vissza a főoldalra

 2009.02.06. 

Oscar Wilde: Bunbury

(Radnóti Színház)

Oscar Wilde, akit démonnak és angyalnak egyaránt tartanak, 1854-ben született Dublinban, és Párizsban, 1900-ban halt meg. Mindössze 46 évet mért ki számára a Teremtő, de ebben a rövid időben megjárta a mennyet és a poklot, gazdag volt, rajongtak érte, főképp különcségeiért, feltűnő ruházatáért, éles eszéért és humoráért. De beteges viszonya miatt, amit Lord Alfred Douglasszel folytatott, 1895-ben bíróság elé állították, két év fegyházbüntetésre és kényszermunkára ítélték. A börtönévek megtörték, súlyos fülgyulladás is gyötörte. Szabadulása után elhagyta a prűd Angliát, - ahol ekkor még nem tartották meg a Meleg Büszkeség Napját, - és az elnézőbb Franciaországba költözött. Síremlékét a párizsi, a Pére-Lachaise temetőben tisztelői naponta keresik fel.

Színpadi művei közül a nálunk Bunburyként ismert vígjátékának eredeti címe: The Importance of Being Earnest, amit 1895. február 14-én, Valentin-napon mutattak be Londonban a Saint James’s Színházban. A Bunbury - ahogy ma pestiesen mondanák, - zajos sikert aratott. A premieren Wilde a szűnni nem akaró tapsorkán közepette parázsló cigarettával a kezében hajolt meg a közönség előtt, és a maga keresetlen modorában közölte velük: „Köszönöm, hogy végre méltányolnak.” 83 előadás után Wilde pere miatt azonban a Bunburyt letiltották a színpadról. Magyarra először 1907-ben Mikes Lajos fordította le, ő adta a Bunbury nevet is, mert túl bonyolult lett volna az angol címben lévő nyelvi szójátékot visszaadni. Ezután az összes magyar fordító meghagyta a Bunburyt, amit kissé barokkosan hol így, hol úgy bővítettek: Bunbury, avagy Győzőnek kell lenni!; Hazudj igazat! avagy Győzők iskolája, az egyik szereplőt hol Győzőnek, hol Viktornak, hol Szilárdnak nevezték. Nádasdy Ádám is a 2002-ben készült fordításában ez utóbbit tartja meg. Wilde műve hazánkba 1907-ben érkezett meg, a Vígszínház mutatta be, majd ezt követően 15 év szünet állt be, de 1922-től kezdve folyamatosan játsszák, nincs olyan évad, amelyikben valamelyik fővárosi vagy vidéki teátrum ne tűzné műsorára. A Radnóti Színházban tavaly, március 2-óta láthatja a közönség.

A Bunbury két fiatal uraság: Algernon és Jack hazugságokkal átszőtt történetét mondja el, miközben a viktoriánus Anglia csak a külsőségekre adó, az etikett merev szabályaiba belecsontosodott felső rétegének társadalmát csipkedi meg. Megmosolyogni való merevségüket, szűklátókörűségüket, csak a rang és a pénz által irányított, üres és léha életvitelüket Wilde nem gyilkos gúnnyal, hanem az ő semmivel össze nem hasonlítható szellemességével és sziporkázó humorával ábrázolja. A két dandy, hogy a nagynénikkel folytatott unalmas beszélgetésekből, véget nem érő vacsorákból álló hétköznapjait, uborkás szendvicses uzsonnáit időnként hátrahagyja, kitalál magának két nem létező személyt. Algernon egy vidéki, beteges barátot, Bunburyt, akit meg kell látogatnia, Jack pedig egy semmirekellő, Londonban élő testvért, Szilárdot, akihez fel kell ruccannia. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Jacknek Londonban Szilárd az álneve. Természetszerűen mindketten szerelmesek lesznek: Jack-Szilárd Algernon unokahúgába, Gwendolenba, Algernon pedig Jack-Szilárd gyámleányába, Cecilybe. Mindkét frigy ellenzője Algernon nagynénje, Lady Bracknell bárónő, aki nem más, mint Gwendolen édesanyja. Persze a fiatalok még ebben a begyöpösödött arisztokrata világban is rátalálnak a jó megoldásra. A végén minden kiderül, még az is, hogy aki Szilárdnak nevezte magát, annak valójában ez a neve, tehát igazat hazudott, Cecily meglehetősen nagy hozománya és Jack-Szilárd biztos anyagi háttere azonnal megpuhítja a bárónő kemény szívét, és áldását adja a két házasságra.

Valló Péter rendezi a Bunburyt. Tőle szokatlan módon semmiféle extrém megoldást nem alkalmaz, nem játszik művészszínházasdit, hanem hagyja magát a művet meg a színészeket érvényesülni, ezért lesz az előadás feszes ritmusú és élvezhető. Szlávik István mozgatható, hol nappalivá, hol vidéki kúria kertéjévé változtatható díszletei és Szakács Györgyi korabeli jelmezei mind-mind az 1900-as évek Angliájának miliőjét adják vissza. Az egész produkció a Lady Bracknellt alakító Csomós Mari vállán nyugszik, és ő egymaga elviszi az előadást. Megjelenésével, mimikájával, gesztusaival, legfőképp hangjával magától értetődő könnyedséggel hozza ennek a felszínes, de okos dámának a karakterét. A két piperkőc ficsúr közül Algernont Debreczeny Csaba, Jack-Szilárdot pedig napjaink egyik legfelkapottabb, agyonfoglalkoztatott színésze, Csányi Sándor alakítja. Gwendolent Wéber Kata, Cecilyt Marjai Virág a jól nevelt kisasszonyok rafinériájával kelti életre. Szombathy Gyula az ájtatos tiszteletest, Martin Márta a szigorú nevelőnőt, Kocsó Gábor és Klem Viktor a sima modorú inast személyesíti meg. Székéből azzal a jóérzéssel kel fel a néző, hogy azt kapta, amit várt, két és fél óra nevetést, könnyed kikapcsolódást.