| 
               
                2009.04.24.  
              Modern kannibalizmus 
              Balassagyarmaton
              március 24-én a Dr. Kenessey Albert Kórháznál életvédő zarándoklatot
              rendezett az Alfa Szövetség és az Anya Ország Alapítvány. Az
              abortusz áldozataira való emlékezés után felkérték az intézmény
              munkatársait, hogy az eddigi 35 kórház példája nyomán
              csatlakozzanak ők is az abortuszmentes napok mozgalmához, és
              legalább az év három napján, március 25-én, június 1-jén
              és december 28-án ne végezzenek abortuszt. A zarándoklatról
              és a termékenységellenes diktatúráról dr. Téglásy Imrét,
              az Alfa Szövetség alapító főtitkárát kérdeztem.
              
               
              
               -Van-e
              arról statisztika, hogy mit számít, ha egy évben három napon
              nem végeznek abortuszt a kórházak?
              
               
              
               -Az életvédő
              zarándoklatnak nem az az elsődleges célja, hogy számszerűsíthető
              eredményeket érjünk el, vagyis, hogy a kérésünket fogadó
              felajánlással hány anya és magzat menekül meg az abortusztól.
              Mégis úgy számolunk, hogy ezek az abortuszmentes napok kb. 1000
              gyermek megszületésének adnak esélyt. Tehát ennyi anyából
              lehetne édesanya és „biológiai hulladék” helyett
              ugyanennyi gyermek jöhetne világra, hogy honfitársunk legyen,
              ha az említett 3 napra tervezett művi terhesség-megszakításokat
              nem végeznék el. 
              
               
              
               - Nem kötekedni akarok, de ha valaki mindenképpen
              abortuszt akar végeztetni, akkor annak nem igazán érdekes ez a
              három abortuszmentes nap.
              
               
              
               -Így van. Tényleg nagyon nehéz és mi nem is szeretünk ezzel a
              az 1000-es adattal számolni. Az egyik abortuszmentes napokat
              felajánló kórház szülésze azt mondta erről: „Nekem ez
              praktikusan azt jelenti, hogy amit nem végzek el március 25-én,
              azt megteszem előtte vagy utána.” De nem szabad csak számokban
              gondolkodni, mert a tét ennél sokkal nagyobb! Azt szeretnénk elérni,
              hogy feleszméljen ez a nagyon beteg társadalom. Ébresztgetjük
              lélekharanggal, amelynek kongatása közben a meg-nem-született
              gyermekek keresztneveit soroljuk, intjük a megsebzett termékenység
              jelképeként magunkkal vitt rózsákkal, mint valaha őseink,
              akik véres kardot hordoztak körbe az országban, hogy hadra fogják
              az országlakókat az ellenség megállítására. Az anyaméhek békéje
              érdekében mi akkor is megtartjuk a szelíd életvédő zarándoklatainkat,
              ha már jó előre tudjuk, hogy nem fogadnak bennünket, sőt szóba
              sem akarnak velünk állni, mint ahogy az a betlehemi
              gyermekgyilkosság alkalmából rendezett december 28-i zarándoklatnál
              történt a Szent János nevét talán méltánytalanul viselő
              budapesti kórház esetén. Tehát mi nem „sikeresek” vagy
              „győztesek” akarunk lenni, hisz nem csak az a cél, hogy az
              adott kórház munkatársaival közösen gondolkodjunk és érezzünk,
              hanem az is, hogy egy ennél is nagyobb, ennél is közöségibb
              ihlet keretében minél szélesebb körben, adott esetben a minket
              szemlélő utcai járókelők szívében is föl tudjuk ébreszteni
              az irgalmas szeretet érzületét. Azért járjuk be az ország városait
              mint szent helyeket, hogy zarándoklataink nyomán minél tágasabb
              lehessen az a szakrális tér, ami a templomtól a kórházig, a
              Teremtő szívétől a betegek és az őket gyógyító emberek szívéig
              terjed. Hisz valamikor a templom mellett az ispotály, a kórház
              is szakrális hely volt, ahol szent életű orvosok gyógyítottak,
              pl. Szent Kozma és Damján. De idézhetjük Hippokratészt is,
              aki tanítványaival, majd évezredeken át követőivel együtt
              vallásos érzülettel és az élet melletti esküvel is megerősítve
              mívelte a gyógyító csodát. Mozgalmunk az orvosnak is
              felszabadulást kínál, hisz jól tudjuk, sokszor a lényegében
              diktatórikus politika kényszeríti őt arra, hogy a heródesi
              rendelkezés ítéletvégrehajtójaként végezzen ilyen „kis”
              műtétet. A mozgalom polgárjogi célja, hogy erősítse minden
              egészségügyi dolgozónak azt az alkotmányban és az egészségügyi
              törvényben is rögzített jogát, hogy lelkiismereti, világnézeti
              vagy éppen szakmai meggondolások alapján vissza is utasíthassa
              a hivatásától idegen beavatkozásokat. Eközben persze szólítjuk
              a történelmi egyházakat és a híveket is. Úgy tűnik, mintha
              még mindig sokan csak a templomfalak oltalmában mernének vallásos
              cselekményeket végezni, s talán a papságnak is példamutatóbb
              bátorsággal kellene részt vennie az élet védelmében… Ettől
              a mozgalomtól senkinek sem kell félni, mert nekünk nincs ellenségképünk.
              Mi nem bántani akarjuk az abortuszt végző vagy abban valamilyen
              részt vállaló egészségügy munkatársait, hanem szelíd békével,
              bár határozottan kérleljük: az év 365 napjából legalább három
              abortuszmentes nap idején ne törjük meg a Teremtés anyaméhbe
              rendelt békéjét.
              
