vissza a főoldalra

 2009.08.07. 

A kapitalizmus pontosan olyan elavult rendszer, mint a kommunizmus

A svájci SF tévében Roger De Weck beszélgetett Dr. Peter Ulrich gazdaságietika professzorral. A Szt. Galleni Egyetem nemrég visszavonult dékánja Európában az elsők között hozott létre a gazdasági etika kérdéseivel foglalkozó intézetet. Az egymás után ismétlődő válságok Ulrich professzor szakterületének létjogosultságát igazolják. A neoliberalizmus és kapitalizmus kritikája mellett a svájci professzor olyan új szempontokra világít rá, melyek kiutat jelenthetnek az áldatlan helyzetből. A beszélgetést két részben, a Zeit-Fragen leirata alapján közöljük.

 – Roger De Weck : Megérte az a sok év, amit a gazdasági etikára szánt?

 – Dr. Peter Ulrich: Én módszertanilag optimista vagyok. Az ezzel ellentétes megközelítés – a pesszimizmus – lényegében nem értelmes álláspont. Igen, megérte. Nem azért, mert az uralkodó gyakorlatot meg tudtam változtatni. De hallgatók százaival, ezreivel ismertettem meg egy bizonyos gondolkodásmódot, a tudatosságot, bizonyos összefüggések felismerési képességének növelését.

 – Mit ért az uralkodó gyakorlat megváltoztatásán?

 – Az etika nem egyfajta társadalomtechnika jó célok elérése érdekében. Az etika nem filozófiai értelemben vett reflexióforma. A gazdasági etika a gazdasági gondolkodásunk pótlólagos felvilágosodása, ugyanis ezen a területen rendkívül távol állunk a modern gondolkodástól. A gazdasági körülményekről sok, nem a valóságra reflektáló, tapasztalat előtti ismerettel és a háttérben megbúvó meggyőződéssel rendelkezünk.

 – Melyeknek nem vagyunk tudatában?

 – Melyeknek nem vagyunk tudatában és melyek mögött jelentős szellemtörténeti tradíció áll. A filozófiai etika éppen ezeket az összefüggéseket akarja megvilágítani, felderíteni, hogy ezek vitaképessé, vitatémává válhassanak, hogy a gazdaság alapfeltevéseinek tudatában lehessünk.

 – Mondana példát egy ilyen alapfeltevésre?

 – Alapfeltevés például, hogy a több piac, az mindig jó. Megkérdezhetjük: miért hiszünk ennyire a piacban? Vajon miért hiszünk abban, hogy a szabadpiac szabályozási rendszere egyfajta beépített harmóniapotenciállal rendelkezik, és a résztvevők, az érintettek általa érhetik el a létező legjobb eredményt?

 – Honnan származik ez a feltételezés?

 – Nos, ahogy említettem, emögött rendkívül hosszú előzmény áll. Ha szabad távirati stílusban fogalmaznom: először is létezik egy elképzelés, ami szerint a szabad, szabályozatlan piac a természetes rend része. Másodszor, a természetes rend Isten alkotása. Harmadszor, Isten a természetet bölcsen alakította ki. Ebből következik, hogy minden jó, ha a piac és a társadalom világában a folyamatokat a szabad piac erőinek önszabályozására hagyjuk. Ezzel szemben, akik – az amúgy rendkívül korlátolt – emberi értelem alapján be akarnak avatkozni a piaci folyamatokba, esetleg alakítani akarnak rajtuk, azokat piacteológiai értelemben eretneknek kiáltják ki.

 – Walter Benjamin a kapitalizmust, mint vallást említi.

 – A valódi vallás védelmében el kell mondanom, hogy ez valójában egyfajta pszeudo-, vagy kriptovallás, ami a vallásos hit egy késői formája, amit felhasználnak és amivel ideológia célok érdekében visszaélnek.

 – Előbb a piaci szereplők szabályozását említette, melyet a szabadpiac végez. A másik ismert szabályozási rendszer, amikor állami tervek szabályozzák a gazdaságot, az ún. tervgazdálkodás. Utóbbi látványosan megbukott. Hozzájárult ez is a piacba vetett hit népszerűségéhez?

 – Úgy gondolom, igen. A hidegháború időszakában az emberek féltek a kommunizmustól. Ennek eredménye az lett, amit Ralf Dahrendorf szociáldemokrata kompromisszumnak nevez. Azt mondták maguknak: tegyünk szociálpolitikai engedményeket addig, amíg a lakosság a rendet és a nyugalmát megőrzi, amíg nem tiltakozik a túlzottan szabadjára engedett piaci szabályozás hatásai miatt.

