vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.03. 

Nem ijedt meg a népszavától

Wittner Mária a következőket mondta el a Magyar Fórumnak a Szombat.org-on és a Népszavában megjelent híradással kapcsolatban:

– Őszintén szólva nem igazán értettem, miért is hívnak fel engem a Népszavától azért, hogy véleményezzek egy másik újságban megjelent írást. A Magyar Fórum aktuális számát ráadásul még nem is láttam, így az ominózus cikk tartalmát sem ismertem. Válaszul elmondtam a Népszava munkatársának, hogy nem tudok véleményt formálni az újságcikkről, hiszen nem fogok minősíteni egy olyan írást, amelyet nem olvastam. Mondataim tehát a cikkre, illetve annak véleményezésére vonatkoztak. Ekkor azt mondta az illető újságíró, hogy ott van a fényképem is a lapban.

 – De az ön fényképe egészen más helyen és más okból jelenik meg lapunkban. Immár hónapok óta…

 – Igen, és én világosan elmondtam azt is, hogy nem védettem le a fényképemet, ennélfogva más, a nemzeti oldalhoz tartozó sajtóorgánumban is rendszeresen megjelenik a fotóm.

 – Mi továbbra is számítunk támogatására az előre hozott választások érdekében folytatott aláírás-gyűjtésünkben.

 - Természetesen támogatom az előre hozott választásokat, ezt tettem a hétfői parlamenti ülésen képviselőként is. Elképesztő színjátéknak tartom, ami a miniszterelnök-jelölés körül történik. Meggyőződésem, hogy mindvégig Bajnai Gordon volt a favoritjuk, és csak porhintés volt, amikor a többi nevet bedobták a köztudatba. Felháborító, hogy egy 1%-os párt és egy olyan párt, amely idejuttatta az országot, újabb, Gyurcsánynál is rosszabb személyt akar a nyakunkra ültetni. Mindenképpen előre hozott választások kellenek! Ennek kikényszerítéséhez az önök aláírásgyűjtését is fontosnak tartom, úgyhogy természetesen továbbra is hozzájárulok ahhoz, hogy nevemet és fényképemet megjelentessék a támogatók között!

 

Kovács Attila

 (szerk.megj.: Tudjuk a félelem milyen nagy úr. S milyen álságos az az intrika, mellyel támadnak minket. Ezen a héten néhány művész berezelt attól, hogy támogassa lapunkban az előrehozott választásokat. Félnek, hogy nem kapnak fellépési lehetőséget. A keresztényi szeretetre hivatkoznak, pedig tudjuk: a langyosokat kiköpi az Úr.)