vissza a főoldalra

 2009.04.24. 

Modern kannibalizmus

Balassagyarmaton március 24-én a Dr. Kenessey Albert Kórháznál életvédő zarándoklatot rendezett az Alfa Szövetség és az Anya Ország Alapítvány. Az abortusz áldozataira való emlékezés után felkérték az intézmény munkatársait, hogy az eddigi 35 kórház példája nyomán csatlakozzanak ők is az abortuszmentes napok mozgalmához, és legalább az év három napján, március 25-én, június 1-jén és december 28-án ne végezzenek abortuszt. A zarándoklatról és a termékenységellenes diktatúráról dr. Téglásy Imrét, az Alfa Szövetség alapító főtitkárát kérdeztem.

 -Van-e arról statisztika, hogy mit számít, ha egy évben három napon nem végeznek abortuszt a kórházak?

 -Az életvédő zarándoklatnak nem az az elsődleges célja, hogy számszerűsíthető eredményeket érjünk el, vagyis, hogy a kérésünket fogadó felajánlással hány anya és magzat menekül meg az abortusztól. Mégis úgy számolunk, hogy ezek az abortuszmentes napok kb. 1000 gyermek megszületésének adnak esélyt. Tehát ennyi anyából lehetne édesanya és „biológiai hulladék” helyett ugyanennyi gyermek jöhetne világra, hogy honfitársunk legyen, ha az említett 3 napra tervezett művi terhesség-megszakításokat nem végeznék el.

 - Nem kötekedni akarok, de ha valaki mindenképpen abortuszt akar végeztetni, akkor annak nem igazán érdekes ez a három abortuszmentes nap.

 -Így van. Tényleg nagyon nehéz és mi nem is szeretünk ezzel a az 1000-es adattal számolni. Az egyik abortuszmentes napokat felajánló kórház szülésze azt mondta erről: „Nekem ez praktikusan azt jelenti, hogy amit nem végzek el március 25-én, azt megteszem előtte vagy utána.” De nem szabad csak számokban gondolkodni, mert a tét ennél sokkal nagyobb! Azt szeretnénk elérni, hogy feleszméljen ez a nagyon beteg társadalom. Ébresztgetjük lélekharanggal, amelynek kongatása közben a meg-nem-született gyermekek keresztneveit soroljuk, intjük a megsebzett termékenység jelképeként magunkkal vitt rózsákkal, mint valaha őseink, akik véres kardot hordoztak körbe az országban, hogy hadra fogják az országlakókat az ellenség megállítására. Az anyaméhek békéje érdekében mi akkor is megtartjuk a szelíd életvédő zarándoklatainkat, ha már jó előre tudjuk, hogy nem fogadnak bennünket, sőt szóba sem akarnak velünk állni, mint ahogy az a betlehemi gyermekgyilkosság alkalmából rendezett december 28-i zarándoklatnál történt a Szent János nevét talán méltánytalanul viselő budapesti kórház esetén. Tehát mi nem „sikeresek” vagy „győztesek” akarunk lenni, hisz nem csak az a cél, hogy az adott kórház munkatársaival közösen gondolkodjunk és érezzünk, hanem az is, hogy egy ennél is nagyobb, ennél is közöségibb ihlet keretében minél szélesebb körben, adott esetben a minket szemlélő utcai járókelők szívében is föl tudjuk ébreszteni az irgalmas szeretet érzületét. Azért járjuk be az ország városait mint szent helyeket, hogy zarándoklataink nyomán minél tágasabb lehessen az a szakrális tér, ami a templomtól a kórházig, a Teremtő szívétől a betegek és az őket gyógyító emberek szívéig terjed. Hisz valamikor a templom mellett az ispotály, a kórház is szakrális hely volt, ahol szent életű orvosok gyógyítottak, pl. Szent Kozma és Damján. De idézhetjük Hippokratészt is, aki tanítványaival, majd évezredeken át követőivel együtt vallásos érzülettel és az élet melletti esküvel is megerősítve mívelte a gyógyító csodát. Mozgalmunk az orvosnak is felszabadulást kínál, hisz jól tudjuk, sokszor a lényegében diktatórikus politika kényszeríti őt arra, hogy a heródesi rendelkezés ítéletvégrehajtójaként végezzen ilyen „kis” műtétet. A mozgalom polgárjogi célja, hogy erősítse minden egészségügyi dolgozónak azt az alkotmányban és az egészségügyi törvényben is rögzített jogát, hogy lelkiismereti, világnézeti vagy éppen szakmai meggondolások alapján vissza is utasíthassa a hivatásától idegen beavatkozásokat. Eközben persze szólítjuk a történelmi egyházakat és a híveket is. Úgy tűnik, mintha még mindig sokan csak a templomfalak oltalmában mernének vallásos cselekményeket végezni, s talán a papságnak is példamutatóbb bátorsággal kellene részt vennie az élet védelmében… Ettől a mozgalomtól senkinek sem kell félni, mert nekünk nincs ellenségképünk. Mi nem bántani akarjuk az abortuszt végző vagy abban valamilyen részt vállaló egészségügy munkatársait, hanem szelíd békével, bár határozottan kérleljük: az év 365 napjából legalább három abortuszmentes nap idején ne törjük meg a Teremtés anyaméhbe rendelt békéjét.