 – Ez lett végül a szociális piacgazdaság?

 – Ez lett a szociális piacgazdaság. 1989-ben pedig felhangzott a kapitalizmus győzelmi üvöltése. Emlékszem, nem sokkal később egy interjúban azt nyilatkoztam, hogy a kapitalizmus pontosan olyan elavult rendszer, mint a kommunizmus. Mindkettő metafizikai hitrendszer. Metafizikai alatt azt értem, hogy empirikusan (tapasztalati úton) nem bizonyíthatóak.

 – Természetfeletti?

 – Természetfeletti – ezek meggyőződések, melyeknek semmilyen reális tapasztalati alapjuk sincs.

 – Azért az reális tapasztalat volt, hogy a piacgazdaság jobban működik, mint a tervgazdaság?

 – Ez kétségtelen. De a gazdasági etikus erről egészen másként gondolkodik. A piacgazdaság egy jogállami jelenség. És nem az égből pottyant közénk. A „piac” önmagában nem hoz létre gazdasági rendet. Hogy piaci koordinációra van szükség egy komplex munkamegosztáson alapuló gazdaságban, azt már senki sem vonja kétségbe, Fidel Castrót és néhány barátját leszámítva. Ez egyértelmű. Csakhogy a piacgazdaságnak millió formája van. Mindig a piaci szabályozás, a jogállami törvények keretszabályai és ösztönzői intelligens keverékére van szükség. És ez csak az egyik feltétel.

 – És a másik?

 – A másik a társadalom. A korszellem egy tipikus jelenségéről van szó. Elfelejtettünk különbséget tenni a gazdaság és a társadalom között. Van néhány társadalompolitikai probléma, melyeket nem tudunk megoldani – pl. az egyre nagyobbra nyíló szociális olló, a növekvő munkanélküliség. A politika szereplői évtizedek óta jobb és baloldalon egyaránt abból a feltételezésből indulnak ki, hogy ezekre a megoldatlan kérdésekre létezik gazdaságpolitikai válasz. Pedig ezek társadalompolitikai problémák, melyekre társadalompolitikai válaszokat kell adni. Engedje meg, hogy tisztázzam: az OECD országokban a piacgazdaság kiválóan működik. Az ebből adódó problémák, jelesül a krónikus, tömeges munkanélküliség egy sikertörténet eredménye és nem a kudarcé, mivel a piacgazdasági racionalizálási dinamika az adott tulajdonjogi, társadalompolitikai feltételek mellett azt célozza meg, hogy a munkahelyeket elracionalizáljuk. Ez egyértelmű. Ne higgyen egyetlen gazdasági társaságvezetőnek, aki azt állítja, hogy munkahelyeket akar teremteni. Ez természetesen nem igaz, természetesen a munkahely a költségoldalhoz tartozik. A költségeket pedig minimalizálni akarja. A cél egyértelmű. A cél a sajáttőke-megtérülés növelése – return on equity  

– A kapitalizmus a tőkére épül, és ne keverjük össze a laborizmussal, ami a munka latin elnevezéséből származik.

 – Pontosan. És ehhez az alapvető döntéshez a piacnak nincsen semmi köze. Ez egy társadalompolitikai döntés kérdése, mely 500 éves múltra tekint vissza. A gyökere a polgári gondolkodás speciális formája, melyet leginkább tulajdonospolgári gondolkodásnak nevezhetnénk.

 – A tulajdon, mint a mostani rendszer alapja.

 – És ebben egykoron volt bizonyos ésszerűség. Arisztotelész szerint a polgár csak akkor lehet igazán szabad, ha gazdaságilag független. Az újkor kezdetén a polgárság a nemesség mellett emancipálódott, a mondás szerint „a városi levegő szabaddá tesz”. A polgárok voltak azok, akik a városokba mentek, hogy önálló foglalkozásaik legyenek. A gazdasági függetlenség egyfajta öntudatot is adott, ami végül politikai emancipációhoz vezetett. A politikai és a gazdasági liberalizáció kéz a kézben járnak. De a 19. században némileg másként alakult a helyzet.

 – Mégpedig?

– 1840 és 1875 között soha nem látott gazdasági fejlődés volt látható. Ennek az időszaknak a végén kerültek elő az új szociális kérdések. Az életszínvonal növekedése hatalmas volt, de nem mindenkinek. A konjunktúra nem számolta fel a szegénységet és újabb társadalmi ellentéthez vezetett.

(A jövő héten folytatjuk)

(ford:czyba)