vissza a főoldalra

 2009.02.13. 

90 éve halott a „magyar messiás”

Forradalmár, az új magyar irodalom előfutára, „magyar messiás”, a magyar kultúra megújítója, éjszakázó, zsidók szószólója, nemzetáruló – többek közt ezekkel a jelzőkkel szokták Ady Endrét illetni. A költő látásmódjáról, hatásáról és jelentőségéről dr. Bíró Zoltán irodalomtörténésszel beszélgettünk.

– Milyen állapotban találta az új, a 20. század a magyar irodalmat? Tudjuk: az 1880-as évek nagy kísérletei már letörtek, a nagyra vállalkozók legtöbbje fiatalon meghalt vagy elnémult. Mikszáth szerint pedig elfordult a Nap a magyar irodalomtól.

 – Volt egy rövid időszaka a magyar irodalomnak, mikor Arany János még élt, de Reviczkyék, Komjáthyék és a novellisták is válságban, zavarban voltak. Az individuumba menekültek; ahogy Reviczky Gyula mondta: „a világ csak hangulat.” Megpróbáltak a maguk lelkivilágában tiszta helyzetet teremteni, s ez csak félig-meddig sikerült. Valóban kialakult egy olyan űr, amit Vajda János hidalt át a leghatározottabban, de az igazi nagy újítás Ady Endre fellépésével következett be. A nagy öregek – Jókai, Mikszáth – a maguk feladatát kiválóan elvégezték, de az említett űr a fiatal tehetségek munkájában érezhető volt. Az ok: az egész világban egyfajta zavar volt érezhető, s megjelentek a kiegyezés utáni élet romló tulajdonságai is. Reviczky az Apai örökségben leírja azt, hogy a dzsentri miként hasonlott meg önmagával. Gyulai Pál pedig Egy régi udvarház utolsó gazdája c. művében is erről a magyar sajátosságról ír. Szerintük a magyar élet 1867 után bicsaklott meg.

 – Nem volt ellenségkép, nem tudtuk, hogy hová tartozunk?

 – Főleg az utóbbi volt jellemzője a kornak. Nem csak az volt kérdéses, hogy hová tartozunk, hanem az is: merre haladunk. Az öregekben’48 szelleme, a köznemesség maradékában ezer év kultúrája élt, s egyszerre ez megtört. Ebbe rokkant bele az egész magyar világ. Erről ír Krúdy, Mikszáth és később Ady Endre.

 – Mi okozta azt, hogy a múlt század első két évtizedében olyan sok tehetség jelentkezett hirtelen a magyar irodalomban és a művészetben, mint a reformkori Magyarországon?

 – Nehéz arra válaszolni, hogy egy-egy korszakban mi az az emelő erő, amelyik ezeket a csoportokat, személyeket hirtelen a napvilágra hozza. Esetünkben az ok az lehet: ekkor vált világossá az, milyen súlyos következményei vannak a kiegyezésnek. A válságot Ady látta a legvilágosabban, de jól érzékelte Babits, Kosztolányi is. A 20. század elején még nem értették a költők, írók a zavar okát, de néhány év múlva ez megváltozik. Addigra már sejtik, hogy milyen veszélyek várnak a magyarságra.

 – Akik az új művészetet megteremtik, jórészt vidékről jönnek a fővárosba… Mi lehet ennek az oka?

 – A főváros vonzása minden korban erős volt. Jellemző, hogy Délvidéken eleresztette a táj Kosztolányit, Csáth Gézát, s nem termelt meg olyan önálló irodalmi kört, vagy személyiséget, mint Erdély. Az, ami Budapesten történt: a polgárságnak, a zsidó polgárságnak az az uralma, ami a gazdasági és kulturális életben megjelent, nehezebbé tette a tehetségek feltűnését. Ez viszont vidéken nem volt jellemző és a főváros onnan töltekezett friss erőkkel, tehetségekkel, még a szellemi pezsgéséről híres, zsidós, dzsentris Nagyváradról is.

 – Ha már itt tartunk… Ady megírta a Zikcene, zakcen, satöbbi c. versét, s ezt antiszemitának bélyegezték, s elég nagy bírálatot, s támadásokat kapott. Viszont egyesek ma is Adyt zsidóbérencnek titulálják, mások pedig csak annyit mondanak: kihasználta a zsidó tőkét. Mi az igaz ebből?

