vissza a főoldalra

 2009.08.21. 

A Fatah hattyúdala?

Két héttel ezelőtt nyílt meg az immár több mint fél évszázados múltra visszatekintő palesztin Fatah mozgalom hatodik kongresszusa Betlehemben. Az eseményen 2300 küldött jelent meg. A jövőben követendő politikai irányvonal kérdésében heves vita bontakozott ki, ugyanakkor viszont a megjelentek teljes egyetértésben választották meg újból Mahmoud Abbaszt a mozgalom elnökévé. Az értekezletre azért is irányult megkülönböztetett figyelem, mert a szervezet az elmúlt két évtizedben nem tartott kongresszust. A küldöttek úgy döntöttek, olyan sok a megvitatásra váró kérdés, hogy augusztus 11-ig együtt maradnak, holott eredetileg csupán három napra tervezték a megbeszéléseket. Semmi kétség, a küldötteknek érdemes alaposan elgondolkodniuk azon, miképpen vesztette el a palesztin tömegek támogatását és bizalmát ez az egykor oly népszerű mozgalom. A szervezetet 1954-ben hozták létre hazájukból elűzött palesztinok. A Fatah első fegyveres akcióját 1965 januárjában hajtotta végre, amikor már Jasszer Arafat állt a mozgalom élén. Rövidesen a Fatah vált a palesztin ellenálló csoportokat tömörítő Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) legjelentősebb erejévé. A 80-as évek végén a PFSZ vezetését arról győzték meg az amerikaiak és az izraeliek, hogy amennyiben elismerik „Izrael jogát a létezéshez”, és felhagynak a „terrortámadásokkal”, akkor lehetségessé válik egy, a palesztinok számára is elfogadható békeegyezmény megkötése, és a palesztin államalakulat létrejötte. Jasszer Arafatot finoman szólva csőbe húzták: az irányítása alatt álló PFSZ megtette, amit a nagyhatalmak és Tel Aviv várt tőle, cserében azonban semmit sem kapott. Igaz, 1993-ban aláírták az oslói békemegállapodást, és létrejött a Palesztin Autonómia, a gyakorlatban azonban Izrael nem hagyott fel az illegális telepek építésével, és Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Kelet- Jeruzsálemben továbbra is fenntartotta jelenlétét. Mi több, az 1994-ben létrejött Palesztin Hatóság roppant kínos helyzetbe kormányozta bele magát az oslói megegyezés eredményeképp, hiszen az irányítása alatt álló biztonsági erőknek kellett „fenntartani a rendet” a továbbra is izraeli megszállás alatt álló területeken. Vagyis a Palesztin Hatóság fegyveres erői lényegében a zsidó állam helyett végezték el a piszkos munkát, és törték le a függetlenségi harcot folytatni akaró hazafiak ellenállását. Ezzel sikerült elvetniük az ellenségeskedések magvait a palesztin társadalomban. A Palesztin Hatóság és annak vezető ereje, a Fatah pedig egyre inkább az izraeli megszállókkal együttműködő, saját népével szembeforduló politikai erőnek tűnt fel a néptömegek szemében. Csak idő kérdése volt, hogy megerősödjön egy hiteles, a palesztin nemzet érdekeit és céljait felvállaló, a megszállókkal szembeni harcot folytatni kívánó mozgalom: a Hamasz, amely 2006 januárjában fölényesen meg is nyerte a Palesztin Autonómia területén rendezett törvényhozási választásokat. Jasszer Arafat persze nem volt buta ember, és népének árulója sem. A 90-es évtized végére pontosan érzékelte, hogy az „oslói békefolyamat” sehová sem vezet. 2000-ben az emlékezetes washingtoni háromoldalú, amerikai-izraeli-palesztin megbeszéléseken már résen volt, és nem hagyta magát ismét becsapni. A világsajtó akkoriban arról cikkezett, hogy „Arafat visszautasította az izraeliek nagyvonalú ajánlatát”. Nos, semmiféle „nagyvonalú ajánlatról” nem volt szó, ezzel szemben viszont lényegében újabb, a teljes megadással egyenértékű engedményeket követeltek a palesztinoktól. Jasszer Arafat a rá nehezedő elképesztő nemzetközi nyomás ellenére kitartott a palesztinok létérdekei mellett. Az izraeliek meg is orroltak rá ezért: 2002-től lényegében házi őrizetben kellett élnie ramallahi rezidenciáján. Egyes feltételezések szerint az izraeli titkosszolgálatoknak is része volt Arafat 2004-es halálában. A palesztin vezető bűne az volt, hogy sikerült megállnia azon a lejtőn, amelyen az „oslói békefolyamat” eredményeképpen indult el a palesztin nemzet. Ezért személye Tel Aviv és Washington számára kényelmetlenné vált. Utóda, Mahmoud Abbasz sokkal „mérsékeltebbnek”, vagyis a megszálló erők és Amerika szempontjából kezelhetőbbnek tűnik. Csakhogy közben megerősödött a palesztin nemzeti célok mellett bátran és megalkuvás nélkül kiálló Hamasz. A Hamasznak köszönhető voltaképpen, hogy a palesztinoknak sikerült elkerülniük a teljes vereséget és megadást.

