vissza a főoldalra

 2009.02.06. 

Megrendezett értékeink

Málnay Levente rendező, forgatókönyvíró 1941-ben született Budapesten. 1963-ban lett televíziós, évekig volt Zsurzs Éva, Várkonyi Zoltán, Ádám Ottó asszisztense, munkatársa. Keleti Márton tanítványaként 1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1973-tól az Irodalmi-és Drámai Főosztály rendezője. Létrehozta a televízió rendezők Új Múzsa Alapítványát, melynek első életmű díjasa Zsurzs Éva. Tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetem média szakán, valamint színészosztályt vezetett a Shakespeare Színművészeti Akadémián 2000-2003 között. Több mint nyolcvan tévéjátékot, tévéfilmet rendezett. Munkásságában többnyire irodalmi anyagból merít. Számos esetben maga írta a forgatókönyvet is. A Nyitott Könyv és a Világirodalmi Magazin sorozatok rendezője volt. 1988-ban kinevezték főrendezőnek és vezetője lett a Magyar Televízió Rendezői Irodájának. Díjak, kitüntetések: Balázs Béla díj (1988), Érdemes művész díj (2005), Új Múzsa Alapítvány életmű díj (2000), Veszprémi Tévéfesztivál Közönség díja - Krízis (1986) Plovdivi Nemzetközi Tévéfesztivál különdíj (1986), Veszprémi Tévéfesztivál közönségdíja. Filmjei – teljesség igénye nélkül -, Egypercesek (1970) ,Tisztújítás (1970), emberi hangig (1970), Az élet szerelmese (1972), Három nap a hétből (1972), Mesélő városok /Leningrád/ (1972), Pályakorrekció (1972), Állványokon (1973), Mesélő városok /Párizs (1973), Apróhirdetés (1974), Asszony a viharban (1974), Forduljon Psmithhez (1974), Mesélő városok /London (1975), A százéves asszony (1975), A tanítvány (1976), A cárné összeesküvése (1977), Az eltűnt miniatűr I-II. (1977), Idegenek (1977), Váratlan utazás (1978), Doktor Senki (1978), Merénylők (1979), Napforduló ( 1979), Ítélet és igazság (1982) II. Doktor Senki (1981) József (1981), Megbízható úriember (1982), Nagyvizit (1984), Kaviár és lencse (1984), Az aranyifjú (1985) (magyar-német-amerikai koprodukció), Szurkolók (1985), Krízis (1986)   Charley nénje (1986), Feleki Kamill és barátai - Születésnapi köszöntő (1988),), A nap lovagja ( 1988 ), Pénzt, de sokat ( 1990 ), Társasjátékok ( 1993 ), Őregberény 1-21 (1994) Helyet az ifjúságnak (1995), A templom egere (1998). Főbb színházi rendezései: Charley nénje, Bolha a fülbe, Szegény Dániel, A pénz komédiája, Vidám finálé, Sybill, Paprikás csirke, A különterem, Kaland, Nagyvizit, Játék a kastélyban, Zsuzsi kisasszony, Isten nem szerencsejátékos.

 -2008. december 2-án a Szolnoki Szigligeti Színház Stúdiószínpadán mutatták be az ön rendezésében Gyurkovics Tibor Isten nem szerencsejátékos c. darabját, amely az író halála miatt posztumusz bemutató lett. Igaz, hogy az 1970-es években a Madách Kamarában történt ősbemutató óta most Szolnokon játsszák először ezt a művet?

 -Pontosan így van. Hogy mi az oka? Viccesen fogalmazva: jó a darab. A konkrét okot nem tudom. Gyurkovics Tiborral mostohán bántak a hivatalos szervek. A rendszerváltás előtt és után is. Az író Nagyvizit c. darabjából tévéjátékot készítettem, majd később színházban is megrendeztem. Az Isten nem szerencsejátékos darabot onnét ismertem, mert én közvetítettem anno a Madách Kamarából az ősbemutatót. Már akkor megkedveltem ezt a remek, de korán sem egyszerű művet. Mindkét műve időtálló és aktuális.

 -Valóban megtörtént eseményt dolgozott fel a szerző?

