vissza a főoldalra

 2009.08.15. 

Henrik Ibsen: Solness építőmester

(Radnóti Színház)

Az 1828-ban Skienben született és 1906-ban Krisztiániában – ma Oslóban – elhunyt Ibsen mindmáig a legismertebb és legnagyobb hatású norvég író. Az irodalomtörténet a modern polgári dráma megújítóját látja benne. A 19. század népszerű szalondrámáin, az úgynevezett jól megcsinált darabokon lépett túl. Ibsen a görög sorstragédiák analitikus módszerével és a szimbolizmussal teremtette újjá a polgári drámát. Az 1887 után született színműveiben fordult a modern polgári dráma felé. Ezeket az alkotásait külföldön vetette papírra, mégis majdnem mindegyikben a norvég életet, társadalmat mutatja be. A világsikert az 1879-ben írt Babaszoba hozta meg számára. Nálunk ezt a művét Nóra címmel szokták játszani. A legtöbb Ibsen-dráma – s a Solness építőmester is ilyen – utójátéka az előzményeknek, s ezeknek elemzése, vizsgálata lendíti tovább a mű cselekményét. A dialógusok egyszerre visszafelé és előre is visznek, felidézik azt, ami volt, és ami a szereplők jellemét kiformálta, és sodorja az embereket addig a pontig, ahol a sorsuk beteljesedik. A Solness építőmestert is áthatja a szimbolikus kifejezésmód: a szerző a cselekményt egy nagy, többértelmű szimbólum köré szervezi, s ebben a dráma alapgondolata sűrítetten jelenik meg. Ez a szimbólum a torony, ami nemcsak sokféle érzést jelenít meg, hanem jelképezi a művész vágyát a tökéletesség, a teljesség, az elérhetetlen után, s az öregedő férfinak azt a fellobbanását, sóvárgását, amellyel az elmúlt ifjúságot, a szerelmet áhítozza. De jelenti a fiatalságnak a realitásokkal nem számoló, lehetetlent nem ismerő merész ábrándjait, légvárakat építő boldogságigényét is.  Ibsen 1891-ben visszatért szülőföldjére, az utolsó négy darabját: Solness építőmestert; Kis Eyolf-ot; John Gabriel Borkmant; Ha mi, halottak, feltámadunk-ot már otthon, Norvégiában alkotta meg. Valamennyi, így a Solness építőmester is a magára maradt, önmagát túlélt ember tragédiájáról szól. Életrajzi motívumok is meghúzódnak ebben a darabban. A 61 éves író nyaralás közben, Tirolban ismerkedett meg a 18 éves bécsi lánnyal, Emilia Bardachkal. Románcuk csak három hétig tartott, de ez a szerelem fellobbantotta benne az elsuhant élet utáni nosztalgiát. Ibsen a Solness építőmestert 1892-ben írta, és még abban az évben, Londonban volt a premierje a Haymerket Theaterben. A korbeli angol közönség értetlenkedve és fanyalogva fogadta. Magyarországon 1905-ben játszották először, a Thália Társaság mutatta be. A Solness építőmester nem tartozik a sztár Ibsen-darabok közé, a hazai színházak elég ritkán tűzik műsorukra, Pesten legutóbb 40 éve, 1969-ben, a Vígszínházban láthatta utoljára a fővárosi publikum. A Radnóti Színház tavaly december 21-én újította fel.

A híres építész, a már korosodó Halvard Solness attól fél, hogy hamarosan fordul a kocka, az ifjúság egyszer csak „bekopogtat” hozzá, helyet követel magának, és őt háttérbe szorítja, ezért nem engedi érvényesülni a tehetséges és feleannyi idős építészt, Ragnart. Solness magánélete tönkrement, otthona leégett, iker gyermekei meghaltak, feleségétől elhidegült, magányossá vált. Ebben az állapotában keresi őt fel a 23 éves Hilde Wangel, aki egy 10 esztendővel ezelőtti eseményre emlékezteti, ami besodorja életébe a rég elfeledett fiatalságot, az elveszett szerelmet. Reményei feltámadnak, Solness úgy érzi, Hilde lelkesedése visszaadhatja régi erejét, hitét az emberekben és saját művészetében. Legyőzve félelmét – életében másodszor – épülő házának magas tornyára maga viszi fel a koszorút. Fellázad sorsa és vénülése ellen, önáltató módon legyőzhetetlennek szeretne látszani, hogy Hilde a régi, diadalmas bálványát csodálhassa benne, de a magasban megszédül és lezuhan.

A gőgös építőmestert Bálint András alakítja, akinek szerepálma volt Solness karakterét eljátszani, és most éppen abban a korban van, amikor tökéletesen tudja hozni – és hozza is – ennek az önző, kiégett, de a hirtelen fellobbanó szerelem villámfényétől életét más megvilágításban látó férfinek a figuráját. Aline Solnesst Kováts Adél azoknak a meg nem értett asszonyoknak a féltékenységével viszi fel a színre, akik megbántottságuk, kudarcaik miatt férjüket állandó lelkiismeret-furdalásra késztetik. Kaja Fosilt, aki könyvelő és szerető is egyben, Szávai Viktória jeleníti meg. Marjai Virág Hilde Wangele olyan hamvas és érzékeny fiatal lány, aki tisztában van saját nőiességéből sugárzó erőnek. Az agg és megkeseredett Brovik építészt Keres Emil, fiát, Ragnart Adorján Bálint, Herdal doktort Csankó Zoltán személyesíti meg.

A Radnóti Színház előadását Kiss Csaba rendezi. Ez egy tisztességes, becsületes produkció, ami nem forgatja ki a művet, nem erőltet bele semmiféle, a drámától idegen motívumot, szellemiségétől eltérő eseményt, hanem magát a művet akarja bemutatni. És bizony ez a fajta rendezői hozzáállás ma már olyan ritkának számít, mint a fehér holló.