vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.17. 

Románia nem felelős

„Nem Románia felelős a Moldovai Köztársaság demokratizálódásának kudarca miatt, hanem azok, akik veszélyes módon vezetik azt az országot", szögezte le április 14-én Traian Basescu államfő a román parlament két házának plénuma előtt tartott beszédében, melyet a Moldáviában kialakult helyzet kapcsán mondott el.

 Basescu beszédében, - mely Románia hivatalos álláspontját hivatott képviselni ebben az ügyben - kijelentette, hogy Kisinyov vádjai Románia irányába precedens nélküliek, és annál is súlyosabbak, mivel mindezeket a vádakat megalapozott bizonyítékok hiányában fogalmazták meg. Basescu emlékeztetett arra, hogy a jogrend helyreállításának felelőssége a szomszédos országban kizárólag a Moldovai Köztársaságot terheli. Basescu ugyanakkor kijelentette: „a mi kötelességünk az, hogy ne hagyjuk cserben azokat, akik a mi nyelvünket beszélik (...) Nem fogadhatjuk el azt, hogy románokat kiáltsanak ki bűnösnek, csak azért mert románok", hozzátette azonban, hogy Romániának nincsenek területi igényei, nem akar határmódosítást és nem vonja kétségbe Moldávia szuverenitását. Végezetül Basescu hangsúlyozta, hogy Románia azon lesz, hogy nemzetközi bíróság elé kerüljenek azok, akik román állampolgároknak nem tették lehetővé azt, hogy felvegyék a kapcsolatot Románia moldáviai külképviseletével, végezetül pedig leszögezte, hogy Románia a továbbiakban is támogatni fogja Moldávia demokratizálódását és nem fogja megengedni azt, hogy a Prut egy új vasfüggönnyé váljon.

 

(Forrás: erdon.ro)