 -Igen. Volt szerencsém Tiborral halála előtt egy hónappal beszélgetni erről a darabról. Elmondta, hogy a darab egyik alakját, a paptanárt élő személyről mintázta, az egyik újságban olvasta az alaptörténetet, a barlangi tragédiát és Balatonba esett lány történetét, aki még napjainkban is él. Gondolkodtam azon, hogy felkeresem őt, de letettem róla. Minden bizonnyal a vele való beszélgetés befolyásolta volna koncepciómat. Megtörtént események alapján születetett tehát előbb az Isten nem szerencsejátékos c. kisregény, majd ebből a Madách Színház unszolására a dráma. Mi is a darab műfaja? Ahogy Gyurkovics írta: drámai vizsgálat. Szellemi párbaj két hasonló intellektusú ember között. A vizsgálóbíró sem egy munkáskáderből lett hivatalos személy, hanem egy komoly intellektusú és felelősséggel bíró ember a darab szerint. A két ember életfelfogásának, világnézetének harca a darab. Ezért sem értem, hogy az előző rendszernek miért nem tetszett a darab.

 -Konzultált a szerzővel a mű színpadra állításáról?

 -Nem, őt ez nem érdekelte. Harmincéves barátságban voltam a szerzővel, így elég jól ismert engem. Tibort nem érdekelte a színpadra állítás folyamata, hanem csak a szereposztás és végtermék, maga az előadás. Miután nem nagyon ismerte a vidéki színházak színészeit, így rám bízta a szereposztást is. Megkérdeztem tőle: mennyiben érezte ő felelősnek a paptanárt a gyerekek haláláért? Egy rendezőnek ugyanis a színészeket informálni kell a szerző gondolkodásmódjáról. Erre azt felelte: a rendezés a te dolgod, úgy állítsd színre a művet, ahogy akarod. Sajátos humorával közölte: te, mint rendező mindig, mindent tudni akarsz; nem kell semmit sem tudni.

 -Hogyan fogadta a közönség ezt a kétszemélyes stúdiódarabot?

 - Szerencsére kiválóan, pedig féltem a fogadtatástól, mert nem egy populáris műről van szó, s nincsenek a darabban komikus helyzetek, szellemes bemondások. Egy filmszerűen szerkesztett darabot próbáltam meg szakmám törvényei szerint két színésszel színpadra állítani. Ráadásul egy malőr is megzavarta a próbafolyamatot. A vizsgálóbírót próbáló színész négy hét után visszaadta a szerepét azzal, hogy azt képtelen megtanulni. Nem megoldani nem tudja, hanem megtanulni! Ilyennel negyvenéves pályám során még nem találkoztam! Ez egy színésznél bizony szegénységi bizonyítvány. Ezzel nagyon kínos helyzetbe hozta a színházat, engem és a másik színészt Tóth Tamást is. Karczag Ferenc bravúros beugrása mentette meg a darabot. Két és fél hét alatt behozta lemaradását. Egyik rendezői „mániám” a színpadi mozgás, a „koreográfia „ megalkotása. Nem szeretem, ha a színpadon a színészek instrukció nélkül járkálnak. Minden egyes mozdulatnak szerepe van a színen. Nem mindegy hogy az adott mondatot a színész partnerének hátat fordítva mondja el, vagy szemtől szembe. Ebben a kétszemélyes darabban nem engedhető meg semmilyen lazaság, a színészek közt végig vibrálni kell a feszültségnek. Egyébként Karczag remekül oldotta meg a feladatot. Beért munkánk gyümölcse; a premier után majdnem 10 percig tapsolt felállva, a színészeket éltetve a publikum. Ezzel köszönték meg a színészi bravúrt.

 - Mint már beszéltünk róla: nem ez az első Gyurkovics-darab, amit színre vitt. A Nagyvizitet először 1982-ben tv-játékként rendezte meg, majd 2006-ban színpadra állította…

 -A Nagyvizitet – úgy tudom - csak egyszer mutatták be a rendszerváltás előtt. Gyurkovics szerint azért, mert a műben elhangzik egy mondat: „nehéz a helyzet Baranyában.” Tudni kell, hogy Aczél György baranyai volt, pécsi és ő ezt személyes sértésnek vette. Tibor elmondta: írhatott volna oda más megyét is, ebben semmi szándékosság nem volt. Aczél karja hosszú volt, s mindenhova elért.