               
              
               -Ha már
              említettük a vallást, s a hitet… Azokban az országokban,
              ahol a hívek jobban gyakorolják a vallást, ott alacsonyabb az
              abortuszok száma? Gondolok itt pl. Lengyelországra és Írországra.
              
              
               
              
               -Az
              abortusz a termékenységellenesség legdurvább megnyilvánulása.
              Ugyanakkor látni kell, hogy minden későbbit eldöntő irány,
              az „előszoba” az maga a fogamzásgátló lelkületi beállítódás,
              amikor rövidebb, hosszabb időszakra vagy esetleg véglegesen –
              alkalmasint művi meddővé tétellel – elutasítjuk el a teremtésben
              való személyes részvételünket. Az ön által említett életvédő
              európai országokon kívül említeném a kis Máltát és a
              picurka Gibraltárt is. A 38 milliós Lengyelországban ugyan
              hihetetlenül alacsony az abortuszok száma, de az általánosan
              elterjedt fogamzásgátló magatartás miatt mégsem jön világra
              több gyermek, mint a „megengedő” Németországban, ahol
              ugyancsak 1.38 gyermeket hoz világra egy termékeny korban lévő
              nő. Bolognában a 0.8 gyermek azt jelenti, hogy statisztikailag
              nem is születnek kisbabák, miközben a kuvaiti anyák átlagosan
              6 gyermeket fogannak és hoznak világra… Az lenne tehát a
              legfontosabb, hogy az élet- és termékenységellenesség világméretű
              diktatúrája, vagy ahogy azt II. János Pál pápa mondja, „a
              halál civilizációja” minél kevésbé hassa át a
              mindennapjainkat, s így – „óvszerelem” formájában –
              minden, meddőn ölelő mozdulatunkat is. Ez egyrészt egyéni, másrészt
              közösségi kihívás, de kérdés, hogy meg tudjuk-e még
              teremteni a diadalmas szülőség feltételét?! Ezen a valaha
              termékeny, magyar anyaföldön évtizedek óta heródesi családpolitika
              és belső kannibalizmus tarol önnön magunk által kivitelezett
              népirtással és ezt sugalmazó költségvetésekkel. 1956. június
              4-én a 1054/1956 sz.  minisztertanácsi
              rendelettel kimondták ránk a belső Trianont, vagyis azóta „törvényes”
              a saját magzatgyermekeink elpusztítása, hisz nem életjoggal
              felruházott személynek, vagy másodlagos páciensnek, hanem
              betegségként értelmezett és kiirtandó célpontnak tekinti őt
              a heródesi törvény. Ötven éve minden magyar kormány rendre
              hadat üzen a saját népe termékenyégének. De az előzményekig
              akár a XVIII. századig is visszakanyarodhatunk, amikor a
              Helytartótanács rendelete elvette a a közösségi földek eddig
              szabad használatának jogát, s a Délvidék így kényszerült
              elsőként az egykézésre. A mindenétől megfosztott, éhkoppon
              maradt nép azzal kezdte „fölzabálni” a saját gyerekeit,
              hogy az egykénél többet vagy már nem is engedte világra jönni,
              vagy újszülött-gyilkossággal emésztette el. A kirekesztés
              az elrekkentés fogalommal azonos szótőről fakad, s beszédes ősképletként
              sok mindent elárul. Páldául azt, hogy ha külső politikai érdekek
              mentén szűkülnek az életlehetőségeink, akkor ezzel együtt
              csorbul a termékenységben jelentkező személyes és közösségi
              szabadság is. Ennek végzetes megfogyatkozásával pedig nem
              marad más, mint az az istentelen „játék”, melynek során
              – hosszú távon mindenképpen esélytelenül – igyekszünk
              kicselezni a létfenntartás egyéni életben maradást diktáló
              törvényét a közösségi élet feltételéül szolgáló
              fajfenntartás ösztönével szemben…
              
