vissza a főoldalra

 

 

 2009.08.25. 

Izraelbe vezetnek a szálak

K. Árpád Izraelben tartózkodott másfél évig és ő a cigánygyilkosság fő gyanúsítottja.

Alig lehetett érteni a szavát, nem kötekedett soha, és nem hangoztatott szélsőséges nézeteket - így jellemzik a romagyilkosságok fő gyanúsítottját, a 42 éves K. Árpádot régi ismerősei, akik meghökkenve fogadták a letartóztatás hírét. A korábban aktívan zenélő hangtechnikus másfél évig egy izraeli kibucban élt, egy csendes Debrecen melletti faluban lakott párjával és újszülött gyermekével, a kilencvenes évek közepén pedig antirasszista pólóban verte a dobot.

Múlt pénteken hajnalban is évek óta megszokott hangtechnikusi munkáját végezte K. Árpád a Debrecen belvárosában található Perényi1 nevű klubban, amikor a helyet elözönlötték a rendőrség terrorelhárító osztagának állig felfegyverkezett emberei. Elmúlt két óra, a klubban nagyjából negyven-ötven vendég lehetett - idézte fel az egyik honlapnak az egyik pultos, aki szerint a rendőrök épp akkor érkeztek, amikor kezdett megjönni a hangulat, "a táncrészen is elég sokan voltak". A klub munkatársának elmondásából kiderül, hogy a rendőrök a lányokat kiengedték, majd mindenkit megkértek, hogy igazolja magát, K. Árpádot és három másik - a szórakozóhelyen jegykezelőként, illetve kidobóként dolgozó férfit - pedig őrizetbe vettek. A pultos annak nem volt szemtanúja, hogy négy kollégája hogyan reagált a rendőrségi akcióra, csak annyit látott később, hogy az egyiküket földre fektetve őrizték, K. Árpádot pedig arccal a falnak nyomták. Mint néhány órával később kiderült, ezt a négy férfit gyanúsítják azzal, hogy elkövették a rendőrség szerint egymással összefüggő, romák ellen elkövetett támadásokat, amelyekben összesen hat ember - köztük egy négyéves kisfiú - vesztette életét. A gyanúsítottak között van K. Árpád öccse, K. István is, a további két őrizetbe vett férfi egyikének P. Zs. a monogramja, a másikat Cs. István néven emlegetik a hatóságok.  

(Forrás: origo.hu)