vissza a főoldalra

 

 

 2009.08.07. 

Csurka István: A Nyár, mint politikai probléma

Régen, a Krúdy Gyula által bús-boldoggá álmodott előidőkben, a falu számára a Tél adta a pihenés évadját. A falvak népe behúzódott a kemencepadkákra, csak az állatok ellátásáról kellett gondoskodni, mezőre nem lehetett kimenni: nem kellett dolgozni. A szegény ember számára ez volt a nyaralás: amikor nem lehetett látástól vakulásig dolgozni. Ez az idő végérvényesen elmúlt, csak a könyvekben él, azokat meg nemigen olvassák és a nyár üzletté vált. A városok népe az iskolai szünettel párhuzamosan kihúzódik a városokból, vízpartokra, hegyekbe és költi a pénzét. Már, akinek van mit. A nyaralás, mint tömegtevékenység a huszadik században vált létformává. Ma már nem is számít modern, fogyasztói társadalomnak az, amelyikben nincs tömeges nyaralás és nincs nyaraltató iparág, üzlet. Afrika népei nemigen nyaralnak. A száraz évszakban várják a monszunesők megeredését, aztán pedig azt, hogy ne legyen minden oly átkozottul nedves. De mindezt helyben. Nem erednek meg az európai nagyvárosok, kulturális központok felé, ahol végre nem kellene azt a monoton afrikai zenét hallgatniok, hanem végre az egész törzs élvezhetne egy kis Wagnert Bayreuthban.(?)

A nyár-üzlet azonban csak az utóbbi évtizedben vált politikai üzletté, azáltal, hogy egyre nagyobb jelentőséget magyaráztak belé a tömegkommunikációban. Ma már úgy fest a dolog, hogy az egymásba érő rendezvények, a mindenütt a tavalyihoz mért részvételi arány kiemelése, az özönlés és a nélkülözhetetlen sztárparádék jelképezik a nyaralás színvonalát, mert színvonala mindennek kell, hogy legyen. Az ostobaság szétterülése politikai eszköz a fennálló hatalom kezében. Nyaralni kötelező, mert aki nem nyaral, az nem konformista. Esetleg szélsőséges. Aki nem nyaral, sőt csak azért se nyaral, az a kormány jóléti intézkedéseit tagadja. Az Bajnai Gordon gondoskodó munkáját, elhivatottságát akarja, kimondva és kimondatlanul bizonyítani a nyár-tagadással. Ha minden magára valamit adó politikus nyaral, és annak híre van, ha minden sztár nyaralásáról apró, intim részletekig értesülünk, ha megtudjuk, hogy hány tízezer ember számára volt világraszóló élmény valamelyik rendezvény – mindegyik rendezvény! –, akkor szépen kialakul bennünk a tudatalatti vélekedés, hogy ez a világ így, ahogy éppen van ezen a nyáron, tehát Bajnai Gordonnal együtt – mégiscsak jó. A politika privatizálja a napsütést. Ez hajszálcsövességen át felszívódó ámítás, de mégiscsak az, és ha ügyesen adagolják hozzá a kormánypropagandát, a javuló forintárfolyamot, a sikeres tárgyalásokat, ha, lévén parlamenti szünet, csak a kormány tud beszélni, az ellenzéknek csak vízparti kommentárokra nyílik lehetősége, akkor a gyarmatosító hatalom fel tudja tölteni a tömegember lelkét valami elégedettségfélével. Mert nyaralni jó, pihenni kell, a napbarnított női test öröm annak, aki szépen lebarnult, meg annak is, aki nézi, a kacagásra szükség van, és az élet természeténél fogva a bajok fölébe kerekedik, de a gyarmatosító politika odasettenkedik az életöröm forrásaihoz és beléd oltja: mindent neki köszönhetsz. Már nem a kislány csápol a rock-koncerten, hanem, a nemzetköziség csápoltatja őt, s a status quót az is elfogadja egy kadarkás estben, aki a lényegéről semmit sem tud. A nyaralásnak, mint politikai eszköznek a kidolgozásán nyilvánvalóan manipulátor szakemberek, titkosszolgálati részlegek, (nyár-ügynökök) és választási stábok dolgoznak. Most pedig itt, Magyarországon, félreérthetetlenül a bukott hatalom időhúzásának eszköze. Most nagyon kell a kormánynak a nyári mellébeszélés, mert sok a botrány. Egy rendszer éli most végnapjait és a bűnök felfakadnak. Hétfőn reggel két nagy hír ütötte meg a fülemet a legfőbb nyaraltató orgánum, a 180 perc/Kossuth rádió reggeli műsorában. Először elemzők vélekedését kellett hallgatnom a Monetáris Tanács várható döntéséről, a kamatvágásról, amelyet majd nyilván egynyári barátunk, a Monetáris Ember, a Tanács off shoros elnöke fog bejelenteni, aki éppen nem nyaral Cipruson, hanem csak pénze nyaral még mindig ott. Ez szakszerű, s a már napok óta folyó nyári sugalmazás beférkőzik a kempingsátorban félálomban heverő nem monetáris embertársunk agyába: jól alakulnak a dolgok. Megy le az alapkamat. Igaz, még nem történt semmi, még csak az euró árfolyama nyomódott le 265 forintra, de az elemzők már biztosak a dolgukban.

