vissza a főoldalra

 2009.02.13. 

A minőségi tartalomért - Beszélgetés Sára Sándorral

– Tavaly decemberben, az Uránia Moziban ünnepelte a 16 éves Duna Televízió az ön 75. születésnapját. Barátai, kollegái köszöntötték ezen az eseményen. Ön mindig azt vallotta, hogy csak minőségi tartalommal szabad szórakoztatni a közönséget. Megfelel a jelenlegi Duna Tévé ennek az elvárásnak?

 – Pontosítsunk: nem maga az intézmény ünnepelt engem, hanem az ún. kékdunások. Az nevezi magát kékdunásnak, aki kezdettől fogva a Duna Televízióban dolgozik. Ők próbálják a régi színvonalat tartani. Összeállítottam a játékfilmjeimből 10 perces részeket, azt levetítettük, s meghívtam azokat, akikkel együtt dolgoztam a filmgyárban és a Duna Tévében. Kérdésére válaszolva: sajnos nem felel meg. A Duna Tévé annak idején elnyerte a Legjobb Kulturális Televízió címet, s ez a rang kötelezne. A kulturális értékekből viszont nagyon sokat veszített a Duna Tévé. Azok a műsorai, amelyekkel kiérdemelte az előbbi rangot, vagy megszűntek, vagy veszítettek a színvonalból. Olyan műsorok jöttek létre ebben az intézményben, melyek inkább a kereskedelmi tévékbe valók.

 – Hozhat-e pénzt a konyhára a minőségi tartalom?

 – Nem, de az sem hoz pénzt, amit most csinálnak a „Dunánál”. Amikor még ennél az intézménynél voltam, egy elméleti kísérletet végeztünk: arra kértem a kereskedelmi osztályt, hogy papíron rontsák le a műsor színvonalát, és számolják ki, ez mennyi pluszbevétellel járna. Érdekes módon alig lett volna ebből pluszpénz. Minden tévének csökkent a színvonala, a Duna Tévéé is, mert mindenütt a nézettséget tartják a legfontosabbnak. Pedig nem a nézőszám az elsődleges, hanem a minőség. Főleg egy közszolgálati televíziónál. A minőségi tartalom és színvonal hatása viszont megsokszorozódik.

 – A mostani vezetőséggel nincs jó viszonyban?

 – Semmilyen kapcsolatom sincs a mostani vezetőséggel, s ez nem rajtam múlik.

 – Igaz, hogy anno nem akarta elvállalni az elnöki posztot? Kinek sikerült meggyőznie?

 – Ez így van. Nem akartam elvállalni a vezetést, arra hivatkoztam, hogy én filmes vagyok, én csak a filmhez értek. Csoóri Sándor, aki akkor a Magyarok Világszövetségének elnöke volt, viszont nagyon erősködött. Amikor már Tőkés László is arra kért, hogy vállaljam el az elnökséget, több erdélyi emlék merült fel előttem. Tudtam, hogy Erdélyben mit várnak el az anyaországtól. Megismertem az Erdélyben lakók gondját-baját. Társaimmal sokat gondolkodtunk, hogyan tudnánk segíteni. Ezért beláttam, hogy nekem el kell vállalnom a vezetést.

 – Az is megfelel a valóságnak, hogy előtte az MTV elnöki székét is felajánlották önnek?

 – Így van. Antall József kétszer is megkeresett ezzel a kéréssel. Azt mondtam a néhai miniszterelnöknek: nem értek hozzá, de szívesen segítek a dokumentumfilm, vagy a tv-játék részlegnél. Ezzel fogott meg Antall. Felhívott: kéne a segítség, s akkor kiderült, nincs is visszaút. Egy bizottság megszavazott a tévéelnöki posztra. De szerencsémre Göncz Árpád kitalálta a kétharmados szavazati arányt. Annyi meg nem volt. Bevallom, örültem is neki.

 – Voltak, akik azt szerették volna, hogy a Duna Tévé az MTV keretén belül működjön?

 – Volt ilyen elképzelés is, már az alapításkor is. Nem vagyok egy fölszólalós típus, de azt mondtam: ha azt akarják, hogy a Duna Tévéből ne legyen semmi, akkor tegyék oda az MTV-hez, de ha az ellenkezőjét, akkor a Duna független legyen.