 -24 év után más a darab üzenete?

 -Nem. Sokan azt mondták, hogy a Nagyvizit nem más, mint a szocializmus lenyomata. A jó darabok ismérve, hogy mindenki igényét kielégíti. Egyformán meg lehet benne találni a politikai szándékot, a humoros szituációkat, a mélyebb érzelmeket. Kétségtelen, hogy a darabnak 24 évvel ezelőtt sokkal nagyobb politikai üzenete volt. A lényeg azonban akkor is az emberi sorsok, az egymásra nem figyelés, az egyedül való lét szörnyűségeinek, a család által kizsákmányolt ember létének bemutatása volt.

 -Ebben a darabban játszott Selmeczi Roland. A neves színművész szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt halt meg tragikus körülmények között. Kérem, szóljon arról, milyennek ismerte őt?

 -A Nagyviziten kívül játszott még az általam rendezett Különterem c. darabban is. Remek, nagy tudású fiatal ember volt. Tragikomikus, hogy mostanában olyanok is barátként emlékeznek meg róla, akik nem is találkoztak vele. Selmeczinek és Gyurkovicsnak is halála után bővült ki a baráti köre…Roli viszont valóban atyai barátjának tekinthetett engem. Tehetséges, jó eszű, jó stílusérzékű fiú volt. Öröm volt vele dolgozni. Szerettem volna Szolnokon is vele dolgozni, a Feketeszárú cseresznye próbaideje alatt halt meg, így sajnos nem ő játszotta a  bemutatót. Talán a Vígszínház hibája is, hogy nem ismerték fel talentumát, ezért vidéken kellett játszania.

 -Folytassuk a visszaemlékezést. Huszonegy évesen került a tv-hez, s olyan nagy rendezők asszisztense volt, mint Zsurzs Éva, Várkonyi Zoltán, Vámos László és Ádám Ottó. Az utóbbinak volt szerepe abban, hogy a Madáchból közvetíthetett?

 -Nem. Az MTV-ben  szokás volt , miszerint a fiatal, főiskolát végzett rendezők a tapasztalt színházrendezők mellé kerültek, vagy közvetítették szinházi előadásaikat Olyan szerencsém volt, hogy Várkonyi és Ádám Ottó csaknem minden darabját én közvetíthettem, de  Horvai István, Marton Endre rendezésit is. Ezek során komoly barátság alakult ki közöttünk. Ádám Ottót - aki nemrég volt 80 éves, s egy levélben köszöntöttem fel őt – komoly szakembernek tartottam, sokat tanultam tőle. De nem csak tőle, hanem Zsurzs Évától, Fábri Zoltántól és Várkonyi Zoltántól is. Sajnálom a mai fiatalokat,  mert talán már nincsenek olyan nagy egyéniségek, akiktől tanulni lehetne. Ha vannak is, a fiataloknak nincs módjuk ellesni a titkokat, hiszen tévéjátékban, filmekben  nem találkozhatnak velük. Sokkal többet értek nekem ezek az együttes munkák, mint az 5 év főiskola Keleti Márton osztályában. Keletitől is persze rengeteget tanultam, hiszen óriási mester volt ő is, aki mindent tudott a szakmáról.

 -Kért tőlük később tanácsokat is?

 -Nem, s nem is adtak tanácsokat. Várkonyival rendezőként is dolgoztam; színészként játszott nálam. Eleinte féltem egy híres rendezőt instruálni. De nem kötekedett velem, úgy játszott, ahogy kértem. Szerényen, s odaadón, alázattal  játszott. Ezek a tulajdonságok az igazi nagy tudású embereknél figyelhetők meg leginkább. Ilyen volt pl. Bilicsi, Páger, Sulyok Mária, Márkus László, Kálmán György.

 -Nem mondták azt, hogy mit okoskodik  ez a fiatal legény.

 -Harmincéves voltam mikor először önállóan rendezőként dolgoztam. Ilyet, s még hasonlót sem mondtak. A televízió, a színház és a szerep iránti legnagyobb alázattal dolgoztak ezek az óriások. A már említetteket kívül nagyon sokat dolgoztam Ruttkai Évával, Darvas Ivánnal, Mensáros Lászlóval vagy Gobbi Hildával. Szakma iránti elkötelezettségük megható és lenyűgöző volt.