 -Ha már említettük a vallást, s a hitet… Azokban az országokban, ahol a hívek jobban gyakorolják a vallást, ott alacsonyabb az abortuszok száma? Gondolok itt pl. Lengyelországra és Írországra.

 -Az abortusz a termékenységellenesség legdurvább megnyilvánulása. Ugyanakkor látni kell, hogy minden későbbit eldöntő irány, az „előszoba” az maga a fogamzásgátló lelkületi beállítódás, amikor rövidebb, hosszabb időszakra vagy esetleg véglegesen – alkalmasint művi meddővé tétellel – elutasítjuk el a teremtésben való személyes részvételünket. Az ön által említett életvédő európai országokon kívül említeném a kis Máltát és a picurka Gibraltárt is. A 38 milliós Lengyelországban ugyan hihetetlenül alacsony az abortuszok száma, de az általánosan elterjedt fogamzásgátló magatartás miatt mégsem jön világra több gyermek, mint a „megengedő” Németországban, ahol ugyancsak 1.38 gyermeket hoz világra egy termékeny korban lévő nő. Bolognában a 0.8 gyermek azt jelenti, hogy statisztikailag nem is születnek kisbabák, miközben a kuvaiti anyák átlagosan 6 gyermeket fogannak és hoznak világra… Az lenne tehát a legfontosabb, hogy az élet- és termékenységellenesség világméretű diktatúrája, vagy ahogy azt II. János Pál pápa mondja, „a halál civilizációja” minél kevésbé hassa át a mindennapjainkat, s így – „óvszerelem” formájában – minden, meddőn ölelő mozdulatunkat is. Ez egyrészt egyéni, másrészt közösségi kihívás, de kérdés, hogy meg tudjuk-e még teremteni a diadalmas szülőség feltételét?! Ezen a valaha termékeny, magyar anyaföldön évtizedek óta heródesi családpolitika és belső kannibalizmus tarol önnön magunk által kivitelezett népirtással és ezt sugalmazó költségvetésekkel. 1956. június 4-én a 1054/1956 sz.  minisztertanácsi rendelettel kimondták ránk a belső Trianont, vagyis azóta „törvényes” a saját magzatgyermekeink elpusztítása, hisz nem életjoggal felruházott személynek, vagy másodlagos páciensnek, hanem betegségként értelmezett és kiirtandó célpontnak tekinti őt a heródesi törvény. Ötven éve minden magyar kormány rendre hadat üzen a saját népe termékenyégének. De az előzményekig akár a XVIII. századig is visszakanyarodhatunk, amikor a Helytartótanács rendelete elvette a a közösségi földek eddig szabad használatának jogát, s a Délvidék így kényszerült elsőként az egykézésre. A mindenétől megfosztott, éhkoppon maradt nép azzal kezdte „fölzabálni” a saját gyerekeit, hogy az egykénél többet vagy már nem is engedte világra jönni, vagy újszülött-gyilkossággal emésztette el. A kirekesztés az elrekkentés fogalommal azonos szótőről fakad, s beszédes ősképletként sok mindent elárul. Páldául azt, hogy ha külső politikai érdekek mentén szűkülnek az életlehetőségeink, akkor ezzel együtt csorbul a termékenységben jelentkező személyes és közösségi szabadság is. Ennek végzetes megfogyatkozásával pedig nem marad más, mint az az istentelen „játék”, melynek során – hosszú távon mindenképpen esélytelenül – igyekszünk kicselezni a létfenntartás egyéni életben maradást diktáló törvényét a közösségi élet feltételéül szolgáló fajfenntartás ösztönével szemben…

