|
 2009.04.17.
Magyar abszurd, sírfelirattal
Lapozgatva
a hétvégi sajtót, olvasva a napi híreket a kormányválságról,
a tervekről, a már többször leszerepelt, de most újból debütáló
szereplőkről, egyszer csak azok a mesekönyvek jutottak eszembe,
amiket 3-4 éves gyerekeknek írnak, és amelyekben – felnőtt
szemmel nézve – bárgyúan együgyűek és kiszámíthatóak a
szereplők, olyan sematikusak, mint a zsdanovi regények hősei: a
farkas gonosz, a hangya szorgalmas, a tücsök dologtalan, a szajkó
pletykás, a bagoly okos, a teknőc türelmes, a vörös róka
ravasz, a szájában sajtot szorongató holló – Mátyás magyar
hollója – pedig szánalmasan hiszékeny. Akik ismernek, tudják,
sosem voltam cinikus. Most sem a cinizmus mondatja belőlem, de
mindaz, amit ma a magyar belpolitikában ezzel a nemzettel szemben
megenged magának az országot vezető elit, aligha lépi túl a háromévesek
értelmi szintjére szabott kommunikációt. Ha eljön az ideje,
az aranyhalacska (amely valójában csak aranyozott, mert
eredetileg Kreml-vörös az istenadta) majd teljesíti három kívánságunkat.
Csak nyugi. Van a köztudatban egy olyan vélekedés, mely szerint
a becsület megszerzéséhez sok évtizedes kemény munka,
folttalan élet és állandó bizonyítás kell, de elveszítéséhez
elegendő egyetlen szerencsétlen pillanat. Ez lehet, hogy így
van Spanyolországban vagy Svájcban, de miért, miért nem, a mi
hazánkban ez sincs így – legalábbis a felnőtt lakosság körében.
Mert amíg 3-4 éves a magyarja, addig van kellő esze és logikája:
nincs az az óvodás, aki elhinné a bábszínházi előadáson,
hogy a róka igazat mond akkor, amikor a tyúkólba próbálja bekönyörögni
magát azzal a szöveggel, hogy senkit nem akar bántani, csak
szeretne megmelegedni. A felnőtt magyar populáció lényegesen
hiszékenyebb: amikor 2003 körül a Hajdú-Bét Rt. 500 magyar
libatenyésztő család minden vagyonát, generációk munkáját
csalta ki hozomra – és játszotta át Bajnai Gordon – leánykori
nevén Wallis Gordon – úr részvénytársaságának – hittek
neki, odaadták a libákat. Máig nem láttak belőle egy fillért
sem. Azóta a becsapottak közül kilenc, végsőkig kétségbeesett,
egzisztenciálisan ellehetetlenült termelő öngyilkos lett.
Nagyjából évente egy-két öngyilkos. Ennyit igazán megér a
Wallis Rt. eredeti tőkefelhalmozása, vagy nem? Ez volt az események
első felvonása. Talán emlékeznek rá, nem is olyan régen még
az volt elfogadott magyar honban, amit a talpraesett Lúdas Matyi
képviselt: háromszor vertük vissza a minket ért ütést. Egy
ideje – nem akarnék vitát nyitni, hogy mióta – ez is fordítva
van, mert most Döbrögi uramék látják el háromszor a
bajunkat, miközben mi, kínunkban rég elfeledkeztünk Lúdas
Matyi történetéről, vagy ha nem, hát azt a mesék közé
soroljuk. A mi abszurdunk sem ért itt véget, kezdődjék a második
felvonás. Ugyanis, ha valaki azt hiszi, hogy Wallis Gordon a
parasztoktól lenyúlt százmillióknak örülve elbújik az
emberek elől, otthon dörzsöli a markát, vagy elutazik jó
messzire, az téved, mert nem olyan fából faragták Gyurcsány
úr szívbéli jóbarátját, helytállt ő annak idején a
KISZ-ben is, most sem futamodik meg: újból színre lépett a libás
hős. És ezúttal nem néhányszáz alföldi családnak, hanem az
egyetemes magyar nemzetnek kéri bizalmát, hogy átvehesse az
ország irányítását, felajánlva segítségét, hogy kijussunk
a reménytelen elszegényedettség gödréből. (Hogy mellesleg
oda ő lökött bele 500 magyar családot, közülük kilenc üzleti
partnerét egyenesen a sírba, erről politikailag inkorrekt beszélni.)
