vissza a főoldalra

 2009.12.18. 

Fényes magyar középkor

A pécsi püspökség alapításának millenniumára jelent meg a Pécsi Egyházmegye középkori történetét bemutató, közel 1000 oldalas kötet: A Pécsi Egyházmegye Története I. - A középkor évszázadai. Szerkesztette: Fedeles Tamás–Sarbak Gábor–Sümegi József. A tíz szerző által készített munka Magyarországon egyedülálló vállalkozásnak számít, ugyanis az egyházmegye középkori történetének teljességét kívánja az olvasók elé tárni. A kötetről, a forrásokról az egyik szerkesztőt, Dr. Fedeles Tamás egyetemi adjunktust kérdeztem.

 -Kedves tanár úr! Meddig is tart a középkor? Egyes vélemények szerint nem 1640-ig, hanem Amerika felfedezéséig. Önök pedig a XVI. század közepénél fejezik be kötetüket.

 -Minden történelmi korszak periodizálása más és más évszámokhoz kötődik. Az a kérdés is felvetődik: lehet-e pontos évszámokkal behatárolni egy-egy korszakot? A Pécsi Egyházmegye esetében egy olyan terminust kellett megadni, amely valóban egy cezurát jelent: ez pedig 1543 nyara, amikor az oszmánok elfoglalták a várost, s ezáltal megszűnt a püspöki központ működése. Ez pedig nyilvánvalóan maradandó nyomokat hagyott az egyházmegye teljes területén. Így az említett évszám a határ, mikor az 1009-ben alapított püspökség középkori történetét kívánjuk bemutatni.

 -Minek köszönhető, hogy a pécsi az egyedüli olyan hazai egyházmegye, melynek ismert az alapítású dátuma?

 -Az esztergomi érsekség alapítására vonatkozó adatok szintén fennmaradtak, esetünkben viszont püspökségről van szó. Kérdésére a válasz: nagyon sok forrás megsemmisült a háborúk, s belső villongások, főként pedig a hódoltság idején. A pécsi püspökség alapítólevele sem eredetiben maradt fönt, hanem egy 1404-ben készült oklevél-átiratban. Ez az oklevél teljes mértékben tartalmilag nem egyezik az 1009. augusztus 23-án kiállított alapítólevéllel, mai formájában inkább egy határleíró oklevélnek tarthatjuk. Ettől függetlenül az 1009-es oklevélből kivehető a Szent István által történt alapítás ténye és napja, s az is, hogy az első püspök az észak-itáliai, vagy francia származású Bonipertus volt.

 -Tehát az 1404-es oklevél teljesen autentikusnak tekinthető az alapítást illetően.

 -Igen, napra pontosan hitelesen írja le az alapítást. Az egyházmegye kiterjedése kapcsán voltak csak benne egy olyan módosítások, amelyek Bertalan pécsi püspök érdekeit szolgálták a tatárjárás előtti évtizedekben.

 -A római kori Sopianae városa virágkorában, a 4. században jelentős keresztény közösséggel rendelkezett. Erről is tesznek említést munkájukban? Hiszen a Pécsi Székesegyház eredete a római birodalom korába nyúlik vissza.

 -Ezt a témát nem kerülhettük meg, mert Pécs esetében a kereszténység legalább 1600 éves múltra tekint vissza. A kereszténység folytonosságáról viszont sajnos nem lehet beszélni, mert a népvándorlás viharai elpusztították az ókeresztény közösségeket. Kiemelendő, és az alapítás szempontjából is döntő fontosságúnak bizonyult, hogy valóban itt álltak azok az ókeresztény egyházi épületek – főleg temetkezési helyek – amelyek alapján – vélhetőleg Azo pápai legátus kérésére – Szent István kijelölte Pécsett püspöki székhelynek. Tehát sokkal inkább egy szakrális épületkontinuitásról beszélhetünk. Említette a székesegyház római kori eredetét. Jelen kutatás alapján – ami a most megjelent kötetben is bemutatásra került – elmondhatjuk: a mostani, a mai helyén álló épület a harmadik a pécsi székesegyházak sorában. Az első, vélhetőleg a hétkaréjos, ókeresztény temetőkápolna, a Cella Septichora monumentális épülete volt. A második, a mai székesegyháztól kissé nyugatabbra állt, s 1064 táján tűzvészben elpusztult a Képes Krónika tudósítása szerint. Ezt követte a Szent Mór által kezdeményezett újabb építkezés; azóta áll a mai helyén a székesegyház.

