|
 2009.12.04.
A Tadić-féle demokratákkal kötött megállapodás bezzeg marad
Pásztor
István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke úgy
gondolja, hogy „regionális versenypártjának” nincs többé
szüksége a magyar kisebbségi pártokra, különösen nem a
Magyar Koalíció másik két pártjára a Vajdasági Magyar
Demokrata Pártra (VMDP) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségére
(VMDK). S hogy a VMSZ inkább a civil szféra és a „független
értelmiség” felé nyitna.Ehhez a VMSZ-nek és az elnökének
is természetesen joga van. Mint ahogy az érintett pártoknak, s
a vajdasági magyar közvéleménynek is arra, hogy értékelje az
újonnan előállt helyzetet. A VMDP részéről még a múlt évi
választások után kimondtuk: tekintettel arra, hogy választási
koalícióról volt szó, a Magyar Koalíció a választások után
jogilag megszűnt létezni. A gyakorlatban azonban három eleme a
mai napig megmaradt. A legfontosabb, a három illetve a négypárti
autonómiakoncepció, mint a választási koalíció politikai
alapja. Ezt a VMSZ nem tartotta be, de tény, hogy nem is mondta
vissza. A másik elem a három magyar párt zökkenőktől nem
mentes együttműködése a magyar többségű községek önkormányzataiban.
Harmadszor, továbbra is érvényes a politikai feltételrendszer,
ami miatt Pásztor István végül is ráállt a négy- majd a hárompárti
együttműködésre. Ennek legfontosabb mozzanata, hogy optimális
választási eredményt a magyar pártok csak akkor érhetnek el,
ha legalább a választások idejére összefognak. E politikai kényszer
alól a soron következő, akár már 2010-ben esedékes
parlamenti választások során a VMSZ csak akkor vonhatja ki magát,
ha széles egyetértésben Tadić demokratáival egy hadoszlopban
indul az EU orientált szerb pártokkal.
Ez
a helyzet a Magyar Koalícióval.
Mit jelent a balkézre kötött megállapodás?
Közvetlenül a múlt évi parlamenti választások után,
amikor már világossá vált, hogy Szerbiában a DS által vezényelt
választási koalíció lett a megmérettetés nagy nyertese, Pásztor
István, a VMSZ elnöke megállapodást írt alá e szerb párt
tartományi és köztársasági vezetőivel. Ennek a megállapodásnak
a tartalmát Pásztor és a VMSZ a mai napig nem tette közzé. A
Magyar Koalíció vezetőinek utolsó előtti találkozóján a
VMSZ elnöke közölte: a megegyezés összhangban van a három-
illetve négypárti autonómiakoncepcióval.
Lehet,
hogy így van. Végtére nem a papír a fontos. A fontos az, mi történik
a gyakorlatban.
A
VMDP részéről nagyon gyorsan megállapíthattuk: a gyakorlat, a
VMSZ képviselőinek viselkedése nincs összhangban az autonómiakoncepcióval.
A
VMSZ némi (látszat)hezitálás után a szerb parlamentben annak
ellenére, hogy a Vajdaságnak nem biztosította az alkotmányban
meghatározott pénzeszközöket, megszavazta a költségvetést.
A VMSZ támogatta a magyar többségű községek szempontjából
kimondottan káros igazságügyi átszervezésre vonatkozó törvényt
is. Továbbá, s itt már maga alatt is vágta az ágat, belement
a Vajdaság Statútumának szalámi-taktikával történő, a
belgrádi igényeknek megfelelő átalakításába.
Jóllehet
a végül is Tadić-barát vajdasági magyar média az engedményeket
eredményeknek igyekezett feltűntetni, a tények maguk nem változtak.
E fontos kérdésekben a szerb kormány illetve a szerb nemzeti érdek
a VMSZ segítségével érvényesült.
Ezt
hozta volna a VMSZ és a DS közötti balkézre kötött megállapodás?
Nem tudjuk, de a tények magukért beszélnek.
Ami tűrhetőről rosszra változott
Volt egy pillanat a múlt évi parlamenti választások után,
amikor a VMDP-ben azt gondolhattuk, hogy az autonómiakoncepció
egyik fontos eleme a magyar választói névjegyzék ügye
egyenesbe kerül. A nemzeti tanácsokról szóló törvény 2008.
októberi változata tartalmazta a VMDP által támasztott követelést:
a tervezet kimondta, hogy a kisebbségi kezdeményező választói
névjegyzéket a szerb hatalmi szervek dolgozzák ki.
