vissza a főoldalra

 

 

 2009.12.10. 

A Jobbik tevékenysége

(Olvasói levél)

Tisztelt Szerkesztőség!

A Jobbik tevékenységével kapcsolatban szeretném néhány gondolatomat megosztani Önökkel. Úgy látom ugyanis, hogy a Magyar Fórum az egyetlen újság, mely pontosan bemutatja ezen újabb mesterséges pártképződmény tevékenységét. Természetesen ebben az esetben is igaz, hogy nincs új a nap alatt. A kommunista háttérhatalom az elmúlt 20 év során több pártot létrehozott annak érdekében, hogy a nemzeti oldalt rombolja, és ezáltal saját hatalmát megőrizhesse. Az új kamupárt létrehozása mindig alkalomhoz illő. Az etalon e tekintetben az SZDSZ megalakítása és tevékenysége volt, melynek előkészítése már a 80-as évek második felében elkezdődött. Az antikommunizmus zászlaját ávós szülők gyermekei emelték magasba, mert ekkor a társadalom jelentős része erre volt vevő. Az eredményt ismerjük. Az SZDSZ volt a rendszerváltás legnagyobb átverése. Meg kell emlékezzünk a Centrum Párt tündökléséről, melynek során a Fidesz elbukott. Csupa kipróbált, MSZP közeli szakemberrel dolgoztak. Kupa Mihály azóta is a baloldali hatalom és média kedvence. Jól teljesített. Számos más pártalakulatot lehetne még felsorolni, de ezek között a legfigyelemreméltóbb a Jobbik felfuttatása. Az alapot ez esetben is a növekvő társadalmi igény kielégítése képezi. Az antikommunista retorika már kevés, ezt a szerepet már eljátszatták Torgyán Józseffel. Most a cigány, és némi zsidóellenességre vevő a magyar. Erre az alapra kell felépíteni az új kamupártot.

A Jobbik feladata a következő:

– Minden nemzeti gondolat és cselekvés élére állni.

– Minden jó és nemes gondolatot kisiklatni.

– Minden jobboldali erőnél hangosabban és radikálisabban fellépni.

– Lejáratni, és nevetségessé tenni a nemzeti és keresztény jelképeket.

– Ráakaszkodni más jobboldali pártokra, azokkal együttműködést szorgalmazni, közben úton-útfélen szidni őket, mint nemzetárulókat (lsd. korábban a MIÉP, és most a Fidesz).

– A balliberális sajtó segítségével gondoskodni Magyarország lejáratásáról.

– Provokálni és nyugtalanságot szítani, ha kell nyílt erőszakkal (lsd. TV-ostrom).

Fentiekre jó példaként szolgál a Horthyra emlékező felvonulás. Volt ott minden, fehér ló, gárda, csendőrség. Bármely pesti színház megirigyelhette volna a felvonultatott jelmezeket. Balóné Morvai Krisztina an.Schwartz Klára és Zazrivec- Vona Gábor néha fellapozhatná a korabeli újságokat. Az egykor Magyarországon rendet teremtők nem így néztek ki és nem szolgáltak idegen érdekeket. Az előadásnak azonban mennie kell. Nemsokára újra jön kedvenc számom, az adventi keresztállítás.

Jézus még meg sem született, a Jobbik már keresztre feszítené. Még megérjük, hogy Húsvétkor Zazrivec-Vona, Novák Előd és Balczó beöltözik a három királyok jelmezébe, és Balóné eljátssza a szüzet. Leginkább azonban arra lennék kíváncsi, hogy miért tetteti magát vaknak a magyar politikai elit (politológusok, politikusok, újságírók, stb.). Mindez csak a Magyar Fórumnak és a MIÉP-nek tűnik fel? Újra 10 évet kell várni arra, hogy az igazság kiderüljön, és a többség újfent bevallja : igen, Csurkának és a MIÉP-nek volt igaza.

 

Solini Béla

Mátészalka