vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.24. 

Izrael mindent tagad

Izrael a bizonyítékok sokasága ellenére sem ismeri el a Gázai övezetben elkövetett háborús bűncselekményeit. Eli Shermeister, az izraeli hadsereg humanitárius kérdésekben illetékes szóvivője kijelentette: a zsidó állam katonái igenis „tisztességes” háborút vívtak a háromhetes gázai offenzíva során. „Semmi olyasmi nem történt a hadműveletek alatt, amely azt mutatná, hogy fegyveres erőink morálja megváltozott vagy romlott volna” – jelentette ki a szóvivő. Mindeközben egyre több és több nemzetközi szervezet hozza nyilvánosságra jelentéseit a Gázai övezetben történt súlyos visszaélésekről. Ami tény, és nem tagadható: az offenzíva során 1350 palesztin vesztette életét, és 5450 ember megsebesült. Az áldozatok többsége polgári személy volt, akik közt nagyon sok volt a gyermek. Az övezet már amúgy is romokban heverő gazdasága 1,6 milliárd dolláros kárt szenvedett el az izraeli agresszió következtében. Akadtak bátor és lelkiismeretes izraeli katonák, akik beismerték, hogy tudatosan sértették meg a „háborúzás szabályait”, és szándékosan lőttek civilekre, sőt gyerekekre is, illetve polgári célokat szolgáló létesítményekre. Tették ezt azért, mert biztosak voltak abban, hogy nem eshet semmiféle bántódásuk. Danny Zamir, egy katonai törvényszéki bíró a Haaretz című napilapnak nyilatkozva elmondta: valósággal sokkolták őt a bűnbánó katonák vallomásai, és a maga részéről sürgette a felelősségre vonást, mivel úgy érzi, a hadsereg morálja a mélypontra süllyedt.

„Megdöbbentő vallomásokat hallottam a katonáktól civilek tudatos lelövéséről, és a polgári infrastruktúra szándékos rombolásáról. Beszéltek arról is, hogy a fegyveres erők körében uralkodó általános felfogás alapján lényegében a legbrutálisabb eszközök alkalmazása is jogosult a palesztinokkal szemben” – fejtegette Zamir az egyik izraeli rádióállomásnak nyilatkozva. Az izraeli háborús bűnök sorában meg kell említeni a fehér foszfor használatát a sűrűn lakott területen. Ma már aligha tagadható, hogy a zsidó állam hadereje valóban bevetette ezt az egészségre súlyosan ártalmas, adott esetben pedig halálos eszközt. Kezdetben egyébként Tel-Aviv még tagadta a fehér foszfor használatát, de a bizonyítékok súlya alatt végül is kénytelen volt bevallani az igazságot. Richard Falk, az ENSZ gázai ügyekben illetékes különmegbízottja a világszervezet számára írt jelentésében leszögezte: Izrael háborús bűnöket követett el Gázában, és független vizsgálat lefolytatását szorgalmazta. Falk egyébként azt is leírta, hogy álláspontja szerint a Gázai övezet ellen immár két éve érvényben lévő izraeli blokád következtében a polgári lakosság számára egész egyszerűen nem volt menekülési útvonal. Márpedig háborús bűncselekménynek számít, ha a szemben álló felek nem teszik lehetővé a civileknek, hogy elhagyják a harcok színhelyét. De a blokád fenntartása is súlyosan sérti a nemzetközi jogot, hiszen lényegében ez nem más, mint egy kollektív büntetési forma. Richard Falk jelentésében a gázai határátkelők azonnali megnyitása mellett tört lándzsát. Úgy látszik azonban, hogy minden hiába. A jelenlegi nemzetközi viszonyok között az izraeli katonai és politikai vezetők, illetve a háborús bűnöket elkövető alakulatok tagjainak bíróság elé állítása elképzelhetetlen. Az övezet blokádja tovább folytatódik, és Izrael fenntartja magának a jogot, hogy kénye-kedve szerint lecsapjon a gázai „terroristákra”.

 

Zábori László