|
 2009.08.14.
150 éve született az Áldott anyaföld írója
Az
író 1859. augusztus 4-én Knut Pedersenként látta meg a napvilágot,
a Hamsun nevet annak a falucskának nevéből kölcsönözte, ahol
meglehetősen dolgos gyerekkorát töltötte. Apja szabó volt,
majd földműves. Kilenc és tizennégy éves kora között
kereskedőinasként dolgozott. Gyerekkorában a civilizáció szélső
határán, a hónapokig tartó téli sötétségben élt, halászok
és szegénynél szegényebb nordlandi tanyák népe között,
ahol semmi sincs a természet szépségén kívül. Nagybátyja
ott élt a Hamsund-öböl melletti paplakban és keményen
megdolgoztatta a kis Knud Petersent, nem nevelte ingyen. A kis
Knud minden munkához értett és ha játszani akart, elment sírásó
barátjához a temetőbe – de ha örülni akart, akkor verseket
írt titokban. És ahogy nőtt a gyerek, nőtt a nyomorúsága –
kénytelenségből hált a szabad ég alatt, kénytelenségből járta
az országutakat, hol batyuval, mint Edwart a Csavargókban, hol
betérve mindenütt, ahol munka, kenyér akad, mint az Őszi
csillagok vándora. Majd csaknem két évtizedes vándorútra
indult, volt boltos, házaló, rakodómunkás, cipészinas, tanító,
s közben kisebb írásait is megjelentette. Amerikában élt,
ahol egy óriás farmon napszámostársainak olvasta fel a novelláit,
nem nyugodott, író akart lenni. Chicagóban, villamoskalauz korában
is irodalmi előadásokat tartott. 1888-tól Koppenhágában élt,
ahol megírta első valóban jelentős művét, az Éhséget,
amely igazi irodalmi szenzáció volt. Az Éhségben elevenen ábrázolja
a keserves hajszát a napi élelemért. A siker nyomán élete is
gyökeresen megváltozott: a nyomor világából az irodalmi, társasági
élet fényeibe emelkedett. Élt Párizsban és Münchenben, első
feleségével pedig Finnországban is, s szüntelen írt. A házasság
1906- ban válással végződött, Hamsun újranősült, második
felesége, Marie Andersen színésznő – aki később gyermekkönyveket
is írt – 23 évvel volt fiatalabb férjénél; kapcsolatukból
négy gyermek született. Az író érzelmei nem a színházba járó,
társasági életet élő nagypolgár érzelmei voltak, hanem a városba
szakadt paraszté, aki megismerte a városi élet poklát. Kiválóan
ábrázolja a tömegben vegetáló ember magányát és közönyét
a másik szenvedése iránt. 1917-ben jelent meg az Áldott anyaföld
című regénye, amely Thomas Mann szerint „a végletes
kifinomultság és ősepikai egyszerűség keveréke”. Gorkij is
magasztalta irodalmi tevékenységéért. Az Áldott anyaföldben
(melyet először Az anyaföld áldása címmel fordítottak le)
Knut Hamsun egy külön kis elszigetelt világot teremtett a vadon
mélyén, mely sok tekintetben meglehetősen egyszerű, mégis
felvillantja mindazon értékeket, melyek megléte szükségesnek
kell, hogy legyen egy, az emberhez méltó élethez. A műért
1920-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Thomas Mann ezzel a pár
szép szóval jellemezte ekkor Hamsunt: „Mindig nagyon
szerettem, már fiatal koromban is. Megéreztem, hogy se Nietzschének,
se Dosztojevszkijnek nem volt ilyen nívójú tanítványa a
tulajdon hazájában. Már 19 éves koromban megbabonázott utolérhetetlen
bűbájával az Éhség, a Rejtelmek, a Pán és a Viktoria, meg a
novellák és útleírások. Most, hogy a Nobel-díj az egész világ
előtt felragyogtatta a nevét, azt én személyes elégtételnek
érzem és biztosra veszem, hogy soha méltóbbnak nem jutott ez a
dicsőség.” Hamsun olyan író volt, aki mindent, amit megírt,
megélt. Az Oslo-fjord mellett kastélyt és birtokot vásárolt,
amelyen mintagazdaságot rendezett be. Hamsun mindig tudta, hogy
az idegzete túlságosan érzékeny – sőt tüdőbajjal is küszködött
fiatalabb korában. Súlyosabb óráiban éppen ezért néha kételkedett
az írásai értékében, hiszen hinni csak az egészségben hitt.
Félszázados otthontalanság, testi-lelki hányódás után
megtelepedett és a legnehezebb munkában találta meg az egyensúlyt
és az életigenlést. Mint Izsák Az anyaföld áldásában, vagy
Daniel Az utolsó fejezetben, vagy Ezra a Csavargókban. Az írást
sem hanyagolta el, erről tanúskodik August-trilógiája (August,
A világ vándora, Az élet megy tovább), majd utolsó regénye,
A kör bezárul. 70. születésnapján az egész világirodalom ünnepelte.
1940-től, Norvégia német megszállásától 1945 májusáig
azonban – teljesen megsüketülve és egy agyvérzést átvészelve
– a német- barát Quisling-kormány mellé állt. A háború után
a norvég Legfelsőbb Bíróság két és fél éves házi őrizet,
vizsgálati fogság és elmeorvosi vizsgálat után pénzbírságra
és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Enyhítő körülményként
figyelembe vették idős korát, továbbá, hogy a megszállóknál
többször is közbenjárt norvég halálraítéltek ügyében.
Hamsun magányosan halt meg norholmi otthonában 1952. február
19-én.
emma
|