 -Hogyan is került az MTV-hez? Nem lehetett egyszerű.

 - Nem is volt az. Többször jelentkeztem a főiskolára: egyszer színházrendezői szakra, s háromszor filmrendezőnek. Akkor a felvételi egy hosszú procedúra volt, még fotóetűdöket is kellett készíteni.  Akkor már értettem valamit a televíziózáshoz, így lettem híres rendezők asszisztense. Később indult egy osztály, ahová az MTV-ben dolgozó rendezőasszisztensek is jelentkezhettek. Oda felvételt nyertem,  és  5-6 éves szakmai tapasztalat birtokában végeztem el a főiskolát. Volt, hogy többet tudtunk a televíziós munkákról és a közvetítésekről, mint osztályfőnökünk. Ezt nem pejoratív értelemben mondom, mert Keletit nagy művésznek tartom,  remek szakembernek ,csak nem volt tévés ismerete.

 -Az ön filmjei a legendás „három T” közül a tűrt, vagy a támogatott kategóriába tartoztak?

 -Azt hiszem, hogy a tűrt kategóriába. Az MTV-ben létezett egy nagyon jó, s Szinetár Miklós által óvott műhely,ahol évente 60-70 tv-játékot készítettek el. Szinetár nem igazán kedvelt engem, de soha sem ellenem, sem azok ellen, akit nem szeretett nem lépett fel. Nem küldött ugyan fesztiválokra, nem voltam a kedvence, de attól függetlenül nagyon sok filmet készíthettem el. Vaszilij Suksin akkoriban a szovjetek által nem kedvelt és elfeledtetett író volt. Én mégis két novellájából készítettem filmet Págerrel, Koncz Gáborral és Madarassal. Szinetár ebben is támogatott. Most sajnos nem hogy műhely nincs, televízió sincs.

 -Működik-e még az ön által létrehozott Új Múzsa Alapítvány?

 -A’80-as évek végén megtudtuk, hogy a műsoros videokazettákért, az ún. üreskazetta kisjogokért pénz jár az alkotóknak. Ne gondoljon senki horribilis összegekre. Fillérek voltak ezek. Javaslatomra elhatároztuk, hogy a szerzői jogvédőben összegyűlt kb. 2-3 millió forintot betesszük egy alapítványba. Ez az alapítvány évente két díjat adott ki: az Új Múzsa Életműdíjat és az Év rendezője –díjat. A díjakhoz Melocco Miklós ingyen rendelkezésünkre bocsájtott egy remek szobrot, s Varga Imre szintén ingyen készített el egy plakettet. Viszont van egy gondunk: nem tudjuk kinek odaadni az Év rendezője-díjat, hiszen évek óta nem készülnek tv-filmek. Előtte viszont legalább 12 neves rendezőnek odaadtuk  az Életmű díjat, ami a Melocco-szoborral és 200 ezer forinttal járt.

 -2002-ben nyugdíjazták, vagy távozásra késztették?

 -Nem rúgtak ki, bár – ezt később megtudtam – azt is tervezték. Ott „vegetált” a  Rendezői osztályon  nagyon sok neves rendező, de nem volt sem igény, sem pénz arra, hogy filmet készítsenek. Néhányan elhatároztuk, hogy elmegyünk korkezdeményes nyugdíjba, mert akkor ez anyagilag jó döntésnek tünt, a jövő pedig kilátástalannak!

 -Az áruházak DVD-s polcain nem látok  Málnay-filmeket. Rossz helyen keresgéltem, vagy valóban nem adták ki filmjeit?

 -Sajnos valóban nem sok filmem jelent meg,  tudomásom szerint csak a Charley nénje, a II.József, és a Nagy Lajos kisregényéből írt Tanítvány. Mint minden más, szerzői jogilag ez is rendezetlen ügy!  Nagyon sok kötelező olvasmányt adaptáltam filmre, de sem az oktatásügy, sem a kultúra irányítói nem tartanak rá igényt. Az országban lévő zavar mindenütt leképeződik: színházban, filmgyártásban és televízióban.

 -Előbb említette, hogy nem volt igény a tv-játékok készítésére. A közönség, vagy a vezetőség felől?

