vissza a főoldalra

 

 

 2009.12.11. 

Magyar megmaradás

Soltész Imre labdarúgóedző, a MIÉP Borsod megyei elnöke

Soltész Imre másfél évtizedes, kitűnő munkája elismeréseként idén januárban bekerült a MIÉP országos elnökségébe. Emellett a párt Borsod megyei vezetése is az ő kezében van. Nem unatkozik tehát, hiszen ezeket a tevékenységeit civil foglalkozása mellett végzi: labdarúgóedző egy csodás fekvésű borsodi városkában, Sajószentpéteren.

– Kezdjük a talán legkevésbé fajsúlyos témával: fociválogatottunk ezúttal sem jutott ki a világbajnokságra…

– Igen, mint 1986 óta minden alkalommal, sajnos ezúttal is csak érdeklődőként nézhetjük majd a jövő évi foci vb-t, és nem érintettként. Pedig azt gondolom, óriási lökést adott volna a sportágnak, ha sikerül a kvalifikáció.

– Az utánpótlás-válogatott viszont igencsak kitett magáért Egyiptomban!

– Ez nagy örömet okozott minden magyar futballrajongó számára. Nagyon tehetséges korcsoportot alkotnak a mostani tizenkilenchúszévesek. Bízom abban, hogy néhány év múltán a felnőttek között is szép sikereket hoznak a magyar futball számára. Nekem egyébként azért jelent plusz örömet egy figyelemre méltó utánpótlás-eredmény, mert magam is utánpótlásedzőként dolgozom. Egy ilyen siker nyomán az ember kettőzött erővel lát munkához, hiszen visszaigazolást nyer a hite: miszerint érdemes a fiatalokkal foglalkozni, rájuk időt áldozni!

– A civil életben nemcsak labdarúgóedző, hanem általános iskolában is dolgozik, tanít Sajószentpéteren. Miként látja az oktatás helyzetét?

-A híres írót, Fekete Gyulát tudom idézni: Magyarországon tudatos népirtás folyik, mégpedig előre megfontolt szándékkal. Ennek jelei tapasztalhatóak az egészségügy és az oktatás területén egyaránt. Kérdésére válaszolva szeretném megosztani ezzel kapcsolatos tapasztalataimat. A kormány évek óta csak elvon a közoktatásból. Elvon, de minden szinten. Tízmilliárdokkal kevesebb pénz jut az alapfokú oktatásra, mint amennyi szükséges és kívánatos volna. Kevesebb a pedagógus, és kevesebb az oktatás más területén dolgozó kolléga is. Óvodákat, iskolákat vonnak össze, és ez még a szerencsésebb változat, mert sok helyütt meg is szüntetnek tanintézményeket. Persze, aláírom, hogy csökkent a gyermeklétszám, ám az iskolabezárások jócskán meghaladják azt a mértéket, ami a népességfogyási adatokból szükségszerűen következne. Holott ezzel csak tovább mélyül a válság, fokozódik a népességfogyás is, ami jelenleg a legnyomasztóbb társadalmi problémáink egyike lett.

– A kormány azonban ügyesen lerázza magáról az oktatás terheit, hiszen az önkormányzatok hatáskörére hivatkozik… Pedig az oktatás biztosítása az állam kötelessége lenne!

– Igen, a kormány valóban az önkormányzatokra hárítja a feladatokat, és így a kialakult helyzetért az önkormányzatokat, valamint a közoktatásban dolgozókat teszi felelőssé, azt sugallja, hogy a pedagógus nem végez jó munkát. Persze, hiszen ezzel jól össze lehet ugrasztani a pedagógusokat és a társadalom többi tagját. Pedig gondoljuk csak végig a tanárok helyzetét: megemelték a kötelező óraszámokat, növelték az osztálylétszámot, a tanárok nem egy iskolában tanítanak, az óraközi szüneteket a két iskola közötti átjárással tölti el a pedagógus. Ez az állapot nem normális, ilyen körülmények mellett roppant nehéz magas színvonalú munkát végezni! Címszavakban a már tapasztalt több tízmilliárdos elvonások következménye: osztályok összevonása, a napközis ellátás minőségi csökkenése, óvodai ellátás romlása, összevonás, csökkentés, korrepetálások, fejlesztő foglalkozások, az egyre szükségesebbé váló egyéni fejlesztések, tehetséggondozás, művészeti oktatás, nyári táborozás, iskolai sporttámogatások csökkentése! Van viszont ezek helyett digitális tábla, meg kakaóbiztos számítógép… Érdemes ezen elgondolkodni!

– Ön milyen tárgyat tanít?

– Testnevelésóra keretén belül labdarúgást, a Testnevelési Egyetem edzői és az UEFA–B licences diplomájával, heti öt órában.