 -Most is van ilyen gond. Sokan mondják: csak optimális gazdasági helyzetben vállalok gyereket.

 - Alapkérdés, hogy a mindenkori kormányok, a politikai elitek a szaporodás nemzeti sorskérdését ne keverjék pártpolitikai csatározásokba, hanem kezeljék távlatosabb, nemzetpolitikai szinten.  Ennek persze előfeltétele lenne, hogy a parlamenti pártok szavazatvesztő félelmükben ne söpörjék rendre szőnyeg alá a népesedés kérdését, hogy a nemzethalál agóniájának idején vizsgálják végre tisztességgel a nem – nemzés – nemzetség – nemzet fogalomsor szereplőit, hogy végül rádöbbenjenek: méhében él a nemzet! Egy ilyen, szentistváni ihletésű politika célja egy olyan termékeny és szociálisan gondolkodó „anyaország” megalapítása lenne, amelyben a házastársak gyermeket nemző testi és lelki termékenysége inkább diadalmas és győztes, mint vesztes és legyőzött állapot lenne, a mindenkori kormányzat értékét pedig az a mérőszám mutatná, hogy az adott ciklusban hány újszülött látott napvilágot. 1956 óta azonban csak az idegeneknek pénzt fialó profitot, az anyagi jólétet fetisizálják. A ma létező gazdaságpolitika egyetlen eszménye az, hogy a modern kannibalizmus jegyében eszményként őrizze az előbb magzatainkat, majd végül minket magunkat is fölzabáló Kisgömböc megtartását. Ötvenhárom éve azért legalizálták, 1992-ben pedig azért erősítették meg az abortuszgyakorlatot, mert az ország vezetői nem akarták megteremteni az életnek azt a színvonalát, amelyben a gazdasági jólét mindenekelőtt az anyai, szülői lét ideológiáktól mentes, őszintén és vitathatatlanul diadalmas szerepének megvalósulásában tükröződik.

 - Jelenleg a gyes idejét egy, a gyetét pedig két évre akarják lecsökkenteni.

