváltás, s más okok miatt az elmaradt. Ezután több színházat felkerestünk, de csak Szolnokon mondták egyedül, hogy szükségük van a produkcióra.

 -Tehát a darab a Musical Színház és a szolnoki teátrum közös produkciója volt?

 -Nem, mert mi mindent eladtunk Szolnoknak. Én rendeztem a darabot, s játszottam is benne, de kizárólag a helyi színház produkciója lett a mű.

 -Milyen kritikák születtek erről a darabról? Él még a „szakma” blokádja, ami Balázs Péter kinevezése után jött létre?

 -Hogyne élne! A helyi lapon kívül sehol sem jelent meg kritika. De ez nem feltétlenül a Pimpernelnek szól. Rájöttek az ugyanezzel a műfajjal dolgozó szakemberek: úgy lehet valamit semmisé tenni, ha nem vesznek róla tudomást. Amiről rosszat mondunk, az viszont létezik. Így sokan nem is tudnak a darabról. Nem csak a szolnoki színház van elhallgatva, hanem főleg a jobboldali vezetésű teátrumok. Felesleges tagadni: vannak baloldali és vannak jobboldali, ún. polgári színházak. Szolnok kifejezetten el van hallgatva. Az ok: a színházi szakmát kifejezetten baloldaliak, s az SZDSZ-vonalhoz tartozók irányítják. Ez a nagyvilágban is így van, elég megnézni a filmipart. Csak én ezt nem akarom tudomásul venni, nem szeretnék saját hazámban elhallgatott színész, rendező és színházcsináló lenni. Éppen ezért végzem a munkámat.

 -Alig van olyan színház, ahol nem játszanak musicalt. A Madáchban és az Operettszínházban pedig szinte csak ez a műfaj van műsoron.

 -Miközben az operett egy ugyanolyan múzeumi darab lett, mint az opera. Pont ezért kéne a Budapesti Operettszínházban főleg operetteket játszani.

 - Nézzük a műsorpolitikát. Nem sok kicsit a jóból?

 -Ebben a gazdasági helyzetben, amikor egyre kevesebb a támogatás, azt kell játszani, amire több ember megy be. Egy musical bevételéből lehet prózai, klasszikus darabokat játszani. Ez Nyugaton is bevált módszer. A musical nem csupán színházi műfaj, hanem üzlet. Olyan üzlet, ami csúcsterméket állít elő. Belőle emberek élnek, akik olyan terméket hoznak létre, ami eladható.

 -Elfogadom, de nem mindenhol azonos a színvonal.

 -Addig, amíg csak állami pénzből működtetnek színházakat, addig senki sincs rákényszerítve arra, hogy színvonalas produkciót hozzon létre. Aki egy magánszínházat működtet, annak érdeke, hogy kiváló, s eladható darabot kreáljon, hiszen kockáztatja házát, vagyonát. Amerikában nem szponzorálják a darabokat, hanem befektetők szállnak be a produkciókba. S a színházcsinálók feladata: meggyőzni a befektetőt arról, hogy az adott produkció jó üzlet.

 -A Musical Színház alapítója és tulajdonosa vagy. Ez egy produkciós színház?

 -Az, s ezért nincs állandó társulatunk. Ez egy bevált módszer a világ fejlettebbik felén. Ott is egy adott produkcióra szerveznek társulatot. Aki el tudja énekelni és játszani a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepét, nem biztos, hogy egy másik zenés darabban is megfelel a főszerepre. Ezért nem társulatban, hanem emberekben és szerepekben kell gondolkodni. Meghallgatást hirdetek, hogy megtaláljam azt az embert, aki azért a pénzért mit felajánlok, elvállalja a szerepet. S az adott pénzért nekem a legjobbat kell kiválasztanom.

 -Ezt követi a játszóhely kiválasztása?

