vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.29. 

Megjelent a Magyar Fórum XXI. évfolyamának 17. száma!

Csurka István írása: Átmentés nagyban (2.oldal)

A Gyurcsányból lett Bajnai-kormány az IMF támogatását élvezi. Az IMF ellenőriz és parancsol és maga dönt, hogy ad vagy nem ad. Semmilyen tekintetben nem nemzetközi, hanem egy nép törekvéseit szolgálja és ennek az egy népnek az érdekeit vezeti át oda, ahova a hiteleit kihelyezi. A Gyurcsány-kormány tetszett neki, mert engedelmes és szolgálatkész volt. A Bajnai- kormány is ilyen. Szakértő kormány, amely úgy viszonylik létrehozóihoz, mint az ÁVH Rákosi Mátyáshoz. Kínzási módszere elüt a körmös Bauerétől, aki csak körömletépés közben kérdezte meg a jajveszékelő, fájdalomtól ordító, elájuló áldozattól, hogy fáj-e, míg Bajnai bejelenti, „fájni fog”. Persze nem neki. Hiába, megváltoztak a körülmények.

 

Gyurcsány a háttérből irányít (4.oldal)

Ficsor Ádám kinevezése a demokrácia megcsúfolása – mondta Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja.

A Gyurcsány-kormány már 2006 szeptemberében megbukott, csak egy kicsivel később ismerték be. Ez a mostani helyzet csupán a hatalomhoz való ragaszkodás, a száz apró trükk bedobása, de ezzel nem tudnak csak egy társadalmi támogatás nélküli gyenge kormányt felállítani.

 

Jubileumi zarándoklat (5.oldal)

Harmincadik alkalommal szervezik meg az idén a Márianosztrai Országos Ifjúsági Zarándoklatot május 1. és 3. között. Az évfordulóra való tekintettel a zarándokhagyományok kerülnek előtérbe; az „Út, a társak, a misztérium” lesznek a központi témák. A zarándoklat történetéről, jelentőségéről Hetyey György szervezővel beszélgetett Medveczky Attila.

 

Márai Sándor: Kassai őrjárat c. könyvét Győri Béla ismerteti (7.oldal)

Néhány gépelt oldal Márai írógépén, és már egészen mélyre, az emberi létezés legmélyére hatoltunk be. És tovább tűnődik a kassai polgár, Márai Sándor: „Ezek a dómtornyok őriznek egyfajta útvonalat, a pusztuló világ felett – Kassa és Tours, Uppsala és Reims, Köln és Firenze fölött kóvályog a lélek e hetekben, s a pusztulás fölött a harci lángokban villogó templomkeresztek mutatják az elsötétedő világban a tévelygő lelkeknek az utat.”

 

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke (9.oldal)

Május 1-én, délelőttre demonstrációt hirdettünk az Alkotmány utcába. A jelenlegi helyzetben elvárjuk a mindenkori magyar kormánytól, hogy teremtsen stabil politikai és társadalmi hátteret a válságkezeléshez, tegyék meg mihamarabb a szükséges lépéseket a közvetlenül fenyegető veszélyek elhárítása érdekében. Ugyanakkor mindezt a szociális partnerek bevonásával, a társadalmi költségek és közterhek méltányos elosztásával tegyék. Tekintettel arra, hogy a magyar gazdaság a rendszerváltás óta szenved a munkanélküliségtől és az alacsony foglalkoztatástól, ezért elsősorban gazdaságpolitikai fordulatot várunk, olyat, ami megőrzi a munkahelyeket és újakat is képes teremteni.

 

Tízéves a Házsongárd Alapítvány (10.oldal)

Folytatódik a munka Kolozsvár híres sírkertje, a több mint négyszáz éves Házsongárdi temető értékeinek megmentéséért – mondta Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója március 26- án Hódmezővásárhelyen, a Tavasz a Házsongárdi temetőben c. rendezvényen. Az alapítvány munkájáról, célkitűzéseiről, s a restaurálási

munkákról Gergely Istvánnét kérdezte Medveczky Attila.

 

Interjú Thürmer Gyulával, a Munkáspárt elnökével (11.oldal)

Annak idején egyedül a MIÉP-nek volt elég akarata, politikai bátorsága, hogy kimondta a csatlakozásra: Így nem. Utólag nézve, és ezt önkritikusan mondom, a Munkáspárt is jobban tette volna, ha nemet mond. Mi egy kicsit felemás gondolattal fogadtuk el a csatlakozást. Azt mondtuk, hogy a kormányt tesszük felelőssé azért, hogy nyertesei legyünk a csatlakozásnak. Viszont néhány év elteltével azt kell látni, hogy sokkal több a vesztese a csatlakozásnak, mint a nyertese. Lehet, ha nem csatlakozunk az EU-hoz, akkor ez nem következik be, de a felelősség nem a miénk, hanem a kormányoké.

 

Művészinterjú Papadimitriu Athinával (12.oldal)

Azt fájlalom, hogy a magyarok nem igazán ismerik gyökereiket, hagyományaikat, kultúrájukat, múltjukat, népzenéjüket. Ez nagyon felháborít. Azért, hogy a nyelvet tovább tudjam adni gyerekeimnek, előfizettem a görög állami tv-csatornára is. Arra figyeltem fel, hogy nagyon sok olyan műsort sugároznak, melyek a görög tájak népviseletét, néptáncait, helyi ételspecialitásait mutatja be. Többször fiatalok táncolnak a görög népzenére.

 

Hiller, mint vallásalapító – Szőcs Zoltán írása(15.oldal)

Hiller István, kulturális ügyeink kormánybiztosa, eredetileg klasszika-filológusként kezdte. Hogy hosszú vagy rövid, egyenes vagy görbe út vezet Cicerótól az MSZP-ig, ne feszegessük. Azt viszont kezelhetjük tényként, hogy Hiller úr nem szorul rá az én dilettáns okoskodásomra Tertullianus egyházatyát illetően. Pedig nekem Tertullianus híres mondata – (Credo, quia absurdum – Hiszem, mert képtelenség) – éppen Hiller István parlamenti kirohanásáról jutott eszembe, amikor is a pösze latintanár magából kikelve követelte, hogy szülessen végre törvény a holokauszttagadás büntetőjogi szankcionálására.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!