 - Ez újra csak azt újrázza, hogy 53 éve – nyílt, vagy kevésbé nyílt formában – csak a heródesi családpolitikák változatai érvényesülnek. Eddig egyik kormányzat sem vette magának azt a bátorságot, hogy ezt a nemzeti sorskérdést a maga összetettségében és mélységében kezelje, sőt – bizonyos, magukat kereszténynek beállító pártpolitikusok, olykor kifejezett papi segédlettel – kezdeményező szerepet vállaltak a Teremtő és az Anyaszentegyház ellen lázadó, 1992. évi abortusztörvény megalkotásában.  Ha egy máskülönben termékeny nő ezek után elbizonytalanodik, akkor előbb-utóbb föladja az anyasággal, a nagycsaláddal kapcsolatos gyermekkori álmait, és e mesterségesen előidézett kényszerhelyzetben éppen úgy nem szül majd, mint a szabadságától megfosztott, ketrecbe zárt vad. Közben boszorkányok súgják, mondják: akkor szabadulsz a gondtól, ha nem vállalsz gyereket. Annak idején az auschwitzi koncentrációs tábor kapujára ezt írták: „A munka szabaddá tesz!” A termékenységellenesség világméretű szivárványának kapuin ma ugyanilyen gyűlöletbeszéd virít: „A termékenységellenesség szabaddá tesz!” S közben vannak országok, ahol már az újszülött-gyilkosságokat is legalizálnák. Peter Singer az USA-ból és John Harris az Egyesült Királyságból azon bölcselkedik, hogy büntetlenül megölhető akár az egy éves, embernek még nem tekinthető gyermek is, hisz nem értékesebb, mint egy kölyökkutya. Madách falanszter-jóslatának megvalósulásaként egyre többfelé fordítják ki eredeti tartalmából a női önrendelkezési jogot annak a tőkés kizsákmányolási érdeknek megfelelően, mely szerint nem a termékenység, hanem a termelékenység a fontos. Itt tehát nincs már szükség se férfira, se nőre, s végképp nem kell se édesanya, se édesapa, legfeljebb csak termelő és fogyasztó, valami neméből kiforgatott lény, amíg aztán nála is jobbat és engedelmesebbet nem állítanak elő a „tudomány” biomérnökei. Hogy is mondta József Attila? „Egy nyál a tenger, termelő zabálás.” 1920-ban a világon elsőként Szovjet-Oroszország tette „törvényessé” az abortuszt. Ennek be nem vallott oka az volt, hogy az I. világháborúban és a polgárháborúban sok millió orosz férfi vesztette életét. Gazdasági téren tehát parancsoló szükségét érezték, hogy a „nőfelszabadítás” jelszavával minél több nőt terelhessenek át a családi munkahelyről az iparba, a gazdaságba. E nőiséget eláruló gyakorlatnak az elindítója az az Inessa Armandova volt, aki még párizsi emigrációja során ismerkedett meg Margaret Sanger tanításaival. Sanger szerint a világ tragikusan túlnépesedik, a nőket fel kell szabadítani, ami fogamzásgátlással és szabad abortusszal érhető el. A férfiuralmon alapuló család „rabságából” önmegvalósítást ígérve csábították-kényszerítették ki a nőket s állították a termelésbe. Lenin szeretője az Orosz Nőszövetség első elnökeként kapott hatalmat ennek a látszólag protofeminista, lényegében azonban a nőkben csak kiaknázandó humán erőforrást látó és azt megrabló kapitalista elméletnek a megvalósítására.

.-Mekkora a média felelőssége ebben a témában?

