vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.17. 

Helyreigazítás kér a MIÉP a HVG-től

A Magyar Igazság és Élet Pártja helyreigazítást kér a HVG-től, melynek szövegét alább olvashatják.

 Felhívjuk figyelmüket, hogy a 2009. április 15-i dátummal 18.42-kor honlapjukon megjelent „Eltűnt MIÉP-iratok” című írásukban az ÁSZ jelentésének MIÉP-re vonatkozó részleteit - szerintünk szándékosan - ránk nézve nagyon negatívan csoportosították. Az események valóságosan úgy követték egymást, hogy:

 

1./ Az ÁSZ a MIÉP eredeti iratait átnézve megállapított néhány hiányosságot. Így kezdődött a vizsgálat.

2./ Felszólította a pártot a hiányosságok kiküszöbölésére.

3./ Az ÁSZ a megállapítását levélbe foglalva megküldte a pártnak, s felszólította, hogy 2008. június 2-ára álljon készen a teljes anyag.

4./ Az Állami Számvevőszék a vizsgálatot a párt által megjelölt helyszínen szokta lefolytatni úgy, hogy előtte a számvevők ezen a helyszínen találkoznak a párt vezetőivel.

5./ Ezen a helyszínen jelent meg egy személy az ÁSZ által írásban megjelölt időpontban, hogy elvigye az összekészített iratokat. (Az ÁSZ felszólító levelét mellékeljük.)

6./ Három hónap elteltével írt újabb levelet az ÁSZ, amelyben közölte, hogy októberben kívánja folytatni a helyszíni vizsgálatot. Abban a meggyőződésben voltunk, hogy az eredeti irataink az Állami Számvevőszéknél vannak. A hiteles másolatok a pártnál a mai napig is hiánytalanul fellelhetőek, amit az ÁSZ is tanúsíthat.

7./ A párt könyvelését végző igazságügyi könyvszakértő autójának csomagtartóját feltörték, s eltulajdonították a benne lévő laptopját és lemeztartóját. A könyvelő a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Bűnüldözési Alosztálya jegyzőkönyvét a Számvevőszék rendelkezésére bocsátotta, és büntetőjogi felelőssége tudatában, írásban nyilatkozott az Állami Számvevőszék vizsgálatot végző személyei előtt, hogy a MIÉP könyvelését és mérlegét eredeti bizonylatok alapján készítette.

Fenti tények közlését várjuk el a laptól.

 

Budapest, 2009. április 16.

 

MIÉP Sajtóosztály

Győri Béla

szóvivő

 Ps.: Azt pedig végképp nem értjük, hogy az Alkotmánybíróság döntése alapján a többi 1%-os eredményt meghaladó párthoz hasonlóan miért ne kaphatna a Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítvány támogatást.