vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.03. 

Taizéi testvérek látogatása Pécsett

Október 23. és 25. között több ezer fiatalt várnak Pécsre nemcsak Magyarországról, hanem a környező országokból is. Három napot töltenek el együtt: közösen imádkoznak és megosztják egymással tapasztalataikat. A közösség két testvére, András és James nemrégen tért vissza Taizébe, miután két hetet Pécsen töltött. A Taizéi Közösség honlapján olvasható beszámolójukban a testvérek elmondták: látogatásuk fő célja nem az októberi találkozó megszervezése volt, hanem az, hogy megismerjék a helyi egyházközségeket és a pécsi fiatalokat, akikkel közösen szeretnék majd előkészíteni az őszi összejövetelt. Találkoztak a Pécsi Egyházmegye ifjúsági életében aktívan tevékenykedő csoporttal, akik többek között a máriagyűdi találkozót szervezik minden évben. Részt vettek közös imádságokon a város fiataljaival, Máriakéménden egy átmeneti családotthon fiatal segítőivel beszélgettek, felkerestek egyetemista bibliaköröket, imacsoportokat és más közösségeket is. Egyik nap az egyházmegye ifjúsági referensével és néhány fiatallal Szekszárdra mentek, ahol egy előtalálkozó keretén belül közel 150-en gyűltek össze a helyi iskola tornatermében. Néhány héttel korábban már volt egy hasonló jellegű előtalálkozó Dunaföldváron, tavasszal pedig két további összejövetel lesz Mohácson, valamint Pakson azért, hogy ezáltal az ott élő fiatalok a helyszínen is készülhessenek a messzebbről érkezett fiatalok fogadására – olvasható a taizéi honlapon.

 A testvérek olyan közösséget is meglátogattak, akik hetente egy-egy lakásban, albérletben gyűlnek össze, hogy imádkozzanak és szentírási szakaszokról beszéljenek. Emellett egy olyan kisközösséget is felkerestek, amelynek tagjai már közel 30 éve találkoznak kétheti rendszerességgel. A fiatalok egymás közt a város „őskeresztényeinek” hívják őket.

 1956 és a taizéi találkozó

 Az előző rendszerben többen csak áldozatok és kockázatok révén tudták megőrizni és továbbadni a hitüket gyermekeiknek, akik ma fiatal felnőttek. Az 1989-es találkozó többjükben elevenen van jelen. Sokan emlékeznek azokra a fiatalokra, akiket otthonaikba fogadtak, és arra a légkörre, ami az összejövetelt és azokat az éveket övezte… Idén az ő gyermekeiknek a nemzedéke lesz az, akik azt vizsgálják majd, hogy a mai világban melyek a legégetőbb kérdések. Ezekben az években egyre sürgetőbbé válik, hogy a föld lakhatóbbá tételéhez egészen kézzelfogható módon mindannyian hozzájáruljunk, tudatosabban használjuk a rendelkezésre álló energiaforrásokat, a lehetőségeinkhez mérten segítsük a méltányos kereskedelmet (fair trade). Az 56-os szabadságharc évfordulójának kapcsán föltehetjük majd a kérdést, hogy mihez is kezdhetünk azzal a szabadsággal, amiért a XX. században olyan sokan küzdöttek, és ami sokszor olyan természetesnek tűnik a mai fiatalok számára – írják a taizéi testvérek.

 Az októberi találkozó szervezésében fontos hangsúlyt szándékoznak fektetni arra, hogy a találkozó során emlékezünk az 1956-os forradalomra.

 

(Forrás: magyarkurir.hu)