vissza a főoldalra

 2009.12.11. 

Újpesten az Elveszett paradicsom

Czvetkó Sándor színművész 1965. augusztus 18-án született Veszprémben. 1988-ban végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát és az egri Gárdonyi Géza Színházba szerződött. 1990-ben lett az Arany János Színház tagja. 1994-től évekig  Madách Színházban játszik. Játszik a Budapesti Kamaraszínház – Tivoliban, a Körúti Színház produkcióiban, és most először az Újpest Színházban. Főként fiatal hősöket ábrázolt árnyaltan és részletezően. Jelentősebb szerepei: József (Presser – Adamis: Képzelt Riport egy amerikai Popfesztiválról),  Józsiás (Tamási: Ördögölő Józsiás),; Félőlény (Békés P.); Kukorica Jancsi (Kacsoh P.: János vitéz); Kömény Móka (Tamási Á.: Énekes madár); Ferdinánd (Schiller: Ármány és szerelem), Julien Sorel (Stendahl: Vörös és Fekete), Jánoska János (Kocsák – Molnár: Vörös Malom); Daniel Kaffee (Aaron Sorkin: Egy becsületbeli ügy azonos című filmjéből); Pilátus, Mojzes, Ábrahám, Petrus (Csíksomlyói passió); Csató (Molnár Ferenc: A doktor úr); Buckingham (A három testőr –musical); Neil Rheingold (D. R. Wilde: Mennyből az angyal); Katona József (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, színház!); Zolestyák (Eisemann: Én és a kisöcsém); Luigi (Dario Fo: Nem fizetünk); Szalóki (Dallos Szilvia: Utószinkron). Filmekben: Őrzők; A varázsló álma; A fekete esernyő; Aranyidő, Hello Doki.

 -December 27-én mutatja be az Újpest Színház Dózsa László rendezésében Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom c. drámáját. Sebők Zoltánt, az egyik főszereplőt, ön fogja alakítani. Jól tudom, hogy most fog először kortárs – ezt a fogalmat az 1950-től a napjainkig alkotókra szokás kiterjeszteni - magyar szerző darabjában főszerepet játszani?

 -Nem pontosak az információi. Igaz az interneten nem jegyzik, hogy annak idején játszottam Pozsgai Zsolt Szeretlek, színház! c. darabjában. Pozsgai pedig nem csak kortárs, hanem hála Istennek élő és remek színpadi író. A terv szerint ezt a darabot a Madách Színház stúdiójában mutattuk volna be, de végül a Vigadó lett a helyszín.

 - Az Elveszett paradicsom Sarkadi Imre utolsó drámája. A kétségbeesés és a morális válság lírai fűtöttségű, egy lélegzetre elzokogott, fájdalmas vallomása, ami egy színpadi történetben játszódik. Hőse, Sebők Zoltán orvos, az alkotó tehetségét elfecsérlő ember, aki már az elkövetett bűn után lép színpadra. Azt is olvastam Sarkadi drámáiról, hogy arra keresi a választ: a szabadságot miért nem a jóban éli meg az ember? Mennyire érzi aktuálisnak Sarkadi Imre drámáját?

 - Ez egy moralizáló írás életről, halálról, apa-fiú kapcsolatról, végzetes szerelemről. József Attila még a ’30-as években bölcseleti paradoxonok kiélezettségével fogalmazza meg, hogy az erkölcsi tartás választása irracionális ebben az abszurditásban tobzódó világban: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”. Látunk egy tudós apát, aki hangyaszorgalommal gyűjti a tudást egy életen át. A fia épp az ellentéte. Lángoló, kirobbanó tehetségű kutatóorvos. Öntörvényű zseni. Aki nem tud mit kezdeni a tehetségével, a megszerzett javait, szerelmeit, mindent elherdál. Belőle hiányzik valami. Bevallása szerint is a kitartás, a hit. Tékozló tehetség. Az ilyen embert előbb–utóbb utoléri a végzete. Utolérte. Így indul a darab. Zoltán embert öl. Orvosi műhiba. Hosszú börtön vár rá. Az apjával akarja tölteni utolsó napjait. Az előadásban apa-fiú, a kétféle világnézet csap össze a lét alapvető kérdéseiről. És ebben a kilátástalan helyzetben találja meg az IGAZ szerelem Mira személyében. Mi tegyen? Életben maradjon, vagy eldobja az életét? Vállalja-e a börtönt, vagy az öngyilkosságba meneküljön? Vigye magával hosszú évekre a szerelmet, vagy űzze el magától? Hogy aktuális kérdések-e? Véleményem szerint: nagyon is.

