vissza a főoldalra

 2009.04.24. 

Kezdjük elölről

Több száz civil szervezet összefogása eredményeképpen a szervezők szerint mintegy kétszázezer tüntető jelent meg április 5-én vasárnap a Hősök terén, előre hozott választásokat követelve. Nem kétséges: egy mielőbbi kormányváltástól várják a saját sorsuk és az ország sorsa jobbra fordulását. A legnagyobb, illetve az egyetlen parlamenti ellenzéki párt programjában bíznak, reménykednek, hogy a „válságkezelés” nem azonos az országlakók teljes kifosztásával, nyomorba döntésével. A (legnagyobb) ellenzéki párt pedig nincs sehol. Elutasítja az utcai politizálást. Bár így is jó esélye van rá, hogy ismét csak meg fogja kapni kormánykörökből: ő vitte utcára a tömegeket. Ehhez képest mit nyer vele, ha elhatárolódik vagy távol tartja magát a hívei, szimpatizánsai, végső soron: szavazói által kezdeményezett nyomásgyakorlástól? A szervezők folytatást ígértek. Április 14- én kedden, a Függetlenségi Nyilatkozat százötvenedik évfordulójának napján (provokáció az időzítés is?) az új miniszterelnök (vagy inkább diktátor?) megszavazása idejére élőláncot kell formálni a Parlament körül. Heppening? Újabb gőzleeresztés, amit néhányan a körülöttem állók közül már egyre elégedetlenebbül ismételgettek, a négyórás monstreműsor vége felé?... Mélységesen csalódnak, akik netán úgy vélik, hogy a Fidesz a civil tömegek segítségével akarja magának kikapartatni a gesztenyét. Épp az a nagy baj, hogy nem akarja. Csalódni fog ez a kétszázezer ember is, akár elmegy a heppeningre akár nem, ha szembesül vele, hogy hiába minden erőfeszítés, tömegdemonstráció, tiltakozás, jelszavak, ez a csiszlik kormány marad 2010-ig, és ellopja, kiárusítja, amit még eddig elmulasztott. Miközben soha nem látott nélkülözésbe taszítja a legkiszolgáltatottabbakat, és tönkreteszi a középosztályt is. Csalódni fog abban az ellenzéki erőben, amelytől védelmet, sőt megváltást remélt. Mi lehet ennek a következménye? Kiábrándulás, fásultság, közömbösség, a szavazóbázis csökkenése. Három-négymilliós szavazótábor esetén ez a kétszázezer ember (ha eltekintünk attól, hogy mint hangadók, letargiájukkal más százezreket is megfertőzhetnek) öt-tíz százalékos mínuszt jelent. Ettől már lehet, hogy ugrik a remélt kétharmados ellenzéki többség. Remélt? Nincs kizárva, hogy épp az ellenzék nem reméli. Az ellenkezőjét reméli. Semmi kedve alkotmányt módosítani, mentelmi jogot megvonni és korrupt liberálbolsi politikusokat, zsebrákokat, országvesztőket felelősségre vonni. Vagy olyan harapófogóba kerülni, hogy mást várnak tőle az országlakók és mást a maguk komprádorelitjét támogató „globálnyikok”: Hogy kinek az elvárása erősebb és eredményesebb, hatékonyabb, azt a Fidesz esetében már eddig is tapasztalhattuk. Olyannyira, hogy nem sok kétségünk lehet: ha az az „előírás”: dobjon mentőövet a politikai elit egyik fele a másiknak, akkor ez is meg fog történni. És ezzel együtt marad az erkölcsi válság, maradnak a közállapotok azon a mélyponton, amelyen voltak, egy következmények nélküli országban. Ha ugyan egyáltalán elértük már a gödör fenekét... Mert az életszínvonal hanyatlásában még biztosan nem, de lehet, hogy morálisan sem. „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni”... Egy vértelen forradalom kellene, amely kikényszeríti a változást. Egy olyan politikai erő, egy valóban nyugodt erő, amely azt üzeni a Fidesznek, amit Kossuth apánk a nemességnek: „Veletek és általatok, ha akarjátok, nélkületek, sőt ellenetek, ha kell.” Egy igazi rendszerváltó Lakitelek. Egy hiteles, nem ál-, hanem valódi nemzeti radikalizmus…

 Kiss István