Reggel hét előtt nem szokott összeülni a Monetáris Tanács. Akkor ők még az igazak álmát alusszák – mondanám, ha ez nem volna képtelenség. (Contradictio in adjecto) Ha csak a hírt mondanák be a kamatvágás megtörténte után, az csak két mondat lehetne és sátorozó barátunk a nője másik oldalára fordulna, és nem mérgelődne később, már reggelizés közben: „te száraz kenyeret lököl elémbe, amikor a Monetáris Tanács perceken belül le fogja szállítani az alapkamatot?” Télen mindez elképzelhetetlen. Iszkolni kell a munkába, semmi félálombeli rádiózás nincs, reggeli sincs.

De aztán a nyári hírbe egy kis hiba csúszott: a Monetáris Tanács, hogy segítsen a kormánynak, nem fél százalékponttal, hanem mindjárt egy egésszel szállította le az alapkamatot és így az most visszakerült arra a szintre, ahonnan röviddel ezelőtt elindult felfelé. Ez minden különösebb közgazdasági ismeret nélkül is megállapíthatóan: dilettantizmus. Ugyanazoknak, akik a fél százalék miatt hozsannázni készültek, torkán akadt a szó. Ez sok. Az elemzők döbbenten álltak a tény előtt, hogy a Monetáris Tanács vagy hülyék, vagy gazemberek gyülekezete. Most akkor arról kellene beszélni, hogy mindez azt megünnepelendő történt, hogy az államnak sikerült iszonyúan magas kamatot vállalva néhány államkötvényt eladnia az értékpapírpiacon. Ez a kamat olyan magas, hogy az már bőszítő. Ennyire magas kamatot egy száműzött diktátor se ígérhet. S az egész mögött ott a nyomasztó felelőtlenség, az off shorosok nyomasztó léhasága. Az elemző megborzad ilyenkor: belelépjek? Halkan? De erről egy hang sincs. Nyár van és a Monetáris Tanács maga a rendszer, kamatvágásával hozzájárul a sátor alatti hitel-kamat orgazmusok és fél orgazmusokhoz. Nyáron nincs visszakérdezés, az Országház zárva, nem interpellál senki. Fel sem vetődhet, hogy hol volt ez a nyári bölcsesség, amikor 11,5 százalékra emelték az alapkamatot, amikor fedezték az egész eladósítást, amikor létrehozták ezt az egész roppant csődöt.

