vissza a főoldalra

 

 

 2009.02.06. 

Rabosított MSZP - és SZDSZ-frakció

Valóban elkezdődött Erzsébetváros után Terézvárosban is a közvagyon elrablóinak számonkérése? – kérdeztük Illés Zoltánt, Fidesz szakpolitikusát.

– A remény, amit kifejeztünk, nem csak a mi saját reményünk volt, hanem valamennyi magyar állampolgár kívánsága. Ez a világ, amiben most élünk – 1990 óta, több mint tizenkilenc éve –, elfogadhatatlan. Törvény előtti egyenlőség nem létezik, óriási különbség van szegény és gazdag között, olyan országban élünk, ahol nincs a szavaknak, a cselekedeteknek következménye, néhány befolyásos ember bármit gátlástalanul megtehet. Csupán bíztunk abban, hogy a nyomozó hatóság, itt, a VI. kerületben megteszi a szükséges lépéseket. Annál is inkább, mert a VII. kerületben történtek letartóztatások, bűncselekmények gyanúja, az úgynevezett ingatlanpanamák miatt. Ugyanez volt a gyakorlat 2002 óta a VI. kerületben is, amióta az SZDSZ és MSZP vezeti az önkormányzatot. A nyomozóhatóság nem tanúként, hanem gyanúsítottként hallgatja meg ezekben a napokban azokat az önkormányzati képviselőket, akik 2002 és 2006 között döntéseket hoztak a VI. kerületi ingatlanok eladásáról. Hiába mondja Verók úr (polgármester), hogy én bennfentes információkkal rendelkezem, ez nem igaz. Az ügyészség adja ki az információkat arról, hogy most hallgatják ki a döntéseket szavazatukkal támogató önkormányzati képviselőket. Összesen 14-en vannak, ebből 9 MSZP-s, és 5 SZDSZ-es.

 – Egy ingatlanról van szó?

 – Ebben nem vagyok biztos. Azért mert a nyomozóhatóság közleménye többes számot használ, az „ingatlanok” kifejezésből gondoljuk, hogy itt nem csak a mindenhol bemutatott, 150 millió forintért értékesített Andrássy út 47. szám alatti ingatlanról van szó. Emlékeztetni szeretném, hogy legalább nyolc-tíz ingatlaneladási ügy volt az általam már említett időszakban. A mi frakciónk minden esetben tiltakozott, és nemmel szavazott, de akkor is megtörténtek ezek az ügyletek. Ennek ellenére nem veszítettük el a hitünket, és megtettük minden esetben azokat a lépéseket, amelyek jogi útra terelték az eladási határozatokat. Futó Barnabás, közismert büntetőjogász, legalább három ügyben képvisel bennünket, ahol felmerült a gyanú, hogy bűncselekményt követtek el a VI. kerületi döntéshozók azáltal, hogy megvalósították a hűtlen kezelés bűncselekményét.

 – Néhány héttel ezelőtt még azt mondta az erzsébetvárosi letartóztatásokról, hogy csupán összeugrott az MSZP és az SZDSZ: elképzelhető, hogy többről van szó, tényleg elkezdődött a felelősségre vonás?

 – Elképzelhető. Akár összeugrottak a szocialisták a szabad demokratákkal, akár nem, kedvező, hogy elindult valami. A szocialista kerületvezetők és a szabad demokrata gazdasági bizottság vezetői egyaránt benne vannak ezekben a piszkos ügyekben. Azért legyünk óvatosak, egyelőre gyanúsítottként hívták be meghallgatásra ezeket a politikusokat. Lehet, hogy következő lépésként elejtik a gyanút, és semmi nem történik, de az is elképzelhető, hogy fény derül a bűnösségükre. Egy bizonyos, nem egyszerre hívták őket be, mivel kollektív bűnösség nem létezik. Továbbá bebizonyosodhat: az önkormányzati képviselők – bármit mond is Verók úr – igenis felelősek a döntéseikért. A hűtlen kezelést nagy értékű ingatlanon nem lehet a törvény szerint csoportban elkövetni, mindenki egyénileg, vagy tettestársként vesz ebben részt, mert azzal, amit tettek, társak voltak a bűncselekményben, esetleg egyik-másik egyénileg követte el a hűtlen kezelést. Az ügyletek mögött felfedezhető egy szisztéma, egy rendszer, amely szerint működtek ezek a dolgok. Verók úr szerint nem lehet gyanúsítottként kezelni a polgármestert és a képviselőket, mert szerinte az övék az önkormányzati vagyon, de ez nem igaz, mivel négyévente cserélődik az önkormányzat összetétele, és a választópolgárok csak megbízzák a testületet a vagyonnal való törvényes gazdálkodással. A másik, amire hivatkozik a szocialista polgármester, hogy nem szakértő egy képviselő. Ám például én nem vagyok orvos, de ha egészségügyi miniszter lennék, akkor felelősséggel tartoznék a döntéseimért. Tehát nem a szakmai dolgokat kell feltétlenül betartani, hanem a törvényeket. Igenis felelős a megválasztott képviselő a döntéseiért. Azt még nem tudjuk, hogy az ügyészségnek milyen dokumentumai, információi vannak, ami alapján megtették ezeket a lépéseket.

 – Ez az eset sok mindenre rávilágíthat. A képviselő felelősségét jó lenne végre tisztázni,mert a szavazógépként használtak pórul is járhatnak.

