vissza a főoldalra

 

 

 2009.12.11. 

Költségvetés nem készülhet a társadalom igényeitől függetlenül

– Huszonkilenc közgazdász nyílt levélben kérte a parlament tagjait: ne szavazzák meg az ez évi költségvetést. Boros Imrét kérdeztem, hogy ő miért nem volt az aláírók között.

– Az oka egyszerű: nem kerestek meg. Ez volt az első és abszolút kizáró ok. Én ennek a levélnek ettől függetlenül örülök, mert ez is egy nyomaték és a tiltakozásnak komoly formája, amely bizonyítja, hogy ennek a költségvetésnek az elfogadása az ország romba döntését tovább fokozza. Ha esetleg megkérnek, hogy írjam alá, azt kértem volna ettől az általam is nagyra becsült közgazdász csapattól, hogy most az egyszer legyenek szívesek egy olyan fogalmazványt elkészíteni, amiben világosan és egyértelműen meg van jelölve, hogy sem a gazdaságpolitika, sem az annak alapkövét képező költségvetés nem készülhet el a társadalom igényeitől függetlenül, azt egy mély, szociális kontextusba beágyazva, annak alárendelve lehet csak elkészíteni. Ez jó lett volna, ha kifejezésre jut, különösen annak tükrében, hogy a vezető politikai tényezők a jobboldalon mind azt hangsúlyozzák, hogy igazán nagyszabású változásokra van szükség Magyarországon, és ezt én magam is vallom. Hogy mire gondolok itt? Nem arról van szó, hogy ettől az új költségvetésben sokkalta több pénz lenne. Nem. Valamivel több természetesen, mert a kiadási oldalon még mindig dőlnek kifele pénzek, a bevételi oldalon sem mindig onnét szedik be, ahonnét kéne, ellenkezőleg, ahonnan kéne, onnan nem szedik. Van bizonyos korrekciós lehetőség és vannak többletpénzek. És ezeknek az elosztása a kérdés. A költségvetési törvénnyel együtt általában csomagban fogadnak el a jó ég tudja hány darab törvényt, úgynevezett salátafölállásban. Ezekben van összezsúfolva a szabályozása, a tárgyévre vonatkozóan a jövője a szociális szektoroknak, a rendvédelemtől a honvédelemig, a szociális ellátástól az iskolarendszerig, az egészségügytől kezdve az áruellátáson át a vakok és nyomorékok ellátását is beleértve. Az új világ perspektívájának felvázolása hiányzik innét. Tulajdonképpen így a gazdaságot nem lehet rendbe tenni. Ez az igazság. A gazdaságot azért és úgy kell rendbe tenni, hogy az a társadalmi szféra rendbe tételét is elindítsa, ami az elmúlt húsz évben sok torzulást és sérülést szenvedett. Végig lehet vezetni dolgokat az oktatási rendszer lezüllésén keresztül: hol vannak a világversenyeket nyert középiskolásaink? Már rég’ eltűntek. A sporton keresztül: hol vannak az olimpiai aranyérmes szerepléseink? A korai elhalálozásban vezető helyen vagyunk, a népességfogyás rettenetes, nincs szakképzés. Sorolhatnám hosszasan azokat a területeket, amelyeket az ilyen típusú költségvetések elfogadásával az elmúlt húsz évben sikerült szétroncsolni. Ezek azok a kitételek, amik mondjuk belefértek volna az irományba, szerintem. Egyébként hozzám hasonlóan mások is így gondolkodnak, a teljesség igénye nélkül említem Csath Magdát, vagy Bogár Lászlót. Még vannak azért jópáran rajtunk kívül is, akik a gazdaságot és a költségvetést csak és kizárólag magyar társadalmi kontextusban képzelik el, ilyen módon csatlakozzunk a világpiachoz és nem pedig fordítva.

– Az újonc Mesterházy Attila, akit az MSZP választmánya most miniszterelnöknek jelölt, a huszonkilenc közgazdászt az Orbán Viktor-féle szakajtóba tette.

– Nézze, ilyenkor, amikor a politikai adok-kapok megy, természetes, hogy ő ezzel akarja kihúzni a dolog méregfogát. Tisztességes válasz helyett, egyszerűbb sima ellenzéki felvetésnek minősíteni a dolgot. A paradigmaváltásról kellene beszélnünk, ami nagyon fontos lenne, meg arról, hogy mi az a konkrét helyzet, ami májusban a jelenlegi ellenzékre vár.

– Mi lesz a sorsa ennek a költségvetésnek?

– A parlamentben elfogadják ma. Nézze ez az egész úgy van beállítva, hogy az utána következő három hónap valahogy elmenjen.

– Lelkiismeretlen egy banda ez.

– De, hogy érthetőbb legyen, mondok egy konkrét példát, az egészségügyből. A Zala megyei Közgyűlésben a megyei kórház ügyét tárgyaltuk. A 12 hónapot 13 egységre osztották be az egészségügy finanszírozói. A 13. egység kifizetését előrehozták az idénre. Ez csupán azt jelenti, hogy a már nagyon ideges szállítókat ki lehet fizetni. A bérekre van még tartalék. Így lesz 2–3 hónap lélegzetvételnyi szünet, ami alatt remélik, hogy a szállítók tovább szállítanak, aztán meg majd jöhet a vízözön. Ezek már azzal nem törődnek, ha jön az új kormány, a szükséges pénzt miből teszi oda. De hasonló dolgokkal találkozunk az öregkori szociális ellátásnál, illetve a szociális otthonokban, oktatási intézményeknél, önkormányzatoknál, ahol szintén ki van számítva, hogy a körjegyzőségek pénze maximum márciusig elegendő. Most az a kérdés, hogy a kiállított Patyomkin-falu, ami pléhből, dobozból, kartonból összetákolt kifestett, távolról jól kinéző építmény esetleg összedől, vagy fogja valaki a betonkeverőt, és hozza a szarufákat – persze komoly költséggel –, és ezt a tákolmányt valahogy életben tartja.

– Voltaképpen Bajnai Gordon kormánya csak a szemetet söpri a majdani kormány orra elé.

– Hát azért csinál mást is. Fényezi magát és van pofája Bibliából szedett idézetekkel operálni, amely szerint kősziklára építi a következő időszak, 2011 Magyarországának gazdasági növekedését. Ugye ismerjük az idézetet: „Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” (Mt 7,24)”

– Szóval ehhez pofa kell, akik országlásuk alatt, Patyomkin-falvakat építettek, hogy merik a szájukra venni az Urat.

– Miért, Gyurcsány is mondta már annak idején, hogy Szűz Máriától átveszi az ország oltalmazását. Ezektől még ez is kitelik. Bajnai most még rátesz egy lapáttal, ő sziklára építi a magyar gazdaságot. Már be is mondta, hogy ötmilliárd eurónyi hitellehetőségük van, még meghosszabbíthatják az IMF-hitelt is, mit akarnak még. S az, hogy ebből egy büdös szó nem igaz, hogy csak a rombolásra rendezkednek be, még erre a rövid időre is, ami rendelkezésükre áll, mindenki előtt nyilvánvaló. Ezért vagyok biztos abban, hogy elfogadtatják ezt a borzalmas költségvetést.

 

Győri Béla