A Fatah és vele együtt a PFSZ azonban elveszítette maradék hitelét is a palesztinok szemében. Nem csupán a nemzeti érdekek elárulása miatt, de azért is, mert a szervezet a korrupció mocsarába süppedt. A mozgalmon belül is vannak, akik látják, hogy milyen végzetes tévútra kerültek. Farouk Kaddumi, a Fatah egyik alapító tagja nem véletlenül hozta szóba a közelmúltban Arafat halálának gyanús körülményeit. Kaddumi szerint Mahmoud Abbasz is tudott az Arafat elleni merényletről. A Palesztin Hatóság elnöke természetesen felháborodottan utasította vissza a vádakat, ugyanakkor beleegyezett egy bizottság felállításába, amely Jasszer Arafat halálának pontos körülményeit lenne hivatva tisztázni. Jellemző egyébként a megszállt területeken uralkodó állapotokra, hogy a mozgalom számos küldötte – közöttük magas rangú tisztségviselők is – nem tudott eljutni a rendezvény színhelyére, mivel az izraeli megszálló hatóságok nem engedélyezték számukra az utazást. (Többen a Gázai övezetből érkeztek volna a konferenciára.) Másrészt a Gázai övezetet kormányzó Hamasz több mint 300 Fatah-küldöttnek csak abban az esetben tette volna lehetővé a határátlépést, ha cserében a ramallahi rezsim szabadon engedte volna a Ciszjordániában letartóztatott 800 Hamasz-aktivistát. Az iszlamista szervezet azzal vádolja a Fatah uralta Palesztin Hatóságot, hogy a börtönökben kínozzák a hamaszos foglyokat, akik közül többen az embertelen bánásmód következtében életüket is vesztették már.

Abdel-Bari Atwan, a londoni székhelyű Al-Quds Al-Arabi arab nyelvű lap munkatársa úgy vélekedett, hogy a Fatah mozgalom, amely „40 éve vezeti a palesztinok függetlenségi harcát, végnapjait éli”. Véleménye meglehetősen általánosnak mondható az arab világban. Az újságíró nézete szerint egyébként „még soha nem fordult elő a történelemben, hogy egy ellenállási mozgalom az idegen hódítók fegyvereinek árnyékában és jóváhagyása mellett tartsa meg kongresszusát”.

Bilal Al-Hassan, palesztin ügyekben járatos arab újságíró teljesen egyértelműen fogalmazott az Al Jazira hírtelevízió weboldalán: „A magát Fatahnak nevező szervezet már egyáltalán nem az, ami volt. Legfőbb törekvése, hogy letörje a palesztin ellenállást. A mostani kongresszuson egy olyan politikai pártot akarnak létrehozni, amely csakis gazdasági ügyekkel, illetve adminisztratív kérdésekkel foglalkozna. A nemzeti felszabadítás ügyét levették a napirendről.” Ahhoz pedig, hogy a Fatah vezette kormányzat le tudja törni a valódi palesztin ellenállási mozgalmat, jól felszerelt és jól kiképzett fegyveres erőkre is szüksége van. Miképp a múltban, úgy alighanem a jövőben is számíthat a kollaboráns Fatah-vezetés az Egyesült Államok támogatására – mutat rá Al- Hassan, aki szerint tovább fog folytatódni a hivatalnoki kar megtisztítása a hazafias elemektől. A kongresszuson újraválasztották a mozgalom 120 fős „forradalmi” tanácsának, valamint a 21 tagú központi bizottságának tagjait. A vezető testületekbe számos fiatal politikus került be, ami jelzi, hogy generációs váltás is végre napirendre került. A kérdés az, képesek lesznek-e a fiatalabb nemzedékek tagjai új irányt szabni az önfeladás, a nemzeti érdekek elárulásának útján bukdácsoló és korrupciós ügyek sokaságától sújtott, egykor jobb napokat látott mozgalom életének.

Zábori László