vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.10. 

Az emberi méltóság programja a makói kórházban

Egyedülálló együttműködést alakít ki a katolikus egyházzal a Csongrád Megyei Önkormányzat által fenntartott makói Diósszilágyi Sámuel Kórház és Rendelőintézet. Céljuk, hogy a testi gyógyítás mellett a betegek lelki felépülését is segítsék. Ennek érdekében többek között bibliákat helyeznek el a kórházban kijelölt helyeken és misét mutatnak be az intézmény április 7-én felszentelt kápolnájában. A kórház lelki vezetője, Varga Attila makó-újvárosi plébános önkéntes kisegítőként vesz részt az ellátásban a Szeged-Csanádi Egyházmegye támogatásával.

 Mit is jelent ma az emberi méltóság? - erről a kérdésről fejtették ki gondolataikat az Emberi méltóság szimpózium résztvevői a makói kórházban. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a vallás, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke pedig a társadalom szemszögéből közelítette meg a témát. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy kórházunkban a gyógyító munka mellett jelenjen meg a lelki vezető, az emberi méltóságnak megfelelő miliő – fogalmazott Baráth Lajos főigazgató.

 Ezt hivatott elérni az intézményi szinten bevezetendő Emberi méltóság elnevezésű program is, amelynek megvalósítását megállapodásban rögzítette Kiss-Rigó László püspök, Magyar Anna közgyűlési elnök és Baráth Lajos főigazgató.

 Ennek értelmében a fekvőbeteg osztályokon kijelölnek két-két helyiséget, amelyekben bibliát, vallási témájú újságot és kegytárgyakat helyeznek el. A kórházban kápolnát alakítottak ki, ahol a betegek a nap bármely szakaszában – vallási hovatartozástól függetlenül – imádkozhatnak és találkozhatnak a lelki pásztorral is. Az intézményben szentmiséket is tartanak majd, egyelőre havonta egy alkalommal. Mivel a kórház a szerkezetátalakítás eredményeként zömében hosszú ápolást igénylő betegeket lát el, igény szerint lehetővé teszik, hogy a betegek utolsó órájukban egyszemélyes kórteremben, az emberi méltóságnak megfelelően tudjanak felkészülni a lelki vezető és szeretteik segítségével az élet és a halál közti úton a megváltoztathatatlan elmúlásra, és el tudjanak búcsúzni szeretteiktől. Emellett kialakítanak egy modern elhunytbemutatót, ahol a hozzátartozók külön is búcsút vehetnek szeretteiktől.

 A program megvalósításában résztvevő kórházi dolgozók, segítők számára rendszeresen tartanak találkozókat, ahol az érintettek tapasztalatokat cserélhetnek egymással és közösen imádkozhatnak, elmélkedhetnek lelki egységük építése érdekében.

 

(Forrás: katolikus.hu)