vissza a főoldalra

 

 

 2009.08.28. 

Két út áll előttük, melyiken indulnak?

Vélhetően többen lesznek a szeptember 4-i csíkszeredai székelyföldi önkormányzati nagygyűlésen, mint az egy nappal későbbi székelyudvarhelyi rendezvényen...

 ... a Magyar Polgári Párt képviselői ugyanis hajlamosnak mutatkoznak mindkettőn részt venni, az RMDSZ-es tanácstagok azonban csak a szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvényre mennének el. Az már biztosnak tűnik, hogy a nagygyűlést megelőzően nem hívják össze Kovászna és Hargita megye tanácsának rendkívüli együttes ülését, Tulit Attila, a Magyar Polgári Párt megyei önkormányzati képviselőcsoportjának vezetője azonban közös Hargita és Kovászna megyei RMDSZ—MPP-frakcióülést kezdeményezett — erről még nem született döntés.

 Nem lesz együttes tanácsülés

 Mint ismeretes, az MPP Kovászna és Hargita megyei önkormányzati frakciója korábban közös tanácsülés összehívását indítványozta, amelyen a testületek határozatban fogadták volna el, hogy részt vesznek az SZNT által meghirdetett udvarhelyi nagygyűlésen. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a beadványra válaszolva elutasította a javaslatot, procedurális és politikai okokra hivatkozva. Emlékeztetett: az augusztus elejére tervezett együttes ülés a Hargita megyei MPP miatt hiúsult meg. Érvelése szerint a kezdeményezők nem nyújtottak be konkrét határozattervezetet, ráadásul határozatban sem lehet rögzíteni, hogy részt vesznek a nagygyűlésen, hiszen sem testületileg, sem egyenként nem kaptak meghívót a rendezvényre.

 Politikai szempontból Tamás Sándor szerint okafogyottá vált az MPP és az SZNT kezdeményezése, hiszen megalakult az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, amelybe Tőkés László az MPP-t és az SZNT-t is meghívta, és ez a testület döntött a nagygyűlés megszervezéséről. Tamás elismerte: az ötletet korábban Izsák Balázs vetette fel, az EMEF döntése után azonban a vitát az váltotta ki, hogy az SZNT elnöke a saját nevében kezdett el meghívókat küldeni. Szerinte az SZNT és az MPP vezetői a magyar összefogás meghiúsításán dolgoznak, az udvarhelyi rendezvény mögött is hátsó szándékok állnak: a Hargita megyei városban ugyanis szeptemberben lesznek az önkormányzati választások, a szóbeszéd szerint pedig Szász Jenő alpolgármester szeretne lenni, így a nagygyűlés kampánytöltetet kapna. Felvetésünkre, miszerint hogyan válhatna kampányrendezvénnyé a nagygyűlés, ha az RMDSZ képviselőit is meghívják arra, a Kovászna Megyei Tanács elnöke azt mondta, nem kapott meghívót az udvarhelyi eseményre. Arra a kérdésünkre, hogy részt vesz-e az udvarhelyi nagygyűlésen, azt mondta, ha a magyar összefogás hívja, szívesen megy, ha Izsák Balázs és Szász Jenő, illetve Markó Béla és Tőkés László között kell választania, az utóbbiakat választja.

 Megoszlanak a vélemények

 Az elutasító válasz után Tulit Attila közös Kovászna és Hargita megyei RMDSZ—MPP-frakcióülést kezdeményezett, ezen vitatnák meg a 4-i, illetve 5-i nagygyűlés dokumentumait. Szerinte a közös frakcióülésnek nincsenek procedurális akadályai, csak a szándék szükséges a tanácskozáshoz. Henning László, az RMDSZ Kovászna megyei önkormányzati frakciójának vezetője a Háromszéknek elmondta: csütörtökön tanácsülés lesz, az RMDSZ-frakciót összehívja, tanácskoznak, közben egyeztetnek a Hargita megyeiekkel is, és majd közlik a választ.

 Megoszlik a háromszéki polgármesterek véleménye is a nagygyűlés ügyében. Rácz Károly, Kézdivásárhely MPP-s polgármestere lapunk kérdésére hangsúlyozta: hajlanak az SZNT felhívására, nem zárkóznak el a jó kezdeményezéstől. A székelyudvarhelyi rendezvényen részt vesznek, a csíkszeredaival kapcsolatosan nincs még végleges álláspontjuk, de hajlanak a meghívás elfogadására, amennyiben az MPP-s önkormányzati képviselők többsége támogatja ezt a döntést. Rácz egyébként értelmetlennek minősítette, hogy az udvarhelyi mellett Csíkszeredában is lesz egy nagygyűlés, részvételüket azonban valószínűnek tartja. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az erdélyi magyar szervezetek közötti párbeszéd intézményrendszerét járatják le a két nagygyűlés szervezésével. Hangsúlyozta: évek óta szorgalmazzák, hogy intézményesüljön a párbeszéd az erdélyi magyar szervezetek között, erre teremtett lehetőséget az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum megalakulása. Azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki ne vegyen részt az EMEF ülésein, utána pedig az ügy fontosságára hivatkozva zsarolja az önkormányzati képviselőket. „Az én kezemről nem esik le a karikagyűrű, ha elmegyek Székelyudvarhelyre. Sem időt, sem pénzt, energiát vagy üzemanyagot nem sajnálok arra, hogy az ügy fontosságára való tekintettel elmenjek az ötödikei nagygyűlésre" — szögezte le a városvezető, aki szerint azonban ezzel a párbeszéd intézményrendszerét járatják le. „Az az érzésem, egyesek gyermekként viselkednek ahelyett, hogy államférfiakként nyilvánulnának meg" — vélekedett. Szerinte mindenkinek Csíkszeredába kellene elmennie, az ugyanis veszélyes precedenst jelent, ha engednek a pálya széléről bekiabálóknak.

 

(Forrás: Háromszék)