vissza a főoldalra

 

 

 2009.12.04. 

Reklámhadjárat hatszázmilliós keretösszeggel

Hatszázmillió forintos keretösszegre kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Mindshare Médiaügynökség Kft.-vel. A cégnek olyan médiakampányt kell lebonyolítania, amely bemutatja az uniós pénzekből finanszírozott fejlesztések eredményeit. A céget – amelynek könyvvizsgálója a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. – gyorsított meghívásos eljárással választották ki. Az ügynökség ezt korábban azzal indokolta, hogy minél előbb elkezdenék a kampányt, amely a 2010 első feléig tartó, a köztársaság húszéves fennállásához kapcsolódó megemlékezéssorozathoz kötődik. Az uniós pénzekből finanszírozott beruházások reklámozására eddig is sokat költöttek, ám ettől még nem látják kedvezőbbnek helyzetüket a kis- és középvállalkozások. Egy friss felmérés szerint e cégek több ponton problémásnak tartják a támogatások elköltését: a rendszer bürokratikus, gyakorta nem valós igényeket finanszíroznak, s olyan fejlesztések is támogatást kapnak, amelyek e nélkül is megvalósulnának.

 

(Forrás: MHO)