vissza a főoldalra

 

 

 2009.04.24. 

Döntőbíróság előtt rendeződhet a határvita

"Egyre inkább úgy tűnik, hogy az ügy a döntőbíráskodás fóruma felé halad. Ebben az esetben én kilépek, mert ilyen helyzetben tapasztalt jogászra van szükség" - mondta Ahtisaari a Reutersnek az április elején adott interjúban.

A húszegynéhány négyzetkilométernyi, túlnyomó részben tengeri terület feletti jogvitát hazánk inkább a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) előtt rendezné, míg Ljubljana - az Európai Bizottság javaslatát követve - szakértői testület közvetítésére bízná a kérdést. Olli Rehn bővítési biztos március elején a Nobel-békedíjas Ahtisaarit kérte fel közvetítőnek. A volt finn államfő elmondta: nagyjából egy hete beszélt a kérdésről a bővítési biztossal, és arra kérte, gondolja át újra, hogy ő valóban bekapcsolódjon-e a rendezésbe. Hozzátette: nem tudja, hogy a horvátok hajlandók lesznek-e lemondani az ICJ előtti megoldásról, de bizonyára be fogják látni, hogy a bírósági döntés hosszabb ideig elhúzódhat, s ezzel még jobban késleltethetik Horvátország európai uniós csatlakozását. A területi vita miatt Ljubljana december óta akadályozza a horvát EU-csatlakozási tárgyalások folytatását, és ha nem születik gyorsan megoldás, veszélybe kerülhet Horvátország 2010-11-re tervezett uniós taggá válása.

 

(Forrás: Új Magyar Képes Újság)