A nyár soha nem az ellenzéké. A Nyár ura a Pénz. Meg Draskovics. Fényképes dokumentáció került forgalomba az igazságügyi és rendészeti miniszter bődületes hazugságáról. Draskovics politikai karrierje érdekében meg akarta ismételni az igazságszolgáltatás móri fiaskóját, amikor két bűnözőt olyan bűn elkövetéséért ítéltek tényleges életfogytiglanra, amelyet nem követtek el, amelyet mások követtek el. Most Draskovics, hogy a politikai terrorizmus fennforgását bizonyítsa, egy olyan robbantást akart a Magyarok Nyilai szervezet számlájára íratni, amelyet diákok követtek el, kísérleti célból: „játszásiból”. Ez mindenütt a világon takarodást kellene jelentsen számára. Draskovics azonban Bajnai bizalmát élvezi, marad és rombolja a már teljesen leromboltat. A nyári hírszerkesztések pedig gondoskodnak róla, hogy borzalom- hírekkel, tragédiákkal el legyen fedve Draskovics esete, hogy senki se elemezze, miért is van szükség egy ennyire bűnöző típusú, hazug emberre a kormányban. Miért lett kinevezve? Talán echte bűnöző kellett? Aztán mit ért az igazságügyhöz? A pénzügyhöz sem ért, de attól ott maradhatott volna. Nem az az igazság, hogy ezekben a Gyurcsány–Bajnai kormányokban előbb mindenki rabló volt, aztán lett pandúr?

Vagyis, a nyár is felrobbanni látszik. A válságkezelő kormány visszaalakul Gyurcsány- féle piárkormánnyá. Bajnai Gordon Pápán, a szállítógépek repterének avatásán azt mondja és ezt idézik is tőle, hogy ez a reptér „történelmi esemény”. Istenem! Mennyire primitív az alapjában bolsevik válságkezelő agyacska: „történelmi”? Hát mi nem volt itt történelmi az utolsó ötven évben? Mire nem mondta a büdös szájú káder, az avató, a párttitkár, a megnyitó, a főokos, hogy „történelmi”? Minden lélegzetvételük történelmi volt. Melyik közbudi megnyitása nem volt itt történelmi esemény és melyiké nem az most, amikor bezárják. Ezért lemenni Pápára? Hétfő reggel azt is bejelentették, hogy Tölgyessy Péter felfüggeszti politológiai elemző sorozatát, mert elmegy nyaralni. Pedig már kezdtük megszokni, hogy hétfő reggelenként néhány alákérdezésre elkezdi csávázólébe mártogatni azt a pártot, amelynek a kenyerét ette négy évig, amikor Isten tudja miért, bent ült a Fidesz-frakcióban. De most elmegy szabadságra. Mert az neki is jár. Igaz, most volna miről elménckednie, mert az a párt viszont, amelyiknek nevében végzetes paktumát megkötötte Antall Józseffel, szétesett. A nagy rendszerváltók, a mindentudók – becsődöltek. Az SZDSZ balra el. Tölgyessy pedig elmegy nyaralni. Meg se szólal addig, amíg ennek az egész magyar sorsot annyira hátrányosan befolyásoló, idegenségszolgáló, zsidó pártnak, amelynek elnöke és frakcióvezetője is volt, a híre is el nem enyészik. Elmegy nyaralni, és nincs egy szava sem a dologhoz. Semmi felelősséget nem érez. Szakasztott Monetáris Ember. Egyetlen pártjáért, egyetlen megdönthetetlen nézetének megdőléséért sem adózik a felelősség adójával, legalább egy kis bűntudattal. Minden úgy volt jó, ahogy csinálta. Ő most már független ítész, szabad ember, akkor megy el nyaralni, amikor akar. A téli örömöket nem ismeri. Ez a kis eset, ez a semmiség talán a Draskovics-aljasságoknál is jobban mutatja a rendszer romlottságát. Itt most nem kormányváltásra van szükség, hanem gyökeres változásra, nagytakarításra és a gazemberek eltakarítására. Betömni a pofáját az ilyen nagyokosoknak, akik pártról pártra, off-shore cégről off-shore cégre adják a mértékadót. A legapróbb részletekig, a legutolsó szerkesztőségekig, az utolsó haszonélvezőkig el kell érjen a rendcsináló kéz.