 -Németh László Villámfénynél c. drámájában pedig azt a kérdést boncolgatja, hogy jobb-e elvadult farkasként élni? Tehát inkább vonuljunk ki a társadalomból, éljünk öntörvényűen, mint hazugságban. Sarkadi művében, Zoltán azt mondja Mirának: „Én a félresikerült zseni vagyok. Minden adottságom megvolt hozzá, hogy nagyot alkossak, hogy egy Pasteurje, egy Pavlovja legyek a kornak - csak az az egy hiányzott, hogy higgyek ilyesmiben. S azt hiszem, most se hiszek.” Ez a magatartás, és a hit hiánya mennyire jellemző korunk értelmiségi rétegére?

 - Igazából nem tudom. De elég ebben a szép, új világban eltöltött 20 évre visszagondolni. Rendszerváltozáskor még hallatták hangjukat a gondolkodó emberek. Vehemensen vetették bele magukat a közéletbe, a politikába. De a mához közeledve, egyre kevesebb intő, óvó, védő gondolatot, hangot hallunk tőlük. Azok az idők már elmúltak, hogy felülről bárki megmondhassa, hogy miben és kiben is higgyünk. Hála Istennek. De egy sokkal veszélyesebb kór furakodott be a gondolatainkba. Magunktól írtjuk ki saját magunkból az erkölcsösséget, a jó ízlést, az igényességet, az igényt a hitre. Ez a lehető legrosszabb. Úgy látom ez a demokrácia mellékhatása, amire keresni kell az orvosságot. Ez is a gondolkodó ember felelőssége.

 -Dózsa László rendezésének optimista, vagy pesszimista a végkicsengése?

 -Jó kérdés. Ez még képlékeny. Azt szeretnénk, ha a néző úgy lépne ki a színház ajtaján, hogy nem tudja: Zoltán feladja-e életét, vagy azt Mirához akarja kötni. A lány ugyanis közli vele, hogy várni fog rá akar tíz évet is. Sarkadi sem adott erre konkrét választ, az író tehát nyitva hagyta ezt a kérdést. Egyelőre még hűek vagyunk a szerzőhöz…

 -Jól tudom, hogy Sebők Zoltán szerepét az ősbemutatón Latinovits Zoltán játszotta?

 - Nem, 1961-ben Gábor Miklós főszereplésével mutatták be a Madách Színházban, Pártos Géza rendezésében. Sarkadi Imre sajnos már nem érhette meg a bemutatót, néhány héttel korábban, máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Latinovits Zoltánt egy tévéjátékban láthattuk ebben a szerepben. Még él bennem néhány kép erről a filmről. A filmet ilyenkor nem nézzük meg, ne befolyásoljon minket. Készült egy másik tévéfilm is a darabról. Ebben a főszerepet Cserhalmi György játszotta, s az apát Páger Antal alakította. Ez volt Páger utolsó munkája. A forgatás ideje alatt halt meg, így az utolsó jeleneteket úgy vették fel, hogy Cserhalmi egy kivetített képpel beszélgetett. A Hevesi Sándor téren is játszották ezt a darabot, amiben Hegyi Barbara és Cserhalmi György alakította sikerrel Mirát és Zoltánt. Akkor még főiskolára jártam…

 -Tehát a ’80-as évek végén egy ideig még a Hevesi téren játszották a művet a régi Nemzeti Színházban. Majd kisebb társulatok mutatták be. Nem érzi abszurdnak, hogy a nagy magyar drámákat kis helyeken, minden reklámcirkusz nélkül mutatják be, míg a nagy pesti színházak főleg zenés műveket játszanak?

 Előnyben részesítik a színházak a zenés produkciókat. Erre van igény, mondják. De ha csak ezt adjuk a közönségnek, akkor nem is várnak mást. Ha nagyobb rendszerességgel mutatnánk be gondosan, alaposan, tehetségesen, nívósan elkészített prózai előadásokat, akkor igény mutatkozna arra is. A budapesti kőszínházak többsége költségvetési támogatásban részesül. A támogatás pedig a magyar adófizetők pénzéből érkezik. Jómagam köteleznék minden ilyen államilag, önkormányzatilag dotált színházat, hogy évadonként mutasson be legalább egy magyar drámát a magyar közönségnek. Ezt a Sarkadi-drámát sem pompás, nagy kőszínházban adjuk elő, de mi ettől függetlenül nagyon örülünk a felkérésnek, annak, hogy játszhatjuk ezt a remekművet. Jelenleg egy fantasztikus próbafolyamatban veszünk részt Dózsa László irányításával. Remek kollegákkal dolgozhatok, s reménykedünk abban, hogy mindez, hozzáadva a tudást és a szorgalmat, egy sikeres bemutatóhoz vezet.

 -Van egy olyan vélemény irodalmár körökben, hogy a magyarok inkább epikában jobbak, mint a dráma műfajában.