– Sokan kézlegyintéssel intézik el ezt a tárgyat, holott egyike a legfontosabbnak…

– Ezt én is pontosan így gondolom. Sajnos azonban ezt a tárgyat is negatívan érintette az oktatás liberális átalakítása. Megszűntek a mindennapos testnevelésórák, miközben az egészségügyi mutatókban, jelentésekben állandóan a túlsúlyos gyermekek számának növekedését lehet olvasni, ami nyilvánvaló összefüggésben áll a testmozgás elhanyagolásával. Az oktatásnak ezen a téren is példát kellene mutatni, helyes életmódra nevelni az ifjúságot. Ami persze nem csak a testi edzettséget, hanem a tisztességet is jelenti. Sajnos időnként az erőszak is megjelenik a testnevelésórákon, például megverik a cigány gyerekek a magyar gyerekeket, ha nem ők győznek! Persze biztosra veszem, hogy ez nem csak sajószentpéteri probléma… Összegezve az oktatásügy kérdését, a környező országokban vannak előttünk rossz példák, melyek néhol az oktatás teljes összeomlásához vezettek. Nem kellene a nyomukban haladni, mert ez a társadalom teljes szétszakadását eredményezheti! Álnaivan teszem fel a kérdést: lehet, hogy pontosan ez a céljuk egyes köröknek? A Magyar Megmaradás Közössége azért alakult meg, mert változtatást akar, mások az elképzelései!

- Ha már a Magyar Megmaradás Közösségét szóba hozta: a közelmúltban Mezőcsáton tartott lakossági fórumot Csurka István, most a héten pedig Bodrogkeresztúrra megy a MIÉP elnöke. Várhatóak további MIÉP-MMK-rendezvények is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében?

– Csurka István elnök úr már négyszer volt az idén Borsod megyében. Először Bodrogkeresztúron a „Lámpás Program” keretén belül, majd Sajószentpéteren politikai nagygyűlésen. Sárospatakon a MIÉP megyei tisztújító közgyűlésén is személyesen vett részt, legutóbb pedig Mezőcsátra látogatott el egy lakossági fórumra. December 4–én újra Bodrogkeresztúrba jön a Magyar Megmaradás Közössége rendezvényére, ahol a nemzetvédelemről tart előadást. Biztosra veszem, hogy 2010 első negyedévében, a választásokig terjedő időszakban, lesznek még további alkalmak, amikor Csurka István a megyébe látogat.

– Mi újság a MIÉP háza táján?

– A régió sárospataki, sátoraljaújhelyi és sajószentpéteri MIÉP-alapszervezete mellé megalakult Mezőcsáton egy újabb, Szilágyi Sándor a MIÉP Borsod megyei elnökhelyettese kezdeményezésére. A megye mind a 13 választási körzetében lesz képviselőjelöltje a MIÉP– Magyar Megmaradás Közössége választási szövetségnek. Borsod megye most sincs persze MIÉP-es képviselet nélkül, hiszen van egy polgármesterünk Pácinban Barati Attila személyében, és önkormányzati képviselőink Aszalón a Bodnár testvérpár Péter és Csaba, vagy Vass József Emődön. A MIÉP BAZ-megyei ifjúsági szervezete Vajda Sándor vezetésével jól működik, számos önálló kezdeményezésük mellett részt vesznek mind a megyei-, mind pedig az országos politikai eseményeken.

– Hogyan készülnek a közelgő országgyűlési választásokra?

–Az előző választásokra még a „Megmaradni, Gyarapodni, Visszaszerezni!” hármas jelszóval vágtunk neki. Látni kell azonban, hogy a nagyvilágban történt események és a magyarság életében beállott változások miatt ez immár a „nemzeti megmaradásra” szűkül. Büntetlenül idegenkézbe játszották a fejünk felett az ipari üzemeket, gyárakat szüntettek meg, és most készülnek végrehajtani az évezred leggyalázatosabb bűntettét, a föld idegen kézbe juttatását. Erről külön is fontos beszélni, mert úgy tapasztalom, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a föld elvesztése a hideg víz – meleg víz, a földgázvagyon és más egyéb természeti kincseink elvesztését is jelenti! Hogy saját környezetemből vett példát mondjak: látható, hogy a város határában lévő, „úgynevezett” tsz-földekre is ez a sors vár. Milyen érdekes, hogy most nem találnak olyan szakértőt, aki megerősítené, hogy van termálvíz Sajószentpéter határában, Fogadni merek ugyanakkor, ha idegen kézbe került a föld, majd megtalálják ott a termálvizet! A magyar nemzet érdekeinek a szolgálatát, az ország idegenekkel történő betelepítés elleni küzdelmet, a társadalmi igazságosság érvényesülését tartja szem előtt a MIÉP megalakulása óta, és a most életre hívott Magyar Megmaradás Közössége is. Az országot pénzügyi, gazdasági, erkölcsi válságba sodró személyek törvényes elszámoltatását, felelősségre vonását és szigorú megbüntetését követeljük! Megmaradni, megőrizni azt, amink jelenleg van, megvédeni magunkat, a családunkat azoktól, akik ki akarnak fosztani bennünket, el akarják venni az életterünket, életünket. Elismerem, hogy ez a mérce nem túl magas, egyértelmű, hogy ez alá már nem mehetünk, de ha még most sem ismerik fel az emberek az igazi ellenséget, a jövőben is a homokba dugják a fejüket, hát akkor lelkük rajta…

 

Kovács Attila