 - Vannak produkciók, melyeket mi hozunk létre, de később egy-egy színház megvásárolja azokat. Így születnek meg a közös produkciók. Mikor az adott színházban lefut a darab, akkor játszóhelyeket bérelünk, s megpróbáljuk az ország minél több városába eljátszani az adott darabot. Így a Jekyll és Hyde-t elvittük – többek közt - Makóra, a soproni sportcsarnokba és a Thalia Színházba is.

 -Ez nyereséges vállalkozás?

 -Az! Nem véletlenül hangoztatom minden riportban: ezt a műfajt még Magyarországon is lehet nyereségesen működtetni. Azt mondják: nálunk nem magas a jegyár; ez igaz, de sem a gázsi, sem a terembérlés sem olyan magas, mint pl. a Broadwayn. Tehát nyereségesek vagyunk, ezért tudjuk működtetni darabjainkat. Mindegyik produkcióinknak megvan a jelmeze, díszlete, sőt saját profi világításrendszerünk és hangosításunk van. Sőt mobil, szállítható. Sok színház az utóbbiakat tőlünk bérli, mikor tájolni megy. Így tette a Madách is, mikor a Macskákat vitte vidékre.

 -Mennyire jelent számotokra konkurenciát a Madách vagy az Operettszínház?

 -Ezzel nem foglalkozom, hanem végzem a saját munkámat. Úgy hiszem, inkább mi jelentünk nekik konkurenciát mert ha végre kiderül a nagynyilvánosság számára hogy lehet színházat így is csinálni akkor bajban lesznek.  Ez az oka az elhallgatásnak.

 -Ne vedd sértésnek, de még a színházba járók körében sem vagytok túl ismertek.

 -A Musical Színház valóban nem olyan ismert az előbbi okok miatt. Nem is az a lényeg, hogy magát az intézményt ismerjék. Sokkal fontosabb az, hogy a produkcióinkról halljanak valamit. S tudom: a Jézus Krisztus Szupersztár, a Jekyll és Hyde, s az Evita előadásainkat már ismerik, hallottak róla. Nekem ez számít.

 -Szuperprodukciótok: a Jézus Krisztus Szupersztár. Ennél a darabnál olvastam, hogy nem az a rendező vagy, aki kifordítaná a történeteket…

 -Ebben az esetben nem, de egyébként sem vagyok a rendezői önmegvalósítás híve. Ha valakinek nem tetszik maga a leírt mű, akkor ne írja át, hanem válasszon ki egy másikat. A musicalíráshoz nem értek, de interpretálni tudom az előadásokat. Az eredményt a közönség bírálja el. Ha egy musical a Broadwayn siker, akkor bízzunk benne, hogy nálunk is az lesz. Egy rossz magyar szokás, hogy mindent átírunk. Visszatérve az említett darabhoz: a ’60-as évek fiataljainak készült musical a Szupersztár, amivel szerették volna a műfajt megszerettetni. Ma már nagyon közel kerültek az ifjak a musicalhez. A szokásos rendezés szerint: megérkezik a busz, kiszállnak belőle a fiatalok, előadnak egy passiót, visszaszállnak a buszra, s hazamennek. Én pedig azt mondtam: hozzunk létre a műből egy képes bibliát korhű jelmezekkel, s díszletekkel. Az előadás így is sikeres lett. Ennek egyik oka, hogy az idősebbek is megszerették az előadást. Tehát a vizuális élmény is nagyon sokat számít, az, hogy mibe tudja beleélni magát a néző. Akik hívők, azok csak a képes bibliai előadásmódba tudják beleélni magukat.

 -Télen beszélgettem Málnay Levente rendezővel, ő is a tradicionális színház híve. Jól látom, hogy talán a szolnoki színház az, ahol nem forgatják ki a darabot, s nincs semmi rendezői önmegvalósítás? A Kakukkfészek főnővérén nincs horogkeresztes karszalag, s a Pimpernelnél sem egy koncentrációs tábor foglyait menekítik ki….