 -A közönség felől óriási igény volt, és ma is van a magyar tv-játékok iránt. Nem igaz, hogy a nézők többsége nem a közkedvelt  magyar híres színészeket akarja látni a képernyőn , hanem a másod-harmadosztályú külföldi színészeket. Nem szívesen politizálok, de azt tudom: a mindenkori politika adta fel az igényességét, maradandó művek, tévéjátékok helyett elöntötte a képernyőt a politikusok hada. De ki fogalmazta meg például világosan, hogy mi lenne a Magyar Televízió közszolgálati feladata. Hol vannak az értéket adó közszolgálati műsorok: irodalom, zene, képzőművészet, magyar színészekkel játszott, magyar írók művei?! A  kereskedelmi csatornák műsorait pedig alig nézem, mert felháborít az igénytelenség.  Ha ma egy magyar színészt látni akarok a tv-ben, akkor megnézem az egyik kereskedelmi csatornán ahol éppen főz, vagy táncol, korcsolyázik.

 -Az is gondok okozója lehet, hogy az állam úgy vonult ki a kultúra finanszírozásából, hogy nem várta meg a magánmecénatúra megerősödését.

 -Igen, ez egy hatalmas probléma. Ez is politika bűne, hiszen előre látható volt, s mint a Rendezőkamara elnöke meg is mondtam: meg fog halni ez a műfaj, sőt maga a művészet is az állami mecenatúra hiánya miatt. Az igénytelenség önti el az országot, s a néző ehhez lassan hozzászokik, mert azt hiszi: ez a normális. Régebben készítettem egy sorozatot Öregberény címmel. A forgatókönyvet Szakonyi, Békés Pál, Görgey, Berta Bulcsu írta. Szerepelt benne –többek közt – Benkő Gyula, Perczel Zita, Szilágyi Tibor és Haumann Péter. Aztán  megszűnt. Nem tudni miért. Tán nem volt igény felülről egy vidéki történetre.

 -A volt szocialista blokk többi országában is hasonló a helyzet a támogatás és a filmkészítés terén?

 -Nincs teljes rálátásom erre, de kollegáim, barátaim beszámolóiból tudom, hogy a lengyeleknél a kultúra nem halt ki , mint nálunk, s ott gátat emeltek a Nyugatról érkező igénytelenség terjedésének megfékezésére és valószínüleg államilag. Ők mindig karakánabbak voltam, mint mi.

 -2002 óta csak színházaknál rendez? Hallottam, hogy tanított is.

 -Tanítottam a Pázmányon média szakon, színészosztályt is vezettem, de elmaradtak a felkérések. A mostani riporterek közt igen sokan tanítványaim voltak. Nem vagyok egy kilincselős típus, csak oda megyek dolgozni, ahová hívnak. Így 2003 óta maradt számomra a színház. Nagyon szeretek színházban rendezni. Más mint a film, a színészeket , irányitani, bíztatrni kell, olyan pozícióba hozni, hogy jól érezzék magukat a színpadon, s a lehető legtöbbet adják magukból. Kiváló színészeink vannak, és csak sajnálni tudom őket, hogy a televízióba nem tudnak bekerülni.

 -Miskolcon állította színre Molnár Ferenc Játék a kastélyban c. vígjátékát. Sokan gondolják úgy, hogy vígjátékot rendezni és játszani egyszerű dolog, hiszen a hálás szerepek megformálásához nem szükséges más, mint hatni engedni a történetet. Ez azért bonyolultabb dolog, gondolom…

 -Így van. A színrevitelt megelőzően a lehető legpontosabban felkészülök a darabból és a szerzőből. Úgy adom az instrukciókat, hogy meg tudom indokolni mit miért kérek. Eddig el is fogadták a rendezői koncepciómat. A vígjáték nagyon nehéz műfaj, mert féken kell tartani a színészeket a színpadon. A színész a közönség nevetését szereti élvezni , de nem mindegy, hogy milyen stílusú a darab,  milyen módon teszi azt! Nem szabad a darabhoz nem illő helyzeteket teremteni a színpadon.

 -Mit gondol: megnevettetni, vagy megríkatni nehezebb a közönséget?