               
              
               -Most
              is van ilyen gond. Sokan mondják: csak optimális gazdasági
              helyzetben vállalok gyereket.
              
               
              
               -
              Alapkérdés, hogy a mindenkori kormányok, a politikai elitek a
              szaporodás nemzeti sorskérdését ne keverjék pártpolitikai
              csatározásokba, hanem kezeljék távlatosabb, nemzetpolitikai
              szinten.  Ennek persze
              előfeltétele lenne, hogy a parlamenti pártok szavazatvesztő félelmükben
              ne söpörjék rendre szőnyeg alá a népesedés kérdését,
              hogy a nemzethalál agóniájának idején vizsgálják végre
              tisztességgel a nem – nemzés – nemzetség – nemzet fogalomsor szereplőit,
              hogy végül rádöbbenjenek: méhében
              él a nemzet! Egy ilyen, szentistváni ihletésű politika célja
              egy olyan termékeny és szociálisan gondolkodó „anyaország”
              megalapítása lenne, amelyben a házastársak gyermeket nemző
              testi és lelki termékenysége inkább diadalmas és győztes,
              mint vesztes és legyőzött állapot lenne, a mindenkori kormányzat
              értékét pedig az a mérőszám mutatná, hogy az adott
              ciklusban hány újszülött látott napvilágot. 1956 óta
              azonban csak az idegeneknek pénzt fialó profitot, az anyagi jólétet
              fetisizálják. A ma létező gazdaságpolitika egyetlen eszménye
              az, hogy a modern kannibalizmus jegyében eszményként őrizze az
              előbb magzatainkat, majd végül minket magunkat is fölzabáló
              Kisgömböc megtartását. Ötvenhárom éve azért legalizálták,
              1992-ben pedig azért erősítették meg az abortuszgyakorlatot,
              mert az ország vezetői nem akarták megteremteni az életnek azt
              a színvonalát, amelyben a gazdasági jólét mindenekelőtt az
              anyai, szülői lét ideológiáktól mentes, őszintén és
              vitathatatlanul diadalmas szerepének megvalósulásában tükröződik.
              
               
              
               - Jelenleg a gyes idejét egy, a gyetét pedig két évre
              akarják lecsökkenteni.
              
               
              
