vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.03. 

Ismét találtak kifogást a Székelyföld-tábla felállítása ellen

Nem állíthat Székelyföld feliratú táblát a Kovászna megyei tanács Kökös határába – közölte Codrin Munteanu. A prefektus úgy tudja: a Közigazgatási Bíróság megsemmisítette a megyei önkormányzat vonatkozó döntését. Ezúttal azért, mert az a földterület, amit az önkormányzat bérel, az 35-ös számmal szerepel a telekkönyvben, ahová állítanák a táblát az pedig 34-es számmal.

 A Kovászna megyei tanács egyszer már felállított egy Székelyföld reklámpannót Kökösben, ám azt levétették, mert állítólag nem volt elég távol az út tengelyétől. Azután többször is sikertelenül próbálták visszaállítani a táblát, de az mindannyiszor meghiúsult.

 A prefektus elmondta azt is, hogy a Közigazgatási Bíróság törvénytelennek minősítette a baróti tanács határozatát is, az autonómia-népszavazás megszervezésére vonatkozóan. Egyelőre minden önkormányzati határozatot felfüggesztettek, mert a valamennyit megtámadott a prefektúra.

 

(Forrás: erdely.ma)