 -Képeket is tartalmaz a kiadványuk. Hogyan tudták a régebbi, mára elpusztult templomokat képileg restaurálni?

 -Ha a székesegyház épületét vizsgáljuk, akkor a mai alapokból kell kiindulni. Az öthajós kripta már a XII. század közepén állt. Azt sem szabad elfeledni, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik a püspökség és az egyházmegye történetét bemutatjuk. Koller József pécsi kanonok és nagyprépost a XVIII. - XIX. század fordulóján egy monumentális, hétkötetes munkában mutatta be az egyházmegye történetét, s szintén közölt tervrajzokat. A XIX. században két alkalommal is átépítették a székesegyházat. A két legjelentősebb átalakítás Pollack Mihály, illetőleg Friedrich von Schmidt nevéhez fűződik. A Pollack-féle átépítést nyomán a dóm külseje néhány vonásban klasszicista lett, de zömében a gót stílusjegyek uralkodnak. Az épület az 1882-1891 közti újabb átépítés során nyerte el a mai formáját. Az építésznek – a bécsi neogótikus városházat is tervező – Schmidtnek az volt az elképzelése, hogy a templomot neoromán stílusúvá alakítsák vissza. Ekkor is olyan tervrajzokat készítettek, melyek még korábbi, átépítés előtti alaprajzi szisztémát is tartalmaztak. Régészeti és épületkutatási megfigyelések szolgáltak – többek közt – alapul ahhoz, hogy Buzás Gergely kollégám bemutathatta a székesegyház építéstörténetét. Megtudhatjuk a kötetből: milyen szituációkban található, s hogyan épült egymás után a keleti és a nyugati toronypár, az altemplom, s miként épült fel a román kori székesegyház. Mindezt számítógépes rekonstrukcióval próbálták meg kiváló munkatársaink érzékeltetni.

 -Milyen forrásokra tudtak támaszkodni?A kutatást lehet csak írott forrásokra alapozni?

 -Esetünkben nem csak írott forrásokról van szó. A régészeti feltárások, a művészettörténeti kutatások is fontosak. Meg kell említeni forrásként az analógiákat: itt mindenek előtt a nyugat-európai egyházi építészetre gondolok. Tőlünk nyugatabbra még állnak azok az építészeti emlékek, amelyek analógiaként felhasználhatók pl. a pécsi székesegyház középkori állapotának rekonstruálásában. Az írott források a legfontosabbak, de sajnos ezen a téren nem vagyunk szerencsés helyzetben, mert az oszmán hódítás következtében – ahogy említettem – nagyon sok eredeti forrás elveszett. Túllépve az építészeten, s ha a püspökség és a székeskáptalan gazdálkodását kutatjuk, akkor sok esetben már a hódoltságot követő forrásokból lehet visszakövetkeztetni a régebbi állapotokra. Itt is alkalmazzuk az analógiákat: más egyházmegyékből fennmaradt dokumentumok is segítségünkre lehetnek, de ez az eljárás hibalehetőségeket is hordoz, mert csak az eredeti források alapján tudnánk hitelesen bemutatni egy adott szegmens alakulását.

 -Hány éve készülnek ennek a kötetnek a kiadására? Tehát mikor kezdte meg munkáját az egyházmegye egyháztörténeti bizottsága?