 -Nem mutattunk be annyi magyar drámát, hogy ezt így ex cathedra ki lehessen jelenteni. Az tény, hogy sok magyar dráma nem bővelkedik cselekményben, moralizál, de ez nem jelenti azt, hogy rossz, s nem lehet színpadra vinni.

 -Térjünk rá pályafutására. Veszprémben született. Ott is járt általános iskolába és gimnáziumba?

 -Nem, mert születésem után elköltöztünk Békés városába, ahol édesanyám családja élt. Gimnáziumi tanulmányaimat viszont már Szentesen folytattam. Felvettek a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatára, s azóta a színjátszásnak élek. Várkonyi Zoltán és igazgatónk, Bácskai Mihály ötlete volt ez a drámai tagozat, ahonnan számtalan végzett színész, dramaturg, rendező, énekes és színházat szerető ember került ki. A gimnázium után jelentkeztem a Színház-és Filmművészeti Főiskolára, ahová elsőre felvettek. Jött egy év katonaság, majd a Kerényi-Huszti-Gáti osztályban kezdtem el felsőfokú tanulmányaimat 1984-ben.

 -Nem volt B-változat? Mármint, ha nem sikerül bejutnia a Színművészetire, akkor máshová felvételizik?

 -Addigra már az irodalom bűvkörében éltem, így a második forduló után elmentem a Nemzeti Színház Stúdiójába felvételizni, „biztos, ami biztos” alapon. Úgy éreztem, hogy nem vesznek fel a főiskolára. Tévedtem. Akkoriban ha egy tehetséges, talentumos fiatalnak nem sikerült bejutnia a Színművészetire, a Nemzeti Stúdiójába felvételizett, hogy egy-két évet játszhasson, statisztálhasson a színház kiválóságai mellett.

 -A diplomája után az egri színház művésze lett. Nem vágyott inkább a békési teátrum deszkáira?

 -Nem, mert 1987-ben alakult meg Egerben az önálló társulat –előtte Miskolcról mutattak be vendégjátékokat-, s ez vonzott engem. Tehát egy induló, tehetséges, fiatal társulat volt, s izgalmas egy színház alapításában részt venni. Ez a fő ok, amiért Egerbe szerződtem.

 -S akkor miért ment át két évad után az Arany János Színházba?

 -Amiért Egerbe mentem annak idején. Akkoriban újították fel az Arany János Színház épületét. Az új épületben egy új csapat alakult, s ez a megújult társulat vonzott. Négy év múlva megszüntették az Arany János Színházat. Azóta, 1994 óta vagyok szabadúszó. Éveken át játszottam a Madách Színházban, de nem voltam tagja a társulatnak; darabokra szerződtem. Manapság kisebb színtársulatok produkcióiban lépek fel, így a Körúti Színházéban is. Egy ideig a Gutenberg téren volt az otthona ennek a színháznak, de felújítás miatt költözni kellett, így fővárosi és vidéki művelődési házakban lépünk fel.

 -Nem biztosabb egy társulathoz tartozni, mint szabadúszónak lenni?

 -Biztosabb, de én szeretem a változatosságot, s nem vagyok olyan alkat, aki sokáig kibírja egy játszóhelyen. Nem tudnék húsz évig megmaradni egy társulatnál; nyughatatlan a természetem.

 -Ha kimondom a nevét, legtöbb embernek nem egy adott alakítása, hanem a hangja ugrik be. Magyar hangja: Czvetkó Sándor. Radó Denise azt mondta nékem, nincs olyan, hogy szinkronszínész.

 -Mi, képzett színészek valóban nem szeretjük ezt a megfogalmazást. Nekünk még tanították a főiskolán, vizsgáztunk belőle. Inkább azt mondjuk: vannak olyan színészek, akik tudnak szinkronizálni, és vannak, akik nem. Jelenleg a szinkronizálás technikáját bárkinek megtaníthatják jó néhány magánstúdióban. Köztük is vannak ügyesek, és kevésbé ügyesek.

 - Ha már szinkronról van szó: játszik Dallos Szilvia Utószinkron c. darabjában.

 -A történet szerint, filmszinkronizálás hőskorában, az ötvenes évek elején, a legvadabb Rákos-korszakban egy színészcsapat pártutasításra hajmeresztő feladatot kap: egy szovjet színház vendégjátéka alkalmával élőben kell szinkronizálniuk a színpadon elhangzó szöveget. És ezzel kezdetét veszi a kacagtató bonyodalmakkal teli történet, mely mögött azonban ott húzódik a korszak embertelensége. Tehát tragikomédiáról van szó.

 -Köszönöm az interjút!

 -Nagyon szívesen, s várjuk lapjuk olvasóit az Újpest Színházba az Elveszett Paradicsomra. Bemutató 2009. december 27-én.