 -A mai közönség ugyanolyan hálás, mint a régi. A mai közönséget nem kell lecserélni, hanem ki kell szolgálni. Ezt Várkonyitól és Keletitől tanultam meg.

 -Sok ma felkapott rendező mást mond.

 -Tudom, ők az önmegvalósításra törekednek. Keleti Mártont mondta nekem a ’60-as években: „ha üzenete van ennek a darabnak, akkor menjen el a postára, s adjon fel egy táviratot, s jöjjön vissza.” Nem szeretem, mikor a közönségnek meg kell fejteni egy darabot. A néző azt szereti, mikor a színpadon lévő helyzetre egyből reagálhat vérmérséklete és intellektusa szerint. Manapság divat az elidegenedés, az, hogy a játékba nem vonjuk be a közönséget. Mit is ér a színpad közönség nélkül? Akkor, ha a néző nem drukkol a színészeknek?

 -Vannak, akik szeretnek modernizálni, aktualizálni darabokat. Ön ki szokta szakítani a darabot az adott korból?

 -Soha. Életem nagy álma, hogy operát rendezhessek. Épp ezért pl. nem értem, mi értelme van a Rigolettót kocsmai helyszíneken, s frakkban eljátszatni. Azt mondják, ez a mához szóló üzenet. Egy jó darabnak mindenki számára van üzenete.

 -Hallott a szolnoki igazgatóváltás körüli balhékról, de nem ijedt meg, hanem megrendezte a Balázs Péter-éra első darabját, a Zsuzsi kisasszonyt. Miért?

 -Balázs Péterhez negyven éves barátság fűz. Elmondtam már egy újságírónak, hogy a direktor nem arra kért fel, hogy lépjek be a Fideszbe, hanem arra, hogy a Kálmán-évfordulóra rendezzem meg a Zsuzsi kisasszonyt. Erre azt feleltem: boldogan. Aki ebből politikai kérdést kreál, az farkasvakságban szenved. Nem lehet megkérdőjelezni azt, hogy Balázs Péter  tehetséges, remek színész,  több évtizedes színházi tapasztalattal bír. Miért ne lehetne ő igazgató? Majd ha megbukik, s üres lesz a színház, akkor lehet bírálni őt. De Szolnokon telt házzal mennek a darabok. Remek előadást láthat a közönség Egy művésznél ne a politikai hovatartozását nézzük, hanem a tehetségét. Politikailag a másik oldalon áll Szilágyi Tibor,  őt is támadták igazgatói kinevezésekor Sopronban. Pedig ennek a színház-igazgatósághoz semmi köze. Vagy tehetséges, jó színházi ember valaki vagy nem. De ehhez a politikának nincs köze. Balázs Péterrel kapcsolatban egy olyan rendező nyilatkozott sértő dolgokat, akinek a nevét sem lehetett addig hallani. Ráadásul prejudikált. A Zsuzsi kisasszony pedig telt házzal, s a tervezett előadásszám felett ment Szolnokon.

 -Jövő évadban milyen darabot fog rendezni Szolnokon? Tudtommal egy régi győri rendezését szeretné átvinni…

 -Nem a rendezést, hanem a Szegény Dániel c. krimit szeretném megrendezni. Egy remek darab, s már 20 éve ajánlgatom színházigazgatóknak. Győrben még Korcsmáros György igazgatósága alatt rendeztem meg és a közönség pazarul fogadta. Amikor a terveimről,  kérdeznek mindig megemlítem ezt a darabot. A jövő évad terveiről már beszélgettünk a szolnoki színházvezetőkkel, s felvetődött Molnár Ferenc neve is. Ha jó a darabbal kínálnak, jó szerepek vannak benne, akkor boldogan vállalom a rendezést.

 -Olvastam: egyik hobbija a tenisz. Űzi még ezt a sportot?

 -Hetente kétszer teniszezek. Ezt fontosnak tartom, mert szellemileg és fizikailag is felfrissülök utána. Ugyanolyan felüdülést jelent számomra, mint a klasszikus zene hallgatása. Majdnem 100 órás komolyzenei, jazz és opera- felvételem van, egy úgynevezett IPODON, s otthon vagy autóban ülve ezekből hallgatok. A titkos vágyamról már szóltam: egy opera megrendezése, de szigorúan a szerző felfogása szerint.