Kompromisszumkészségének bizonyítására a VMDP akkor belement
abba, hogy a törvény nem mondja ki, hogy a magyar választói névjegyzéknek
kettős funkciója van. Az egyik, hogy alapul szolgál a nemzeti
tanács tagjainak megválasztására. A másik, hogy a magyar választók
névjegyzéke alapján be lehet tölteni a szerb, illetve a tartományi
parlamentben garantált magyar képviselői helyeket. A
kompromisszumba a VMDP azért ment bele, mert jelenleg nincs törvénybe
foglalva a szerb alkotmány garantált kisebbségi képviselői
helyekre vonatozó intenciója. A VMDP dünnyögését hosszú
csend követte, majd csaknem egy évvel a tűrhető változat után
a szerb kormány nagy titokban módosította álláspontját. Úgy,
hogy a kisebbségi választók nyakába varrta a választói névjegyzék
létrehozatalának feladatát. Ennek a végrehajthatatlan változatnak
a megjelenése után a VMDP félre verte a harangokat, s a jó néhány
civilszervezettel együtt arra kérte fel a VMSZ-t, hogy képviselői
ne szavazzák meg a törvénybe foglalt kakukkfiókát, de hiába.
A törvény részben a VMSZ által keltett nagy csinnadrattával
megszületett.
Nézzük
meg még egyszer, mit szavazott meg a VMSZ!
A
nemzeti tanácsokról szóló törvény 52. szakaszának első három
bekezdése így szól:
„A
nemzeti kisebbséghez tartozót felveszik a választói különnévjegyzékbe,
ha teljesíti a választójog megszerzésének törvényben meghatározott
általános feltételeit. Minden választójoggal rendelkező,
nemzeti kisebbséghez tartozó polgár külön nyomtatványon írásban
kérheti a választói különnévjegyzékbe való felvételét. A
választói különnévjegyzékbe való felvételre irányuló kérvényt
a polgár a lakhelye szerinti helyi önkormányzat közigazgatási
hivatalához nyújtja be, írásban, a minisztérium által meghatározott
nyomtatványon, és sajátkezű aláírásával látja azt el.”
Észrevette a kedves olvasó? Ennek a törvényes rendelkezésnek
semmi köze a valóságban zajló folyamathoz. Először is azért,
mert az eljárás, így ahogy a törvényben rögzítették, végrehajthatatlan.
Nem életszerű. De, mintha a törvényhozónak nem is ez lett
volna a célja. A múlt évi változathoz viszonyítva az
elfogadott törvényben van még egy „megoldás”, ami voltaképpen
a magyar választó testület felosztását célozza.Idézzük fel
a nemzeti tanácsokról szóló törvény idevágó rendelkezését.
29. szakasz
A
nemzeti tanács megválasztása közvetlenül, vagy elektori gyűlés
útján történik.
A
nemzeti kisebbségek önállóan döntenek arról, hogy a két módszer
közül melyiket részesítik előnyben. A nemzeti tanácsot közvetlenül
választják, ha a választás kiírásának napjáig a nemzeti
kisebbség választói különnévjegyzékébe a nemzeti kisebbséghez
tartozók legutóbbi népszámlálás szerinti 20%-kal csökkentett
összlétszámának több, mint az 50%-át felvették.
Ki látott ilyet? Hogy a választói névjegyzék érvényessége
előáll akkor is, ha arra a potenciális szavazók csaknem fele
nem kerül fel. Hát ilyen nincs. Illetve van nálunk, Szerbiában.
S
a VMSZ ezt a rendelkezést is megszavazta. Önként és dalolva.
Ez is benne lenne a VMSZ és a DS közötti megállapodásban? Nem
tudjuk, de ki fog derülni.
Nagyhatalmi allűrök
Ha nem lenne tragikus, nevetnünk kellene azon az
igyekezeten, amelyet párhuzamosan látunk, mind a VMSZ, mind a
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőinek
megnyilatkozásaiban. Pásztor István és Markó Béla is, a régi
dicsőség igézetében, semmit sem tart szentnek, vagy
feladhatatlannak, ha a párt „koalíciós potenciáljának”
illetve a kormányzati felelősségvállalásra való alkalmasságának
a bizonyításáról van szó.
Mintha
nem vennék észre, hogy ez a politika a múlté. Eljárt felette
az idő. A helyi többségi elitnek, teljes értékű partnerként,
egyik pártra sincs szüksége. Sem a VMSZ-re, sem az RMDSZ-re. A
két „egypárt” ugyanazzal a nagyhatalmi allűrökkel ront rá
a kisebbségi többpártrendszerre magára, s mint a fuldokló a
szalmaszálba úgy kapaszkodna a „a független értelmiségiekbe”.
Már pedig hiába való próbálkozásról van szó. Mindenkinek,
akit illet, tudnia kell: az engedmények és a rebellis
magyarokkal szembeni kemény fellépés nem növeli a „koalíciós
potenciált”. Inkább további engedményekre buzdít, aminek végállomása
a vízhordói szerep vállalása. Ne remélje senki, hogy az
engedmények sorozata legalább Budapestnek használ. Ne, mert a rá
nehezedő nyomás az új körülmények között inkább növekszik,
mint hogy csökkenne. A korszakváltás jelenlegi szakaszában a
magyar nemzeten belüli kompromisszumkészség növelése, legalább
olyan a nemzet egészét érintő politikai feladat, mint koalíciós
potenciál legfeljebb részérdeket kifejező növelésének igénye.
Egyikről sem szabad megfeledkezni.
Ágoston
András, a VMDP elnöke
(Forrás:
vajma.info)
|