Nem vagyok olyan helyzetben, így sohasem olvashattam Wallis
Gordon szakmai önéletrajzát, de feltételezem, hogy kormányfői
alkalmasságának bizonyítására, preferenciaként ott szerepel
a Hajdú-Béttel realizált libazsíros üzlet is, hiszen csak az
300 milliót hozott a Bajnai család konyhájára, minden büntetőjogi
következmény nélkül. Na kérem, hát ilyen kormányfő kell
nekünk. Ilyen kormányfő kell nekünk? Félve kérdezem, mert
ezekben a napokban kerül sorra a harmadik felvonás, a legképtelenebb
abszurd tetőpontja: ez a libatolvaj el fogja nyerni a magyar
politikai elit bizalmát, meg fogja kapni a kormányfői hatalmat,
és attól a naptól fogva nem csak az alföldi libatenyésztők
kerülnek koldusbotra és az öngyilkosság határára, hanem az
egész ország. A történet nem attól érdekes, hogy egy roppant
ravasz, mindenkit átejtő, álruhákat és álorcát viselő
politikai Arsén Lupin ügyes hazugságaival átverte a mit sem
sejtő magyarságot, a hatóságokat és a politika irányítóit,
mert ha így lenne, és csak egy vakmerő szélhámossal állnánk
szemben, kevésbé lennék kétségbeesve. Valójában pont fordítva
van, és erről szól a harmadik felvonás: Bajnai Gordonról a
legtávolabbi békési tanyán élő áldozatától kezdve a regnáló
miniszterelnökig bezárólag mindenki – az igazságszolgáltatás,
a gazdasági élet, a kormány összes minisztere, a parlament, a
média, a szomszédság, de még a fán csiripelő veréb is –
tudja, hogy milyen gátlástalan ember, hogy kiféle-miféle, ha
üzleti érdekről van szó. Nem titkolja a libaügyet sem,
viszont nem veszi a fáradtságot, hogy magyarázkodjon: miért
tenné? Így is, úgy is mögötte a hatalom, most neki áll a
szemafor, pontosabban fogalmazva, nem neki, hanem az őféléknek
általában.
Képzeljünk
el egy roppant demokratikus, még parlamenttel is rendelkező európai
állatkertet, ahol a súlyos gazdasági gondok miatt reformokat
fontolgatnak az állatok. Első lépésként a racionalizálás és
a költségek visszafogása jegyében megszüntetni tervezik a külön-külön
kifutókat, mert ezek összevonása költséghatékony eljárás.
A tervek szerint közös kifutót kapnak a birkák és a farkasok,
valamint a zergék és a pumák, de várható az is, hogy a kecskék
és pónilovak eddig elkülönülő – (szegregációs aggályokat
is felvető) itatóhelye ezentúl a krokodilok – amúgy kihasználatlan,
mert mindenki által került – tava lesz. Ez persze csak terv,
mert egy jogállatkertben a többség szava dönt, így a
parlament elé kerül a kérdés. A javaslatot mindenki elfogadja.
Mindenki. A birkák, a zergék, a kecskék és a pónik képviselői
is, pedig fájni fog. Főleg nekik. És ezt szántam három felvonásos
magyar abszurdom epilógusának. Igaz, tekinthetjük sírfeliratnak
is.
Szőcs
Zoltán
(Forrás:
Magyar Fórum, 14.száma)
|