 -Ez a bizottság már az 1990-es évek elején kezdte meg a közelgő évforduló jegyében a munkáját. 1993-ban publikálták a Tanulmányok a Pécsi Egyházmegye történetéből című induló sorozat első kötetét. Meg kell említeni a kiváló felkészültségű, jezsuita történetírót, Fricsy Ádám atyát, aki organizálta ezt a közösséget, a csoport vezetője volt egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig. Timár György nyugalmazott kővágószőlősi plébános barátom szintén vezéregyénisége volt ennek a közösségnek. A jelenlegi kötetre, az induló sorozatra, 2005-ben kezdtük meg a felkészülést. Mayer Mihály megyéspüspök úr ekkor szervezte újjá a bizottságokat, így az egyháztörténetit is, melynek Sümegi József lett az elnöke, s az a megtiszteltetés ért, hogy jómagam is tagja lettem a grémiumnak. 2005-től az a fő cél lebegett előttünk, hogy elkészítsük az egyházmegye monografikus igényű feldolgozásának első kötetét, s megtervezzük azt a munkát, ami alapján bemutatnánk egészen napjainkig a Pécsi Egyházmegye históriájának alakulását. Természetesen nem négy év alatt írtuk meg a majd’ 1000 oldalt. A szerzőgárda tagjai már korábban is az egyházmegye történetének egy-egy szeletével foglalkoztak. Néhány példa: Koszta László már 1996-ban a pécsi székeskáptalan hiteleshelyi tevékenységéről írt disszertációjával nyerte el a PhD fokozatot Szegeden. Sümegi József régóta az egyházmegye zarándoklataival, kegyhelyeivel foglalkozik. Török József professzor úr, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője pedig már a ’80-as években a pécsi misekönyv liturgiai vonatkozásait elemezte. Köszönetünket kell kifejezni lektori tevékenységéért, s azért is, mert megírta a pécsi liturgiáról szóló fejezetet. A korábbi kutatásainknak köszönhetően tudtuk viszonylag rövidebb idő alatt létrehozni és megvalósítani ezt a kötetet.

 -Tanár úr több munkája olvasható a könyvben. Így ír az oktatásról szóló fejezetben. V. Orbán pápa elrendelte, hogy „Pécs városában legyen, és örök időkig fennmaradjon az egyetem a kánon- és római jogi, úgyszintén más megengedett fakultással, leszámítva a teológiait". Ez Studium Generale Quinqueecclesiense?

 -Így van. Ez a középkori pécsi egyetem.

 -Ami valódi universitas volt? Olvasmányaim szerint négy kar megléte volt az alapkövetelmény.

 -Ez így igaz, de nem szabad ebből arra következtetni, hogy a „csonka” egyetemek másodrendű intézmények lettek volna. Azok is egyetemek; s a középkori valódi felsőoktatási intézményeket legszűkebben a studium generale – nyersfordításban: általános tanulmányok - szóval jelölték. A középkori pécsi egyetem valóban két karral működött, a kánonjogot és az ún. hét szabad művészetek mesterségét tanították itt. Az orvosi karról nem rendelkezünk információval, de lehet, hogy megszervezésre került. Lényeges, hogy a pápa kifejezetten tiltotta a teológiai kar felállítását. Ez a tilalom nem csak Pécsre vonatkozott. A közép-kelet-európai egyetemalapítási hullámhoz szervesen illeszkedő pécsi egyetem 1367 szeptemberében kezdhette meg működését. Korábban Krakkó és Bécs is egyetemet alapíthatott, de egyik városban sem engedte meg a pápa, hogy teológiai fakultást szervezzenek. Tehát a középkori pécsi egyetem nem a tanárok felkészületlensége, vagy –európai szemszögből nézve - a város periférián való elhelyezkedése miatt rendelkezett csak két karral.

 -Olvastam egy érdekes dolgot: a kiváltságok, mentességek és szabadságjogok nem csak tanárokra, hanem a hallgatókra is vonatkoztak. Milyen mentességekről van szó?

 -Az egyetemeken és még a székeskáptalani iskolákban tanuló diákok is klerikus státuszt nyertek el, ami azt jelentette, hogy csak az egyházi törvényszék ítélhetett felettük. Így nagyon sok előjoggal rendelkeztek: egyházi javadalmakat birtokolhattak, adómentességük is volt.

 -Az egyházmegye első püspöke – a már említett Boniperus - latin nyelvtankönyvet kért egy francia főpaptól. Ez azt jelenti, hogy már a XI. század elején megindult ott az oktatás székeskáptalani szinten?

