|
 2009.04.03.
Úton a diktatúra felé
Március
18-án, szerdán Azerbajdzsán polgárai népszavazáson úgy döntöttek,
hogy a jövőben nem korlátozzák két ciklusra a köztársasági
elnök hivatali idejét. A tét az volt, vajon a közép-ázsiai
állam lakói megadják-e a felhatalmazást Ilham Aliyev elnöknek
az újabb induláshoz? Az államfő – akinek apja, Heydar Aliyev
már a szovjet időkben is az ország első számú embere volt
– 2003 óta tölti be tisztségét. Tavaly októberben elsöprő
többséggel, a voksok 89%-át begyűjtve választották újra. Az
alkotmány előírásai szerint 2013-ban már nem indulhatott
volna. A mostani népszavazás eredményeképpen azonban újból
és újból jelöltetheti magát. Ami minden bizonnyal meg is fog
történni, sőt az sem zárható ki, hogy élete végéig az államfői
székben marad. Elvégre édesapját is csak rövid időre sikerült
megfosztani a hatalomtól, hiszen a 80-as években, mint
kommunista pártfőtitkár állt az ország élén, majd a függetlenség
kikiáltásakor időlegesen lelépett a színről. 1993-ban
viszont az ország népe államfővé választotta az egykori
kommunista vezetőt. Most pedig a fia ügyködik azon, hogy haláláig
az elnöki poszton maradjon. A demokratikus díszletek mögött
tehát javában épül egy örökletes „monarchia”.
Persze
világszerte komoly kétségek merülnek fel az azerbajdzsáni választások
tisztaságát illetően. Hiszen a média teljes mértékben a
hatalom befolyása alatt áll, és az ellenzéki pártok szabadságát
is korlátozzák. A mostani népszavazáson is történtek súlyos
szabálytalanságok – állítják az ellenzéki vezetők, akik
egyébként a voksolás bojkottjára szólították fel híveiket.
A hivatalos adatok szerint a polgárok 64%-adta le szavazatát, és
92%-uk a kétéves korlátozás megszüntetése mellett döntött.
Ugyanakkor ellenzéki források állítják, a valóságos részvételi
arány csupán a 15%-ot érte el, és rengeteg visszaélés történt.
A népszavazáson egyébként számos más kérdésről is dönteni
kellett. Így például a jövőben, ha egy újságíró valakinek
a szavait hangszalagra veszi, vagy bárkiről fényképet, filmet
készít, meg kell szereznie az illetők előzetes hozzájárulását.
Még a voksolás előtt az Európa Tanács úgynevezett Velencei
Bizottsága is kiadott egy nyilatkozatot, amelyben komoly fenntartásait
hangoztatta az azerbajdzsáni demokrácia állapotát illetően.
Tavaly pedig jelentősen korlátozták a külföldi médiák működését
is az országban.
„A
referendum évtizedekkel veti vissza Azerbajdzsánt – véli Ali
Kerimli, az ellenzéki Népi Front vezetője – Ilham Aliyev haláláig
akarja irányítani az országot, majd pedig örökletessé fogja
tenni az uralmat.” „Egyesek abszolút monarchia kialakításáról
beszélnek, én pedig azt mondom, egy középkori monarchia alakul
a szemünk láttára” – fogalmaz az ellenzéki politikus. Az
elnök Új Azerbajdzsán Pártja viszont azt hangoztatja, éppen a
demokrácia kiterjesztése érdekében javasolták a mostani
alkotmánymódosítást. Hiszen a kormánypárt csupán azt
szeretné, ha az embereknek módja lenne 2013-ban is arra
szavazni, akire akarnak, akár magára Ilham Aliyevre is. „Az
ellenzék nem tud beletörődni abba, hogy Aliyev népszerű, és
ő a nemzet igazi vezére. Ellenfelei félnek tőle, és tudják,
képtelenek lesznek valaha is legyőzni” – érvelt Mubariz
Gurbanly, a kormánypárt első titkára. Kétségkívül igaz: a
hivatalban lévő államfő hazájában viszonylag népszerű.
Hiszen az utóbbi években Azerbajdzsán jelentősen fejlődésen
ment keresztül, amely persze elsősorban az olaj-és gázkitermelésből
származó bevételeknek köszönhető. Ilham Aliyev hívei azt állítják,
az ország stabilitása és viszonylagos virágzása elsősorban a
köztársasági elnök érdeme. Valóban, a nagyvárosokban,
mindenekelőtt pedig Bakuban hatalmas építkezések zajlanak, másrészt
viszont egyes vidéki területeken továbbra is kétségbeejtő a
szegénység. Az ellenzék ezen kívül pedig leginkább azt veti
Aliyev szemére, hogy semmibe veszi az emberi jogokat, és diktatúra
kiépítésén fáradozik. A nyugati kormányok pedig elnézik a
demokrácia korlátozását a bakui kormánynak, mivel az ország
stratégiailag fontos helyen fekszik, és földje igen sok olajat
és földgázt rejt. A nyugati képmutatás tipikus esete az a
viszony, ahogyan Azerbajdzsánhoz és általában a demokráciát
súlyosan korlátozó közép-ázsiai rezsimekhez viszonyul akár
az USA, akár az Európai Unió. A demokrácia nyugati
„bajnokai”, ha érdekeik úgy kívánják, gondolkodás nélkül
elfelejtkeznek a népszuverenitás szent eszméjéről.
Zábori László
|