               - Ez
              újra csak azt újrázza, hogy 53 éve – nyílt, vagy kevésbé
              nyílt formában – csak a heródesi családpolitikák változatai
              érvényesülnek. Eddig egyik kormányzat sem vette magának azt a
              bátorságot, hogy ezt a nemzeti sorskérdést a maga összetettségében
              és mélységében kezelje, sőt – bizonyos, magukat kereszténynek
              beállító pártpolitikusok, olykor kifejezett papi segédlettel
              – kezdeményező szerepet vállaltak a Teremtő és az Anyaszentegyház
              ellen lázadó, 1992. évi abortusztörvény megalkotásában. 
              Ha egy máskülönben termékeny nő ezek után
              elbizonytalanodik, akkor előbb-utóbb föladja az anyasággal, a
              nagycsaláddal kapcsolatos gyermekkori álmait, és e mesterségesen
              előidézett kényszerhelyzetben éppen úgy nem szül majd, mint
              a szabadságától megfosztott, ketrecbe zárt vad. Közben
              boszorkányok súgják, mondják: akkor szabadulsz a gondtól, ha
              nem vállalsz gyereket. Annak idején az auschwitzi koncentrációs
              tábor kapujára ezt írták: „A
              munka szabaddá tesz!” A termékenységellenesség világméretű
              szivárványának kapuin ma ugyanilyen gyűlöletbeszéd virít:
              „A termékenységellenesség
              szabaddá tesz!” S közben vannak országok, ahol már az újszülött-gyilkosságokat
              is legalizálnák. Peter Singer az USA-ból és John Harris az
              Egyesült Királyságból azon bölcselkedik, hogy büntetlenül
              megölhető akár az egy éves, embernek még nem tekinthető
              gyermek is, hisz nem értékesebb, mint egy kölyökkutya. Madách
              falanszter-jóslatának megvalósulásaként egyre többfelé fordítják
              ki eredeti tartalmából a női önrendelkezési jogot annak a tőkés
              kizsákmányolási érdeknek megfelelően, mely szerint nem a termékenység,
              hanem a termelékenység a fontos. Itt tehát nincs már szükség
              se férfira, se nőre, s végképp nem kell se édesanya, se édesapa,
              legfeljebb csak termelő és fogyasztó, valami neméből
              kiforgatott lény, amíg aztán nála is jobbat és
              engedelmesebbet nem állítanak elő a „tudomány” biomérnökei.
              Hogy is mondta József Attila? „Egy
              nyál a tenger, termelő zabálás.” 1920-ban a világon elsőként
              Szovjet-Oroszország tette „törvényessé” az abortuszt.
              Ennek be nem vallott oka az volt, hogy az I. világháborúban és
              a polgárháborúban sok millió orosz férfi vesztette életét.
              Gazdasági téren tehát parancsoló szükségét érezték, hogy
              a „nőfelszabadítás” jelszavával minél több nőt
              terelhessenek át a családi munkahelyről az iparba, a gazdaságba.
              E nőiséget eláruló gyakorlatnak az elindítója az az Inessa
              Armandova volt, aki még párizsi emigrációja során ismerkedett
              meg Margaret Sanger tanításaival. Sanger szerint a világ
              tragikusan túlnépesedik, a nőket fel kell szabadítani, ami
              fogamzásgátlással és szabad abortusszal érhető el. A férfiuralmon
              alapuló család „rabságából” önmegvalósítást ígérve
              csábították-kényszerítették ki a nőket s állították a
              termelésbe. Lenin szeretője az Orosz Nőszövetség első elnökeként
              kapott hatalmat ennek a látszólag protofeminista, lényegében
              azonban a nőkben csak kiaknázandó humán erőforrást látó és
              azt megrabló kapitalista elméletnek a megvalósítására.
              
               
              .-Mekkora
              a média felelőssége ebben a témában?
              
               
              
