vissza a főoldalra

 

 

 2009.12.04. 

Kínában is találhatunk piacot a magyar termékeknek

A Fidesz elnöke december 2-án Pekingben a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok lehetőségeiről tárgyalt. Orbán Viktor szerint Magyarországnak - Kína példáját követve - a termelés fejlesztésével kell előrelépnie. Orbán Viktor elmondta, hogy az ázsiai ország nagy lehetőségeket jelent a magyar termékek számára. A Fidesz elnökét fogadta az ázsiai ország alelnöke, továbbá tárgyalt a kínai gazdaság szereplőivel és a kereskedelmi minisztérium, illetve az energiaügyi hivatal illetékeseivel is.

 "A mi leendő kormányprogramunk középpontjában egymillió új munkahely megteremtése áll, és ahhoz, hogy a termelő ágazatokat fejleszteni tudjuk, és munkahelyeket tudjunk teremteni az emberek számára, ahhoz a termékeknek piacot is kell találni. A kínai együttműködés erre lehetőséget ad. A kínai-magyar kereskedelem elég tekintélyes jelen pillanatban, de több árut hozunk, be, mint amennyit kihozunk ide. Úgy gondoljuk, hogy ha meg tudunk állapodni több magyar termék kínai értékesítéséről, azzal munkahelyeket teremthetünk Magyarországon" - fejtette ki Orbán Viktor.

 "A kínaiak nem követték el azt a hibát, amit mi magyarok elkövettünk. A kínaiak rájöttek arra, hogy csak a termelés fejlesztésével lehet a válság ellen harcolni. Ők nem megszorítottak, hanem fejlesztettek, bővítették a kapacitásaikat. Ezért a válság ellenére is a kínai gazdaság több mint 7 százalékkal növekszik az idén, míg a magyar 7 százalékkal csökken" - tette hozzá a Fidesz elnöke.

 

(Forrás: fidesz.hu)