 – Érdekes Ady viszonya a zsidósággal, s az az interpretáció is, ahogy életében és halála után ezt értelmezték. Szabó Dezső erősen kihangsúlyozza: Ady nagy tehetsége felismerte, vagy érzékelte azt, hogy a zsidó szerkesztők nélkül nem tud érvényesülni, ezért elfogadta támogatásukat. Ezt az a Szabó Dezső mondja, aki nagy propagátora volt Adynak, s nem rajongott a költőért. Szerintem nem csak erről volt szó… Az akkori zsidóságnak volt szeme arra, hogy felfedezze az igazi tehetségeket. Ady mindenkivel azonnal szolidaritást érzett, akiről úgy gondolta, hogy perifériára szorították. Ezt tanúsítják korai versei. Amikor észreveszi, hogy a zsidók uralják a közgondolkodást, rögtön szembefordul velük. A Margita-ciklus több megjegyzése világosan utal erre.

 – Be lehet-e skatulyázni Adyt valamelyik izmusba? Szokták szimbolistának mondani.

 – Nem lehet, s aki ezzel kísérletezik, falakba ütközik. A szimbolizmus inkább a korai verseire jellemző, már az Illés szekerén, a Vér és arany kötetekre is jellemzőbb – ahogy Király István irodalomtörténész fogalmaz – a megélt metafora. Ady metaforái messze túlmutatnak a szimbolizmus lehetőségein. El szokták túlozni Ady Endre költészetének elemzői a francia, a párizsi hatást is. A Párizs iránti rajongó szeretet csupán korai verseinél jelenik meg. Később alig említi meg a francia fővárost, sokkal többet beszél a magyar vidékről, a falu megnyugtató, ősi erejéről.

 – A szomszédos irodalmakban mennyire figyeltek fel Ady költészetére?

 – Főleg a román és a horvát írók figyeltek fel rá. Krleza 1930-ban Ady-tanulmányt írt, a román Goga pedig évekig volt barátja a költőnek. Ez a barátság addig tartott, míg Ady látta Erdélyben a románok pusztítását, s Goga magatartását ekkor kiábrándítónak tartotta. A környező népek vezető írói, költői észrevették Adyban azt, aki úgy magyar és nemzeti, hogy nincs benne sovén indulat.

 – Milyen volt Ady magyarországi hatása? Voltak hódolói, hívei?

 – Voltak, s nem kis számban. A rajongótábora pedig nagyon is rajongó volt. Az a korszak a rajongásnak és az elutasításnak, a szenvedélyes eszmei küzdelmeknek az érája volt. Ady meg nem értése volt a legjellemzőbb a költő életében, s hosszan halála után is. Egy példa: Makkai Sándornak, az Erdélyi Református Egyház püspökének kellett a saját felekezetével szemben megvédeni Adyt, mert félreértették a költőnek az egyházhoz, hithez és Istenhez való viszonyát. Egy romlott és hitetlen Ady képét vázolta még egy olyan kiváló elme is, mint Ravasz László. Püski Sándor mesélte nekem: „volt egy tanárom, aki arra figyelmeztetett minket, hogy két költőtől ne olvassunk, Adytól és Kassáktól”. Ady meg nem értésének fő oka, hogy többnyire nehéz gondolatainak, írásainak lényegét és a mögöttest feltárni. Ez már komoly érettséget kíván.

 – Olvastam: már a költő halála után Dr. Feleky Géza, a Világ főszerkesztője Ady-estet tartott a Zeneakadémián. Több hasonló rendezvény volt?

 – Hogyne: hazánkban és külföldön is. Franciaországban is megpróbálták Adyt népszerűsíteni, de az nem járt sikerrel. Ennek oka: Adyt nem lehet más nyelvekre átültetni.

 – Azt olvastam, hogy egy ideig magát Kun Bélát is tanította Ady. Ez igaz?

 – Házitanítóként Kun Bélával is foglalkozott. Később minősítette is a kommün majdani vezérét, s nem volt tőle elragadtatva. Gonosznak, bosszúállónak titulálta.

 – Ha már Kun Bélánál tartunk… Forradalmár volt-e Ady Endre? S ha igen: szimpatizált-e a Jászi-féle polgári radikálisokkal, a Károlyi-kormánnyal, vagy a szocialistákkal?

 – Ady nagy lázadó volt, de ez a lázadás nála alapvetően lelkiismereti volt. Amit ő látott a maga környezetében és Magyarországon, az a lelkiismereti lázadót ébresztette fel benne. Tőle idegen volt a forradalmár klikkekhez való csatlakozás. Hangvétele viszont forradalmi volt. Lázadt a megcsontosodott magyar rendszerrel szemben, és ostorozza a hazai úriságot. Ahogy nekitámad Tisza Istvánnak, jól jelzi, hogy valamit észrevett a magyarság romlásából. Tiszát nem gyűlölte annyira, amennyire verseiből kivehető. Kellett neki egy igazán nagyformátumú úr, akiben az úriságot ostorozni tudja. Ady érzékeny volt arra is, hogy azt a magyar urat, akiben ő még értéket látott, méltányolja. Ady nem osztályharcos volt, hanem radikális lázadó a magyarság érdekében.