               -A média magatartását lényegében két fő tényező határozza
              meg. Az  egyik a médiát
              birtokló tulajdonosi kör sugalmazó szerepe, a másik a saját,
              személyes beállítódás vagy érdek. A magyarországi sajtó túlnyomó
              része olyan profitorientált vállalkozások birtokában van,
              amelyek a politikával együtt még nem értik vagy kifejezetten félreértékelik
              a  termékenység kérdéskörét.
              A közszolgálati sajtó is elsősorban a problémát félreértő
              és félremagyarázó „baloldal” vagy 
              szándékosan vakvágányra térítő, liberális újságírás
              jegyében informál – félre. 
              Többnyire azt hiszik, hogy az életvédelem valami vallásos
              elragadtatástól áthatott, csőlátásban szenvedő szekta.
              Rendre nem jutnak el addig, hogy a történelmi vagy világegyházak
              „csak” kései reflexióját adják az egész bioszférát átható
              3.1 milliárd éves alaptörvénynek. Irtóznak annak a ténynek a
              továbbgondolásától, hogy már az első egysejtűekbe is azt írta
              a Teremtő: szaporodjatok és
              sokasodjatok! Ennek a társadalmi rétegnek a képviselői között
              alig látom a termékeny és gondoskodó ember példaképeit.
              Viszonylag kevés gyerekük van, nem élnek házasságban, gyakori
              körükben a szexuális deviancia, a testi és/ vagy lelki betegség.
              Pedig sokat segítene, ha ez a réteg is rádöbbenne, hogy közjó
              igaz szolgálata természet- és társadalombarát alapállást, s
              így életvédő beállítottságot követelne... Az úgynevezett
              „dávodi per” kapcsán, melyben személyemet első fokon húsz
              nap kórházi kényszermunkára ítélte a bajai városi bíróság,
              félezer sajtóközleményben rontottak ránk. Sajnos talán a
              „magzatvédők” is hibáznak, miközben többnyire úgy
              mutatkoznak be, mintha valami sajátos felekezetet, valami különleges
              vallásos irányultságot képviselnének. Tőlük eltérően mi
              inkább az életet védő azt gyógyító szereplőként igyekszünk
              megmutatni, miért és hogyan védjük minden emberi személy életét
              a fogantatástól a természetes halálig terjedő íven. Ma már
              tudjuk, hogy a világ leghatalmasabb országában elvégzett összes
              abortusz 65 %-a abból ered, hogy az anyákat kényszerítik erre.
              Többnyire a partner, máskor a terhessé tett nő saját anyja kényszeríti
              ki sokszor zsarolással ,vagy nyílt erőszakkal is az abortuszt.
              Ezzel szemben mi azt mondjuk, nőtársaink ennél jobbat, ennél többet
              érdemelnek: termékenységük valódi felszabadítását! Intünk,
              nem az a helyes út, ha állam szülésre kényszerít. Ugyanakkor
              a személyes szabadság és az igazi önrendelkezés kapuját tárhatja
              ki az az állam, amely minden lehetséges eszközt bevet annak érdekében,
              hogy – mint ezt a népességét megtartó Svédországban látjuk
              – a szülőség szabadon és boldogan választott, minden lehetséges
              módon és mindenki által megbecsült hivatás legyen.
              
               
              
               -Olvastam a honlapjukon egy mondatot: „titkos szülés, tizenéveseknek
              is”. Ez mit jelent? S milyen környezetben folyik egy ilyen
              titkos szülés?
              
               
              
               -Magyarországon évente hétezer tizenéves leányanya egészségét
              romboljuk terhesség-megszakítással. Az idétlenül korán
              kezdett nemi élet, a hormonális fogamzásgátlók, a sürgősségi
              fogamzásgátlásnak álcázott kémiai abortuszok széles körű
              alkalmazása mellett valóra válhat a lesújtó jóslat: „a következő
              nemzedék legnagyobb gondja a meddőség lesz.” 
              Mindezt elkerülendő a nálunk jelentkező, fiatalkorú
              gondozottat olyan védő, ápoló környezetbe helyezzük át,
              ahol a „mérgező” család vagy annak valamelyik anyaellenes
              tagja nem lehetetlenítheti el a magzatgyermek kihordását. Ezek
              a lányok anyaotthonokban vagy veszélyeztetett terhesként olykor
              kórházakban kapnak teljes ellátást, amíg – olykor titokban
              – meg nem szülik a gyereküket. Ezzel az újszülött-gyilkosság
              veszélye is megelőzhető. Ha az ilyen gondozottunk a gyereket a
              környezet, a biológiai család segítő közreműködése híján
              végül mégsem tudná vállalni, akkor felvetjük neki az örökbeadás
              lehetőségét. Eddig 350-nél több esetben vettünk részt törvényes
              feltételeknek megfelelő, nyílt örökbefogadás előkészítésében.
              Mindemellett arra törekszünk, hogy létrejöhessenek azok a feltételek,
              amelyek mellett az újszülött gyermek az ő eredeti, vér
              szerinti családjában találja meg a kedvező nevelkedését elősegítő
              lelki és anyagi környezetet. Örülünk annak, hogy működésünk
              óta – női munkatársaink, az úgynevezett Alfa-hangok közreműködésével
              – több mint 350 esetben elkerülhettük az abortuszt is. Önkéntes
              munkatársainkkal együtt azt kérem minden honfitársamtól, hogy
              fohászkodjon és tevékenykedjen velünk egy termékeny és
              gondoskodó Magyarországért!
              
               
              
               
               
              Medveczky Attila
             |