 -Nem vagyok ellene az alternatív színháznak sőt, csak találjuk meg végre a helyét. Nem a nagyszínpadra, bérletbe valók az ilyen előadások, mert az rizikós, s a nézőszám csökkenésével jár. Ezért kamaraszínházba kell vinni az ilyen műveket. Jó lenne, ha létrehoznának egy közpénzből támogatott kísérleti színházat. Hátha ott új, jó formákat hoznak létre. A nagyközönségen viszont nem szabad kísérletezni.

 -Pedig jelenleg még a Nemzeti Színháznál is kísérleteznek. Elég, ha a János vitézt hozzuk példának.

 -A Nemzeti Színház fogalma nálunk alapvetően félre van értelmezve. A Nemzetinek kéne a legkonzervatívabb prózai hazai színháznak lenni. Úgy kéne ott pl. Shakespeare darabjait játszani, azzal a méltósággal, ahogyan az írva vagyon.

 -Darabjaitokat pesti kőszínházak nem játszották?

 -Csak ismételni tudom magam: a budapesti színházi vezetésnek nem érdeke az, hogy a közönség rólunk is halljon. A Thalia egy befogadó színház, ahol magas bérleti díj ellenében játszhatunk.

 -A már említett Jézus Krisztus Szupersztárt az újvidéki Palicson is bemutattátok. Hová jutottatok el még a határon túli magyarokhoz?

 -Palicson koprodukciót hoztunk létre. Régi kedves barátom és kollegám a szabadkai színház magyar társulatának igazgatója, Mezei Zoltán. Ő a Szupersztár hazai ősbemutatóján a pap szerepét alakította. Annyira szerette ezt a darabot, hogy felvetette: adjuk elő a Szabadkához tartozó Palicson. Ezt az előadást szinte pénz nélkül hoztuk létre. Mi szállítottuk a díszletet, a jelmezt, a technikát, s a helyi színészek játszották el a darabot. Ezt követően öt alkalommal, teltházzal adtuk elő a produkciót. Minden szerénység nélkül mondom: erről beszélt egész Szerbia. Látták, hogyan is kell, hogyan is lehet jól musicalt létrehozni, játszani. Idén nyáron is együtt dolgozunk a szabadkaiakkal, s tervbe vettük egy helyi cég alapítását. Ennek célja: Szerbiában mi szeretnénk meghonosítani a musicalt. Erdélyből és Felvidékből nem érkeztek megkeresések. Sajnos egyik területen sincs pénz arra, hogy produkcióinkat megvásárolják. Azt pedig nem kérhetem sem a szereplőktől, sem a szállítóktól, hogy ingyen lépjenek fel, vagy saját zsebből fizessék az üzemanyagköltséget. Nagyon szeretnék a határon túli magyaroknál fellépni, rendezni, mert azt gondolom, hogy a magyar kultúrkörhöz tartozik Felvidék, de nem kérhetek lehetetlent a produkció résztvevőitől.

 -Miből tartja fenn magát a színházatok?

 -Egyrészt a jegybevételből, másrészt az eladott előadásokból. Most indulunk turnéra Ausztriába és Németországba a Jekyll és Hyde-dal.

 -Régebben táncoltál. Koreográfiákat nem készítettél?

 -Nem. Balettosnak készültem, de egy sérülés letérített erről a pályáról. Sosem voltam táncos, hanem csak balett növendék. Ami sokat segít nekem rendezőként és színházcsinálóként, hogy értek a tánchoz. Így tanácsot tudok adni a koreográfusnak. Más: mivel gyakorló énekes vagyok, rendezőként a szereplőnek énekbeli instrukciót is adhatok.

 -Milyen előadástervek vannak a tarsolyodban?

 -Ne haragudjon meg az olvasó, de ezt nem árulom el.

 -Nehogy ellopják az ötletedet?

 -Pontosan! Ez nem is kérdés. Vannak ötleteim. Elindul egy alkotói folyamat, s annak végén, már kész tervekkel keressük fel a színházakat.

Medveczky Attila