|
 2009.08.28.
Sárkányok földjén- Beszélgetés Horváth Levente sanghaji egyetemistával
– A Magyar Fórum olvasói már találkozhattak
a lap hasábján „A magyar sárkány” című könyved ajánlásával.
Hogyan született meg ez a könyv és miről szól?
– A 2008-ban megjelent könyvem alcíme: „Egy év Kínában
gimnazistaként”, ez már jelzi a tartalmat. Írásom első
mondata így hangzik: „2005. augusztus 19-én kezdődött
minden.” Akkor vágtam neki gimnazistaként a kínai utazásnak,
egy évig ott tanultam az ötmilliós lakosú nagyváros, Nanjing
egyik középiskolájában. Én döntöttem így, egy alapítvány
szervezésében, szüleim hathatós anyagi támogatásával éltem
Kínában egy évig. Nagy magányomban naplót vezetve
„illeszkedtem” bele a kínai életbe, három különböző
családnál laktam, a kiutazásomkor ismert 20-30 szóból kellett
fejlesztenem kínai nyelvtudásomat. Azaz, könyvem erről az egy
évről szól, sok-sok fényképpel színesítve az oldalakat,
mert mai szemmel hihetetlen nagy utazásokat tettem a Mennyei
Birodalomban, keresztül-kasul.
– Hova sikerült eljutnod? Zökkenőmentesek
voltak utazásaid?
– Többször jártam Pekingben, felemelő élmény volt sétálgatni
a Kínai Nagy Falon, amely őseink, a hunok ellen épült. Megcsodáltam
a fővárosban a Tiltott Várost, a kínai császárok palotáját,
eljutottam Xianba az agyaghadsereghez, kirándultam Kína
„Velencéjébe”, Suzhou-ba, nyaraltam a Dél-kínai tengerben
fekvő Hainan szigetén, és bebarangoltam a Himalája 4 ezer méter
magas keleti vonulatát. Ezeket az utakat repülővel és vonattal
tettem meg, mindenhol pontossággal és tisztasággal találkoztam.
A hatóságok semmiféle akadályt nem gördítettek elém egyedüli
utazásaim során. A vonat ablakából azt is láttam, hogy vidéken
sajnos nem fordítanak még nagy figyelmet a környezetvédelemre.
Külön élmény a sanghaji repülőtérről mágnesvasúton
beutazni a városközpontba, a vonat 431 km/órás sebességgel,
hangtalanul suhan. Ilyen mágnesvasút épül most Sanghaj és
Peking között, a mintegy 1200 km-es távon.
– Együtt lakva kínai családokkal,
milyen tapasztalatokra tettél szert, hogyan működik a kínai
családmodell?
–
Harmadik éve tanulok Kínában, és itthon rendszeresen
tapasztalom, hogy a magyar embereknek teljesen téves képzete van
erről a hatalmas országról, még mindig az 50-60 évvel ezelőtti
állapotokra, életszínvonalra gondolnak. Igaz, a pekingi olimpia
felnyitotta az emberek szemét, Kínát kezdik másképpen látni
a külföldiek. Kétségtelen, hogy nagyvárosban, értelmiségi kínai
családoknál laktam, ezért igen színvonalas körülmények között.
Mindegyik családban – az előírásoknak megfelelően – csak
egy gyerek volt, mindegyik családnak volt autója, és a lakások
is európai színvonalon voltak berendezve. Szobámban saját számítógéppel
rendelkeztem, és mindenhol, ahol laktam, már működött az
internet és vezetékes telefon is. A szülők rendkívül sokat
dolgoznak hétközben, a hétvége a rokonság körében telik el.
A kínai családoknál nagyon erősek a rokoni kapcsolatok,
rendszeresek a nagyszülőkkel, távolabbi rokonokkal való, nagy
étkezésekkel összekötött együttlétek. A távoli rokonok is
nagyon szívélyesek voltak velem, csakúgy, amikor vonaton
beutaztam Kínát, az utazók is nagyon kedvesen elbeszélgettek
velem. Magyar mivoltom azonnal a hunokra terelte a szót.
– Milyen tapasztalatokat szereztél az
ottani gimnáziumban, milyen a kínai oktatás színvonala, hogyan
zajlott le egy tanítási nap? Könnyen befogadtak a diákok?
– Az oktatás nagyon magas színvonalú, hihetetlen
mennyiséget kell a diákoknak megtanulniuk. Az mindent elárul,
ott mindennapos, hogy a tanárok PowerPoint-os előadásokat
tartanak. A kínai középiskolában délután is folytatódik a
tanítás, még szombaton is. A matematikára és az angol nyelvre
különösen nagy hangsúlyt helyeznek. Emellett szerteágazó
sportélet folyik, a gimnáziumoknak műfüves labdarúgópályái
vannak, emellett számtalan kosárpálya is található. Angol
nyelvismeretem és focitudásom révén hamar kedvelt diák
lettem, testnevelőtanárom ismerte a magyar Aranycsapatot. A középiskolában
nagy küzdelem folyik a minél több tudás elsajátításáért,
mert csak így lehet előbbre jutni, egyetemre bekerülni |