 – A Duna Tévé nem volt a Horn-kormány kedvence. Igaz, hogy a médiatörvény elkészülte előtt nem is hívták meg a dunásokat tárgyalni?

 – Sehova sem hívtak meg minket, ám elküldtem a tárgyalásokra Lugossy Lacit, s neki köszönhető, hogy a közszolgálati intézmények közt a Duna Televízió is szerepel. Laci mesélte: még a mosdóba sem mert kimenni, nehogy megszavazzanak az idő alatt valami olyat, ami árt a tévénknek. Annyit hozzáteszek: nem ért minket olyan hatalmas támadás a Horn-kormány idején. A Duna Tévé létrejötte nem a politikát ingerelte, hanem az egyéb televíziókat: a már meglévő kereskedelmieket és az MTV-t. Kiderült: kevés pénzből, kevés emberrel színvonalas műsorokat tudunk készíteni.

 – Valós, hogy a Nap-kelte is be akart férkőzni magukhoz?

 – Megkeresett Gyárfás, és felajánlotta, hogy a Duna Tévéhez hozná a Nap-keltét, de ugyanolyan feltételekkel, ahogy most működik. Tehát külön kezelheti a reklámot és azt hív meg a műsorba, akit akar, s ő nevezi meg a munkatársait. A végén már azt is felajánlotta, hogy közösen nevezzük meg azokat, akik a műsorban dolgoznak. De mi úgy döntöttünk: műsoridőt nem adunk ki.

 – Hét évet töltött el a Dunánál. Mit tart a legnagyobb sikerének?

 – Azt, hogyha néha bemegyek az intézménybe, megismernek engem, s örömmel fogadnak a kékdunások. Anno létrehoztuk a Dunaversitas Egyesületet, ahol én is oktatok. Régebben a határokon túli és a vidéken dolgozó munkatársak száma, felkészültsége és képzettsége nem volt kielégítő. Azért hoztuk létre ezt az egyesületet, hogy a bedolgozók képzését elősegítsük. Elméleti és gyakorlati képzésben részesítjük a hallgatókat, s az év végén a legjobbak egy 10-15 perces filmet is készíthetnek.

 – Menjünk vissza több mint hét évtizedet az időben. Két helyen nevelkedett: Turán és Ikladon. A gyerekkor, az ifjúkor eseményei adott-e ihletet, témát későbbi filmjeihez?

 – Igen. Minden alkotásomban – különösen a dokumentumfilmekben – kimutathatók a gyermekkori élmények. Meghatározó mindenkinél, hogyan nő fel, s milyen hatások érik. Ikladnak és Domonynak közös a vasúti megállója, s én Ikladon éltem, míg Huszárik Zoltán Domonyban.

 – Gyerekként játszottak együtt?

 – Az Iklad-Domony rangadókon Zoli volt a balszélső, én meg a jobb bekk, ahogy akkor mondták. A két falu közt folyt a Galga, s nyaranta gátat építettünk, hogy fürödni tudjunk. Az ikladi és a domonyi gyerekek kövekkel harcoltak egymással, hogy kié legyen a fürdő. Később egy gimnáziumba jártunk Zolival.

 – Édesapját internálták. Ezt hogyan élte meg gyerekfejjel?

 – Igazságtalannak tartottam, ahogy azt is, amikor Aszódon a gimnáziumban, mint kiváló tanulót – tiszta 10-es voltam – meg sem említettek a tanév végi ünnepségen. Ez az eset már akkor meghatározta a helyem. Tudtam, hova tartozom.

 – Mikor készítette első fotóit?

 – Nyolcadikos gimnazista koromban, mikor elhatároztam, hogy a főiskolára fogok jelentkezni. Az osztályban az egyik fiúnak volt fényképezőgépe és egy kis laborja. Az ő felszereléseivel készítettem első képeimet. Az első fotóm a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János-szoborról készült, míg a második egy vécésnéniről, aki a közeli nyilvános illemhely előtt ült.

 – Ellenpontként?

 – Azt is lehet mondani: az egyik a dokumentum iránti, a másik a magas művészet iránti érdeklődésemet fejezte ki. Főiskolásként is sokat fényképeztem. Meg is kérdezte az egyik felsős tőlem: te a Life-nak dolgozol? Akkor még nem hallottam erről a magazinról, így azt feleltem : kedvtelésből teszem.