 – Pontosan. A világ sok részéről jönnek olyan hírek, hogy felelősségre vonták a képviselőket, de példaként említhetem Dél-Koreát, ahol a miniszterelnököt korábbi döntéseiért börtönbe zárták. Magyarországon is be kellene tartani a törvényt mindenkinek, akármilyen színekben versenyez az ember. Olyan szabályokat kell teremtenünk, amik mindenkire vonatkoznak, ellenkező esetben nincs rend. A nemzet fejlődése tekintetében legfontosabb a rend. A szabályok, törvények betartásával felszabadulhatnának olyan erők és pénzek, amelyeket mozgósítani lehet a jó dolgok megvalósításához.

 – Ezek, akiket behívtak gyanúsítottként, nagyrészt ma is aktív politikusok?

 – A mostani, 2006-ban felállt testületben nyolc olyan balliberális képviselő van, aki az előző ciklusban is az volt. Tehát a tizennégyből, nyolc. Már kihallgatta a rendőrség Verók István VI. kerületi polgármestert. Úgy tudni, hogy eddig két-két önkormányzati képviselőt hallgattak ki és rabosítottak, azaz DNS-mintát, valamint ujjlenyomatot vettek tőlük, és fotóik bekerültek a rendőrség nyilvántartásába.

 – Elgondolkodtak azon, hogy kezdeményezni kéne a terézvárosi önkormányzat feloszlatását?

 – Természetesen, ezt be is jelentettük. Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, így az MSZP- SZDSZ-es képviselőket is, de az még sincs rendben, hogy gyanúsítottként tovább garázdálkodhatnak az önkormányzati vagyon és dokumentumok felett. Tehát ameddig tart a vizsgálat, az lenne a minimum, nem erkölcsi, nem politikai tekintetben, hanem emberileg, hogy azt mondják: állunk elébe, és addig szüneteltetjük önkormányzati státuszunkat. Erre nem hajlandóak, cinikusak és minden lepereg róluk. Így volt ez a Bajcsy Zsilinszky út 61. számú ingatlannál is, ahol tizennyolcmillió forint átadásakor tetten érték a közvetítőket. Tehát folyamatosak ezek az ügyek, nem először kell szembenézni a nyomozó hatósággal a kerület vezetésének. Akkor pedig az a minimum, hogy ezek az emberek lemondanak. Mivel nem hajlandóak ezt megtenni, ezért mi a magunk részéről kezdeményezzük a képviselő-testület feloszlatását.

 – Hogyan irányíthatnak mégis egy városrészt többszörös korrupcióval gyanúsított politikusok?

 -Józan politikai gondolkodás kéne, hogy érvényesüljön, akár helyi, akár országos szinten. Ezért mondtuk azt: „Köszönjük, hogy megérkezett Terézvárosba a nyomozó hatóság”. Ez nem a mi érdekünk vagy valami hatalomvágy. Ez a dolog kicsiben Magyarországról szól, hogy lesznek itt rendes viszonyok, vagy nem. Ha nem lesznek, ha nem épül ki egy olyan Magyarország, ahol esélyegyenlőség van, törvény előtti egyenlőség, ahol nincs kiszolgáltatottság, ahol nincs olyan óriási különbség a társadalomban, akkor nem lehet hinni a változásban. Mindig a fejétől bűzlik a hal, nem hiába került az ország ilyen helyzetbe.

 Terézváros jelenlegi országgyűlési képviselője, Kékesi Tibor értékbecslő 1994-től önkormányzati képviselő is és első periódusában az „ingatlanhasznosításokról” döntő vagyonbizottságot vezette, valamint a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt.-t elnökölte. Verók István 2002 óta polgármester a ’90-es évek közepétől a kerület egyik épülethasznosító kft.-jét irányította, majd az 1998-2002-es ellenzéki időkben átpártolt a szocialista fennhatóság alatt maradt Erzsébetváros vagyoncégéhez vezérigazgató-helyettesnek. Az előző ciklus gazdálkodásért felelős alpolgármestere, Fürst György neve sem merülhet feledésbe: 1994-98-ban polgármesteri tanácsadóként ő fémjelezte Terézváros ingatlanpolitikáját, 2002 után pedig majd’ minden kétes előterjesztésen az ő szignója szerepelt. A Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. Mindvégig két „udvari” értékbecslő magáncéget alkalmazott a privatizációkhoz szükséges ingatlanforgalmi szakvélemények elkészíttetéséhez. Az egyik ilyen társaság, az Unihouse Kft. jogászát, Halmai Katalint – aki egyben a vagyonkezelő állandó ügyvédje is – múlt pénteken gyanúsította meg a Fővárosi Főügyészség ügyvédi visszaélés kísérlete miatt a Bajcsy- Zsilinszky út. 61. szám alatti üzlethelyiség értékesítése kapcsán. (Halmai egyébként szintén szocialista politikus: tagja a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által vezetett XII. kerületi MSZP-alapszervnek és a hegyvidéki önkormányzatnak is.) A másik bennfentes értékbecslő cég, a Dollar Land Kft. Sarkadi Nagy Barna érdekkörébe tartozik. Sarkadi a régi rendszerben az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, később a Puch László szocialista expénztárnok stábja által tulajdonolt Horizont Zrt. Vezérigazgatója volt, ma pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai igazgatója, emellett az Állami Szerencsejáték Zrt. és a Mehib Zrt. igazgatósági tagja.

 

Oláh János József