 – Az induló Adyt a politika mellett leginkább a szerelem érdekelte. Szerelmi verseivel milyen újítást hozott?

 – Azt emelik ki az irodalmárok, hogy a szerelemből az erotikát hangsúlyozta, úgy, ahogy előtte senki a magyar költészetben. Ebben van igazság, de ennél messzebb kell látni: a szerelemben egy nagy megvalósulást látott. Mindig egy igazi társra vágyott. Egy igaz szerelmet próbált beleképzelni a Lédával való kapcsolatába is. A szakítás oka: Léda nem értette meg Adyt, s ez idegesítette a költőt. Ez vonatkozik barátságaira is. Hatvany báró, aki támogatója volt, egy idő múlva nem értette meg őt. Erre a költő a Hunn, új legendában válaszol Hatvanynak. Ebben arról szól keserűen és nagyon érzékletesen: barátai azért nem érthetik meg őt, mert más a világlátásuk és az ő magyarsága, magyar sorsérzékelése idegen tőlük.

 –Beszéljünk Ady Endre saját mitológiájáról. Honnan ered mitikus szemlélete?

 – Ady nagyon korán küzd azzal: mennyire összegződik benne a keleti hagyomány, az ősök ereje. Megküzdi a maga harcát a polgárral, a polgári eszményekkel és a keresztény eszményekkel is. A hajdani, pogány, keleti fényesség az ős Kaján c. versben figyelhető meg a legjobban. Ott él benne Kelet minden hagyománya, de már a Nyugat is. Izgatja a magyarság a Kelet és Nyugat közé szorultsága, s ez figyelhető meg egyes költeményeiben is. Valószínű, hogy ez a mitológiai érzület állandóan visszakapcsolja az ősiséghez és ahhoz a szerencsétlen helyzethez, ami miatt szenved a Kárpát- medence magyarsága.

 – Krúdy Gyula megírta Ady Endre éjszakáit és az Irodalmi kalendáriumban külön fejezetet írt a költőről. Az utóbbiban írta: „ő volt talán az első magyar költő, aki szakított az addigi tradíciókkal, amely tradíciók szerint a Pestre vetődő vidéki fiúnak a józsefvárosi hónapos szobákban, szagos kifőzésekben, valamint bujdosó kiskocsmákban kellett kijárni a pesti élet elemi iskoláját. Ritka az olyan vidéki fiatalember, aki a Belvárosban helyezkedett el. Ám olyan kalandor, aki a vasúti stációról rögtön az Andrássy útra költözött volna, Ady Endre előtt talán nem is akadt az elmúlt életben.” Ez Ady urizálására utal?

 – Ady mindig is szerette a nagy arányokat, de a fővárosért nem rajongott. Pestből csak az vonzotta, amit az Andrássy út és környéke jelent. Azt a világot, ahol van élettere a személyiségnek.

 – Ady megmaradt Pesten vidéki embernek?

 – Igen, neki a város Nagyvárad, s ahol meg lehet pihenni, az a magyar falu. Érmindszent maradt számára menedékül.

 – Ady az éjszakákat a Három Hollóban töltötte az írás szerint. Krúdy szerint a New York kávéházban lumpoló „oroszok” – Göndör Ferenc, Kunfi Zsigmond, Garami Ernő – többször felkeresték Adyt az éjszakában, s keresték társaságát. Míg ez fordítva nem történt soha. Ezek a magukat szabad szelleműnek mondott emberek pajzsként használták Ady Endrét?

 – Valószínűleg vonzotta őket egy náluk jóval nagyobb személyiség. Keresték annak a magyar költőnek a társaságát, akiről úgy gondolták, hogy megérti őket. Ady mindig az asztalfőn ült, s hozzá csak menni lehetett, nemigen keresett fel senkit. Kétségtelen: volt benne gőg és rátartiság is.

 – Ady Endre 1919. január 27-én halt meg Pesten. Temetését mennyire használta fel a Károlyi-kormány saját öntömjénezésére?

 – Messzemenően. Arra alapozták ezt a kampányt, hogy Ady vette észre először a magyar irodalomban: milyen a városi munkásság élete, s mit jelenthetne annak javítása, megsegítése. Adynak a magyarsághoz való kötődését viszont soha nem hangsúlyozták.

 – Miért van az, hogy Adyt, akárcsak Petőfit szinte minden politikai izmus magáénak vallja?

 – Ady versei között bármely politikai irányzat képviselője találhat kedvére valót. Lehet proletárköltő, mélymagyar, ateista, Isten-hívő, de Adyt megítélni nem a politikának kell.

 – Kik voltak a szellemi örökösei?

 – Főleg a népi írók, de a felvidéki Sarlós-mozgalom, az erdélyi fiatalok, a helikonisták egy része is Adyt, Szabó Dezsőt és Móriczot követte.