vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.03. 

Tüntetni fog Csíkszeredában az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke

Veress Dávid, a csíkszeredai székhelyű Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke bejelentette, tüntetni fog, amiért a bíróságokon a magyarok számára nem biztosítják az anyanyelv használatának jogát.

 - A törvényességet, az igazságot drága pénzen kereső magyarjainkat a tanúként beidézetteket arra kényszerítik, hogy román nyelven tegyenek esküt az igazmondásukat illetően, román nyelven beszéljenek, és ugyancsak román nyelven olvassák el a jegyző által elkészített tanúvallomásukat. Ennek a törvénytelenségnek mielőbb véget kell vetni a 85 százalékban magyarok által lakott Csíkszeredában – írja közleményében Veress, aki egyben Csíkszereda Székely Tanácsának elnöke is.

„A rendőrségen is bejelentett tiltakozásommal fel akarom hívni a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét erre a súlyos törvénytelenségre. Embertelenség és jogtiprás jelszóval 2009. március 12-én, csütörtökön 12 és 13 óra között nyilvánosan fogok tiltakozni a Csíkszeredai Törvényszék épülete előtt. A heti egyszeri tiltakozásomat addig fogom folytatni, ameddig az édes magyar anyanyelvünk a gyakorlatban is egyenrangúvá nem válik a román nyelvvel, az igazságszolgáltatásban is" – közli nyilvános levelében az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke.

 

(Forrás: erdely.ma)