 -Erre lehet következtetni. Fulbert chartres-i püspök leveléből tudjuk, hogy a pécsi püspök latin nyelvtankönyvet kért tőle. Fulbert kiváló felkészültségű főpap volt és Chartes a kora- középkor egyik legkiválóbb oktatási központja volt. Fulbert levelében megígérte a pécsi püspöknek, hogy elküldi Priscianus egyik grammatikai munkáját. Ebből arra következtethetünk, hogy Bonipertus szükségét látta annak, hogy a klerikus után képzés alapjait elindítsa Pécsett. Az, hogy Pécsett egyetemet lehetett alapítani, annak az volt az egyik oka, hogy a városban a XI. századtól működött egy kiváló székeskáptalani iskola. Az egyetem viszonylag hamar elenyészik, de a székeskáptalani iskoláról a későbbi korokból is maradtak fenn adatok.

 -Az egyházat bizonyos körök még mindig a gazdagsága miatt támadják. Ön írt a püspökség és a székeskáptalan birtokairól. Ezeknek a jövedelmét az egyház mire fordította? Nekem az a szerény véleményem, hogy a hazai kultúra és művészet bizony szegényebb lenne, ha onnan kikerülnének az egyházi vonatkozású szellemi és képzőművészeti kincsek.

 -Az egyház valóban jelentős birtokokkal rendelkezett a középkorban. A Pécsi Egyházmegye és székeskáptalan az adatok szerint a leggazdagabbak közé tartozott. A most megjelent kötetből is kiviláglik, hogy a püspökök nem csak saját maguk számára biztosítottak megfelelő életkörülményeket, hanem egyrészt reprezentatív építkezéseket folytattak, másrészt olyan kultúrkincseket halmoztak fel és készíttettek el, amelyek mind a mai napig a kutatások középpontjában és szellemi, művészeti értékeink első sorában állnak. Tudjuk, hogy az egyetem alapítása is rengeteg kiadással járt. Az anyagiasságáról közismert pécsi püspök, Ernuszt Zsigmond anyagi hozzájárulása kellett ahhoz, hogy az impozáns pécsi misekönyvet 1499-ben kinyomtassák Velencében. Most, a Pécsi Egyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából 500 számozott példányban néhány hete jelent meg a Pécsi Misszále fakszimile kiadása. Azt szokták mondani a velencei követ jelentéseire támaszkodva, hogy a magyar világi és egyházi méltóságok saját magukkal foglalkoztak és elhanyagolták a török elleni védelmet, s ez vezetett a mohácsi katasztrófához. A pécsi püspöknek, - püspöktársaihoz hasonlóan – 1498-tól kezdődően már törvényben megállapított számú kontingenst kellett kiállítani a határvédelemhez. A főpapi bandériumok már ott voltak a muhi csatánál is. 1498-ban pedig meghatározták, hogy a pécsi püspöknek egy bandériumot, azaz 400 katonát, míg a káptalannak pedig 200-at kell kiállítani. Összesen 7000 fegyverest bocsátottak hadra az egyháziak. A forrásokból tudjuk, hogy a pécsi püspök csapatai folyamatosan a Délvidéken állomásoztak védve az ország és az egyházmegye határait. Ezek a példák is mutatják, hogy a birtokok bevételét nem csak maguk kényelmére használták a magyar főpapok.

 -A mai napig él a köztudatban egy kifejezés: sötét középkor. Sötét volt-e valójában a magyar középkor?

 - Az egyik hazai történelmi folyóiratban még a ’90-es években jelent meg Katus László történészprofesszor írása A fénylő középkor címen. A középkorban ment végbe az a sokoldalú fejlődés a társadalmi élet minden területén, amelynek eredményeképpen az újkorban Európa lett a világ vezető civilizációja. Sokan, akik laikusként érdeklődnek a középkor iránt ott ütköznek határokba, hogy a legtöbb írott forrás latin nyelvű. Az eddigi magyar nyelvű dolgozatok egy része pedig sok esetben nagyon egyoldalúan mutatja be a magyar középkor egyes korszakait. Egy példa: máig az él a köztudatban, hogy a Jagelló-királyok gyengekezűek voltak, s ez vezetett a mohácsi kataklizmához. Az újabb időkben folytatott kutatások azt mutatják, hogy jóval árnyaltabb a kép, hiszen Jagelló-korban kiterjedt, a Mátyás idején kivirágzott hazai humanista és a reneszánsz kultúra. Erőteljesen sarkított tehát az a megállapítás, hogy sötét lenne ez a korszak.