 – Olvastam: Bácskai Lauró István önnek jó barátja volt. Az ő biztatására jelentkezett a főiskolára. Ez a barátság a mai napig él?

 – Neki sikerült elsőre bekerülni a főiskolára. Már ritkán találkozunk. Más típusú filmeket is készítettünk. Ő a játékfilmeknél dolgozott.

 – Két helyre felvételizett először a Színház- és Filmművészeti Főiskolára és a Műegyetemre. Az utóbbinak mely szakára?

 – Építészmérnökire.

 – Tehát akkor el tudta volna magát képzelni építészmérnöknek?

 – Nem csak akkor, utólag is. Szívesen terveztem volna házakat.

 – Egyik helyre sem vették fel. Édesapja internálása miatt?

 – Így van. Csak 1953-ban –az enyhülés idején – vettek fel a főiskolára, és Sopronba az Erdészeti Egyetemre.

 – A filmezésről azonban nem mondott le és Szőts István rendező mellé szegődött. Miben segített neki?

 – Vittem utána az akkumulátort. Szőts épp egy nagyjátékfilmet akart készíteni, de nem engedték neki. Hogy meg tudjon élni valamiből, a Népművelési Intézet megbízta: térképezze fel a különböző tájegységek népszokásait. Mivel Tura híres volt a népművészetéről, oda is lejött. Sógorom, aki a kultúrház igazgatója volt, közölte velem: lejön hozzánk egy eleven filmrendező. Ahogy Petőfi nem látott eleven grófot, én sem láttam addig eleven filmrendezőt. Szőts István közelébe férkőztem, s mondtam neki, hogy készülök a főiskolára. Sok mindenről beszélgettünk, s haláláig barátja voltam. Ő mondta nekem: a tehetség nem vész el, legfeljebb elkallódik. Azt válaszoltam neki: igyekszem nem elkallódni. Elhatározta, hogy készít egy nagy átfogó néprajzi filmet, de ennek csak egy darabja készült el a Kövek, várak, emberek, amelyet Hollókőn forgatott. Azt mondta nekem: gyere, körbejárjuk a várat. Ez azt jelentette, hogy valóságosan és képzeletben is körbejártuk a filmet. A körbejárás nagyon fontos tanúság, mert ha filmet készítünk, akkor ezt a „filmvárat” minden nap körbe kell járni és ha szükséges, újra kell fogalmazni.

 – Szőts írt egy könyvet Röpirat a magyar filmgyártás ügyében címmel 1945-ben. Ennek előszavából idézek: „Pár száz szakember érdeke nem lehet előbbrevaló a gondjaikra bízott nézők millióinál. Kultúránk, ízlésünk, nevelésünk érdekeinél…Kezünk nyomán, szívük és tehetségük nyomán leválnak majd a magyar filmről a parvenü pénzesek, felfuvalkodott szakemberek babonái, receptjei és hamis törvényei.” Mintha nem változott volna sok minden 1945 óta…

 – Szőts azt remélte, hogy hamarosan elérkezik az az idő, amiről írt. A már említett Dunaversitas Egyesület növendékei részben mai is ebből vizsgáznak, mert minden sora aktuális. Azt kérjük tőlük: írják meg, most milyen röpiratot állítanának össze a magyar filmről.

 – 1953-ban vették fel. Milyen volt a diákok közt a légkör a főiskolán? Műhelymunka folyt?

 – Főleg műhelymunka folyt. Mi reggel 8-től este 8-ig a főiskolán voltunk, az elméleti anyag sok tanulnivalót kívánt, a gyakorlatiak pedig fényképkészítést, filmvetítést követeltek meg. Volt egy nagyszerű könyvtárosa a főiskolának, aki segítette pótolni a diákoknak az esetleges hiányosságokat. Egy nagyon intenzív négy évet töltöttünk a főiskolán, s csak az utolsó évben, 1956-ban kezdtünk el politizálni.