 -A média magatartását lényegében két fő tényező határozza meg. Az  egyik a médiát birtokló tulajdonosi kör sugalmazó szerepe, a másik a saját, személyes beállítódás vagy érdek. A magyarországi sajtó túlnyomó része olyan profitorientált vállalkozások birtokában van, amelyek a politikával együtt még nem értik vagy kifejezetten félreértékelik a  termékenység kérdéskörét. A közszolgálati sajtó is elsősorban a problémát félreértő és félremagyarázó „baloldal” vagy  szándékosan vakvágányra térítő, liberális újságírás jegyében informál – félre.  Többnyire azt hiszik, hogy az életvédelem valami vallásos elragadtatástól áthatott, csőlátásban szenvedő szekta. Rendre nem jutnak el addig, hogy a történelmi vagy világegyházak „csak” kései reflexióját adják az egész bioszférát átható 3.1 milliárd éves alaptörvénynek. Irtóznak annak a ténynek a továbbgondolásától, hogy már az első egysejtűekbe is azt írta a Teremtő: szaporodjatok és sokasodjatok! Ennek a társadalmi rétegnek a képviselői között alig látom a termékeny és gondoskodó ember példaképeit. Viszonylag kevés gyerekük van, nem élnek házasságban, gyakori körükben a szexuális deviancia, a testi és/ vagy lelki betegség. Pedig sokat segítene, ha ez a réteg is rádöbbenne, hogy közjó igaz szolgálata természet- és társadalombarát alapállást, s így életvédő beállítottságot követelne... Az úgynevezett „dávodi per” kapcsán, melyben személyemet első fokon húsz nap kórházi kényszermunkára ítélte a bajai városi bíróság, félezer sajtóközleményben rontottak ránk. Sajnos talán a „magzatvédők” is hibáznak, miközben többnyire úgy mutatkoznak be, mintha valami sajátos felekezetet, valami különleges vallásos irányultságot képviselnének. Tőlük eltérően mi inkább az életet védő azt gyógyító szereplőként igyekszünk megmutatni, miért és hogyan védjük minden emberi személy életét a fogantatástól a természetes halálig terjedő íven. Ma már tudjuk, hogy a világ leghatalmasabb országában elvégzett összes abortusz 65 %-a abból ered, hogy az anyákat kényszerítik erre. Többnyire a partner, máskor a terhessé tett nő saját anyja kényszeríti ki sokszor zsarolással ,vagy nyílt erőszakkal is az abortuszt. Ezzel szemben mi azt mondjuk, nőtársaink ennél jobbat, ennél többet érdemelnek: termékenységük valódi felszabadítását! Intünk, nem az a helyes út, ha állam szülésre kényszerít. Ugyanakkor a személyes szabadság és az igazi önrendelkezés kapuját tárhatja ki az az állam, amely minden lehetséges eszközt bevet annak érdekében, hogy – mint ezt a népességét megtartó Svédországban látjuk – a szülőség szabadon és boldogan választott, minden lehetséges módon és mindenki által megbecsült hivatás legyen.

 -Olvastam a honlapjukon egy mondatot: „titkos szülés, tizenéveseknek is”. Ez mit jelent? S milyen környezetben folyik egy ilyen titkos szülés?

 -Magyarországon évente hétezer tizenéves leányanya egészségét romboljuk terhesség-megszakítással. Az idétlenül korán kezdett nemi élet, a hormonális fogamzásgátlók, a sürgősségi fogamzásgátlásnak álcázott kémiai abortuszok széles körű alkalmazása mellett valóra válhat a lesújtó jóslat: „a következő nemzedék legnagyobb gondja a meddőség lesz.”  Mindezt elkerülendő a nálunk jelentkező, fiatalkorú gondozottat olyan védő, ápoló környezetbe helyezzük át, ahol a „mérgező” család vagy annak valamelyik anyaellenes tagja nem lehetetlenítheti el a magzatgyermek kihordását. Ezek a lányok anyaotthonokban vagy veszélyeztetett terhesként olykor kórházakban kapnak teljes ellátást, amíg – olykor titokban – meg nem szülik a gyereküket. Ezzel az újszülött-gyilkosság veszélye is megelőzhető. Ha az ilyen gondozottunk a gyereket a környezet, a biológiai család segítő közreműködése híján végül mégsem tudná vállalni, akkor felvetjük neki az örökbeadás lehetőségét. Eddig 350-nél több esetben vettünk részt törvényes feltételeknek megfelelő, nyílt örökbefogadás előkészítésében. Mindemellett arra törekszünk, hogy létrejöhessenek azok a feltételek, amelyek mellett az újszülött gyermek az ő eredeti, vér szerinti családjában találja meg a kedvező nevelkedését elősegítő lelki és anyagi környezetet. Örülünk annak, hogy működésünk óta – női munkatársaink, az úgynevezett Alfa-hangok közreműködésével – több mint 350 esetben elkerülhettük az abortuszt is. Önkéntes munkatársainkkal együtt azt kérem minden honfitársamtól, hogy fohászkodjon és tevékenykedjen velünk egy termékeny és gondoskodó Magyarországért!