„A sajtószabadság a középkori formákból felszabadult nemzeti életerő vívmánya, egész modern társadalmi berendezkedésünk egyik főpillére, alapvető kőjog. A sajtó pedig legbelsőbb lényegében közintézmény. A sajtószabadság eltiprása bűn is volna, képtelenség is volna. De a sajtószabadságnak mai magánjogias beállítása, a magyar sajtónak közintézményi jellegéből való kivetkőzése, a nemzeti élet vérkeringéséből való kikapcsolása, mohó és minden erkölcsi skrupulustól mentes lapvállalatokban való teljes felolvadása erélyes és céltudatos állami beavatkozást követel. Éppen az igazi sajtószabadság védelmére, a sajtó eredeti nemzeti és emberi hivatásának visszaállítására.” Ezeket a mondatokat Bajcsy-Zsilinszky Endre írta le 1919-ben, a Kun Béláék maihoz hasonló sajtódiktatúrájától való megszabadulás és a jövő tervezésének lázában. Véresen átélt mozgósító szavait nem fogadták meg. S ma ismét az a kérdés, hogy le mer-e hatolni Zsilinszky mélységéig valaki a sajtórendcsinálásban, ami mindennek az alfája és omegája. A nyárba is bele kell nyúlni. A kempingezők és a csápoló bakfisok lelkébe is bele kell hatolni, ki kell rázni belőlük ennek a rothadt kornak minden maradványát, megszokását, elhitetését és hazugságát. De ehhez ki kell irtani a sajtóbestiákat.

Egyszer meg kell csinálni. A radikalizmus nem lehet állandó kormányeszköz, de egyszer élni kell vele. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy Orbán Viktorban, a jövendő kormány miniszterelnökében, a Magyar Nemzetben közreadott cikke tanúsága szerint mintha ébredezne a gyökeres változás elkerülhetetlenségének a belátása. Egyszerűen nem tehetünk mást. A rátermett fiatal magyaroknak földet kell adnunk, hogy családot neveljenek fel rajta és belegyökerezzenek. Minden magyart össze kell ölelni a megmaradás érdekében, és a megmaradás minden gazember ellenségét, idegenszívűjét, Draskovicsát és Bajnaiját véglegesen el kell ütnünk attól, hogy még egyszer belepofázzanak a magyar sorsba. Nem a jogállamot kell védenünk, hanem az igazságot. Előbb az igazság és aztán a jogállam. De, különben is: nincs itt semmi gond a jogállamisággal, mert ezek súlyos bűnöket követtek el, amelyeket súlyuknak megfelelően kell elbírálni, és az csak a közügyektől való eltiltás lehet – mint járulékos büntetés. Igazságos jogállam, ez a jövő magyar állama. Az igazságos jogállamnak sok-sok pofázógépet, nagyokost, szürke állományost, off-shore-ost és privatizátort, sok vagyonügynökségi mukit sittre kell vágnia, mert másképpen nem megy. Ilyen gazember társulat, Károlyi Mihály és Kun Béla aljasságának ennyire egyenes folytatói, Rákosi Mátyásnak és Gerő Ernőnek ennyire egyenes ági leszármazottjai még soha nem garázdálkodtak a magyar életben. A büntetés jogos, az elnézése bűn. A magyar életet kókátlanítani és gyurcsánytalanítani kell. És erre a kifüstölésre most van lehetőség. Ezek olyan tehetségtelenek, hogy nyáron is meg tudnak bukni.