 – 1957-ben diplomázott. A forradalmat követően azt terjesztették Önről, hogy gépfegyverrel kergette Keleti Mártont a főiskola körül. Azt mondják, ön szeret vadászni, főleg vaddisznóra, de nem hiszem, hogy emberre is…

 – Ezt Keleti Márton híresztelte rólam. Egyetlenegyszer sem volt fegyver a kezemben a forradalom napjai alatt. Azt szavaztuk meg, hogy azok a tanárok, akik túlbuzgón szolgálták ki a rendszert, kerüljenek rendelkezési állományba. Fizetést kaptak volna, csak ne tanítsanak. Nekem kellett volna ezt közölnöm Keleti Mártonnal, de addig húzódoztam ettől a megbízatástól, míg Gyárfás Miklós közölte vele a hírt. A főiskolán tagja voltam a forradalmi bizottságnak, úgyhogy utána éppen hogy csak sikerült megkapaszkodnom a pálya szélén. Keleti később nem is viszonozta a köszönésemet. Miért utált? Abból eredhetett utálata, hogy neki, aki addig élet-halál ura volt a főiskolán, el kellett hagynia igazgatói irodáját. Diplomámat eleinte alá sem akarta írni.

 – Megörökítette a forradalom eseményeit?

 – Mikor géphez jutottam, már a nyugalom időszakában sírokat, égő gyertyákat, temetetlen halottakat vettem fel.

 – Az Aki magyar, velünk tart c. filmjével emléket állított a forradalomnak. Miért pont Csurgó a helyszín?

 – Az ’56-os filmek többsége Budapesten játszódott. Ismertem a vidék forradalmát, s azt is tudtam, milyen szörnyű megtorlások követték a szabadság napjait. Megismertem Kovács Andort, aki Csurgó szülöttje volt, s akkor Svájcban élt. Írt is egy könyvet Forradalom a Csurgói járásban címmel. Az ő segítségét vettem igénybe a filmhez.

 – Melyik volt első operatőri munkája?

 – 1956-os szerepvállalásom miatt nem készíthettem játékfilmeket. Így a Híradó-és Dokumentumfilmgyárba helyeztek el. Sokáig csak az akkumulátorokat cipelhettem, s csak 1959-ben lehettem a Busójárás c. film operatőre. Erre Raffai Anna, Szőts István volt munkatársa kért fel. A munka során felügyelőt jelöltek ki mellém, Illés György személyében. Felügyelői munkája abban merült ki, hogy a forgatáson megkérdezte: „Sanyikám, hozzak neked kávét?”

 – Az ön diplomafilmje, a Pályamunkások a bécsi VIT-en, 1958- ban nagydíjat nyert. Kimehetett a vetítésre, vagy a díj átadására?

 – Ezt a filmet Gaál Istvánnal készítettük, de nem mehettünk ki, hanem Szabó István hozta haza a díjat. Ezért beadtam az útlevéligénylést, azzal, hogy szeretnék kimenni Bécsbe. Ha már a VIT-en nyert díjat nem tudtam átvenni személyesen, legalább nézzem meg a várost – írtam le az útlevélkérelem egyik rovatába. Alig hittem el, amikor megkaptam 1959-ben az útlevelet. Még abban az évben kimentem Bécsbe. Akkoriban a Grabenen este tíz után szinte csak magyar szót lehetett hallani. Az osztrákok sok menekülőt befogadtak a szabadságharc leverése után. Szőts István is kinn élt, ő kalauzolt végig a városon.

 – A Három csillag volt első önálló játékfilmje?

 – Nem, hanem annak csak az egyik része. Az első önálló játékfilm, melynek én voltam az operatőre, az Asszony a telepen volt. Fehér Imre rendezte és Ruttkai Éva játszott benne.

 – Amikor pályára lépett, a Mafilm hierarchikus szervezetként működött, s a fiatalok alig kaptak lehetőséget. Akik filmeztek: Keleti, Bán Frigyes, Gertler Viktor, Bacsó Péter. Milyen célból hozta létre Aczél a Balázs Béla Filmstúdiót?

 – Aczél elégedetlen volt ezzel az idősebb gárdával, hisz a tagjai között többen a háború előtt is rendeztek. Nem akarta leváltani az öregeket, de célja volt, hogy a fiatalok újítsák meg a filmes szakmát. Úgy hiszem, ezzel törököt fogott.

 – Mennyi filmre jutott évente a költségvetésből?

 – Egy játékfilmre való pénzt kaptunk egy évben, szabad felhasználásra. Ez nem volt kevés. Az összegből jó néhány rövidfilmet, kísérleti filmet, dokumentumfilmet lehetett készíteni.

