vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.10. 

A jogalkotási törvényt lábbal tiporják

A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége (MSZKSZ) szerint csak részben vonják be a jogszabályok előkészítésébe a szakmai szervezeteket, és esetenként nagyon rövid határidőt adnak nekik a rendelettervezetek véleményezésére – közölték a szövetség képviselői sajtótájékoztatón Budapesten.

Németh Ferenc, a MSZKSZ soros elnöke, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara vezetője kiemelte: az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy az európai uniós jogharmonizáció miatt készülő jogszabályok előkészítésébe nem vonják be azokat a szakmai kamarákat, amelyeket a szabályozás érint. Mint hangsúlyozta, a mostani helyzetre való tekintettel még inkább szükség lenne arra, hogy az előkészítés során kifejthessék véleményüket.

 Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke azt mondta, a legnagyobb problémájuk az, hogy nem adnak nekik kellő időt a véleményezésre.

 Éger István (képen) , a Magyar Orvosi Kamara elnöke közölte: sok esetben meg sem kapják a jogszabálytervezeteket. Évek óta valamennyi szakmai kamarát kínzó történet, hogy „a jogalkotási törvényt lábbal tiporják” – mondta, hozzátéve: „máról tegnapra” kérnek tőlük véleményezést. Mint elhangzott, a szövetség 12 szervezet mintegy 500 ezer tagját képviseli.

 

(Forrás: mok.hu)