 – Az 1978-as 80 huszár nagy sikert aratott. A Krónika viszont tudtommal botrányt okozott. Ezen kívül mely filmjei voltak a hatalom számára botrányosak, vagy betiltottak?

 – A Tízezer nap –melyben operatőr voltam – két évig, a Feldobott kő pedig egy évig volt betiltva.

 – Ez a Krónika 25 részes lett. Hány ember munkája, s milyen technika van a produkció mögött?

 – A rendező, az operatőr, a gyártásvezető, a hangmérnök és a gépkocsivezető járta az országot, s mikor elkészült az anyag, bekapcsolódott a munkába a vágó. Egy nagyon alacsony költségvetésű produkció volt.

 – Betiltották filmjeit, mégis sok díjat kapott a múlt rendszerben. Nem lehetett kihagyni Sára Sándort?

 – Előbb-utóbb valakit ki kellett tüntetni a Balázs Béla Stúdió tagjai közül. Akkor ki lehetett volna tüntetni Szabó Pistát és engem. Csak Szabó fiatalabb nálam, így rám esett a választás. Azokban a filmekben, amiket kivetítettünk a vászonra, bizony érték volt. Ezt látták. Azért kaphattam kitüntetéseket.

 – Ha a Vád, a Könyörtelen idők, vagy a Magyar nők a gulágon c. alkotást nézzük, könnyű volt megszólítani a történelmi események tanúit?

 – Nem. Mindegyik nehéz volt. De olyan sok méltánytalanságot szenvedtek el ezek az emberek, hogy egy idő után már meg akartak szólalni. Nem akarták, hogy úgy múljon el az életük, hogy a legnagyobb igazságtalanságról és szenvedésről ne beszéljenek. Ha valakihez ismerős útján mentem, az már bízott bennünk.

 – Bábolnáról néhai barátja, a jeles filmrendező Huszárik Zoltán akart filmet forgatni. Ki kérte fel önt Huszárik halála után a terv megvalósítására?

 – A Filmgyár igazgatója. Kiderült, hogy Aczél akarta mindezt. Az egyik nyáron leutaztam Bábolnára. Egy nagy kukoricatenger felett láttam egy olyan modern építményt, hogy azt hittem, az USA-ban vagyok. Rend és tisztaság uralkodott a területen. Beleástam magam a témába, felkeltette az érdeklődésemet. Gondoltam: megcsinálom a filmet, hátha Bábolna példája ragadós lesz. Burgert Róberttel, Bábolna vezetőjével pedig nagyon jó kapcsolatba kerültem. Sokat tanultam tőle, olyat is, amit a Duna Tévé szervezésekor hasznosítani tudtam.

 – Bábolnát a párt KB egyik tagja, Burgert virágoztatta fel. Patrióta kommunista volt?

 – Bábolna nem azért lett annyira felvirágoztatott terület, mert Burgert KB-tag volt, hanem Burgert azért lett KB-tag, mert létrehozta a mintatelepet. Hatalmát jó célra használta fel. Ha maradhatott volna Bábolna élén, akkor jelentős dolgokat tudott volna létrehozni.

 – Visszatérve a filmekre és a tv-re. Azt nyilatkozta egyszer, hogy jó volt, mikor hétfőként nem volt adás. Olyan silánynak ítéli meg a kínálatot?

 – Nem csak a kínálatról van szó. Az emberek legalább olvastak, átmentek a szomszédba beszélgetni. Ma már nem beszélgetnek, legfeljebb megkérdik a másiktól, hogy látta-e az egyik kereskedelmi tv műsorát. Régebben együtt voltak az emberek. Akkor megvoltak a természetes emberi kapcsolatok. Most már válogatás nélkül nézzük a szörnyű sorozatokat. De ez is a cél: atomizálni az embereket.

 – Milyen tervek vannak a tarsolyában? Hallottam egy Transzszibéria c. forgatókönyvről…

 – Igen. Van egy Gulag-történetem. Ha elkészíthetném a filmet, Transzszibériai álom lenne a címe. A másik ötletem: filmet készíteni Amrita Sher – Gil festőművésznőről. Ő Magyarországon töltötte gyermekkorát. Sajnos mindkettőre hiába pályázok. Tehát jelenleg abszolúte szabadúszó vagyok. A közelmúltban fog megjelenni India, a szépség koldusa címmel egy könyv, mely indiai fotóimat fogja tartalmazni.