vissza a főoldalra

 

 

 2009.02.13. 

Egyházi ingatlan siralmas állapotban

Úgy tűnik, továbbra sincs egyetértés a marosvásárhelyi református egyházközségek vagyonát gondozó kuratóriumban, mivel még nem döntötték el, mi legyen a Marosvásárhelyen visszaszolgáltatott volt református leányiskolával.

 Az 1989. December 22. utcában levő épületet legutóbb a Maros Művészegyüttes használta; mióta a művelődési intézmény elköltözött, a mennyezet tartógerendái beszakadtak, a padlót helyenként felszedték, a csempekályhát összetörték. A rongáláson kívül azért egy épületes dolog mégis történt: automata sorompót helyeztek a kapualjba az udvari bejárathoz, aki az udvaron szeretne parkolni, havi 50 lejt kell fizessen az egyháznak.

 Sokan és nehezen döntenek

 A marosvásárhelyi református egyházközségek visszaszolgáltatott vagyona felett a 10 gyülekezet képviselőiből álló kuratórium rendelkezik. Így e testületnek áll jogában dönteni arról, hogy mi legyen a sorsa a szóban forgó épületnek. Amint korábbi cikkünkben is megírtuk, többféle rendeltetést képzeltek el, azonban nem tudtak megegyezni, melyiket valósítsák meg, így az állagmentő beavatkozás is elmaradt. Az épület pedig tönkrement. Lakatos Péter, a Gecse utcai egyházközség lelkipásztora, a kuratórium elnöke előbbi beszélgetésünkkor azt nyilatkozta lapunknak, mihamarább összehívja a gyűlést és megtesz mindent annak érdekében, hogy végre előremozduljon az ügy. Azóta nem történt semmi. Lakatos Péter tegnap lapunknak megerősítette, a március elejére tervezett gyűlés témája lesz az épület kérdése, vélhetően nemcsak arról döntenek, hogy mi legyen ott, hanem a döntés megvalósításához szükséges pénzforrást is meg kell jelölni, hiszen anyagiak nélkül nem lehet lépni. Hogy eddig miért nem léptek? Erről nem beszélt.

 Iskola vagy szálloda?

 Felkerestük Ötvös Józsefet, a vártemplomi egyházközség református lelkipásztorát, esperest, a református egyházkerület generális direktorát, aki kifejtette: amikor a nemrég visszaszolgáltatott épületeket felhúzták, Marosvásárhelyen egy egyházközség volt, most tíz van.

– Egységben jobban lehet gondozni az egyházközség vagyonát. A kuratóriumba a 10 gyülekezet 5-5 képviselőt delegál, így érthető, hogy miért nincs egyetértés. Van, aki azt szeretné, hogy az épületet, eredeti rendeltetésének megfelelően, oktatásra használjuk, a fiatalabbak szállodát, üzlethelyiségeket szeretnének a területen létesíteni, ami anyagi hasznot biztosítana az egyháznak, ebben nem tudnak megegyezni egymással a kuratórium tagjai, akikkel emiatt nem tartom a kapcsolatot – mondta Ötvös József.

 Nem is az anyagiak hiánya a gond – fejtette ki véleményét a továbbiakban az esperes, mert ha van ötlet, akkor a pénz is előkerül valahogy. Korábban a kolozsvári református egyházkerület nyugdíjpénztára érdeklődött az épület iránt. Ők finanszírozták volna a felújítást. Az elképzelésük szerint ide a nyugdíjas lelkipásztoroknak létesítettek volna öregotthont és közösségi központot. Mivel nem volt egyetértés a kuratóriumban, megvásárolták a Marasti és Mihai Eminescu utca sarkán álló épületet (sz. m: volt gyerekotthont, amelyet visszaszolgáltattak volt tulajdonosaiknak), ahova az eredeti terveknek megfelelően felépítik az idősgondozót. Tehát lehet így is.

 Ami az anyagi támogatást illeti, megtudtuk, hogy az erdélyi református egyházkerület elsősorban a közvetlenül hozzá tartozó, Kolozsváron visszaszolgáltatott épületek rendbetételére költött, így nem valószínű, hogy a marosvásárhelyi egyházközségek tulajdonában levő ingatlan renoválását támogatná, de az sem kizárt, hogy valamilyen pénzösszeggel kipótolja a költségeket. A gond az, hogy ha valamelyik egyházközség nem támogatja a kuratórium által elfogadott tervet, akkor megvan az a joga, hogy ne finanszírozza az elképzelés kivitelezését.

 A szakember kész tények elé állítaná a kuratóriumot

 Bende Sándor a cserealji egyházközség gondnokaként szerepel a kuratóriumban. Elmondta, szakemberként többször járt az épületben, ismeri a helyzetet. Felkérte Heim László műépítészt, hogy készítse el az épület helyreállítási terveit. Egyelőre kizárólag erre szorítkoznak. Nem azt a szinte megvalósíthatatlan elképzelést támogatják, ami a közel 2 millió euróba kerülő szállodát jelentené. A meglévő épület helyreállítása és a tetőtér manzárdosítása a hozzávetőleges számítások szerint 1.000.000 lejbe kerül. Első lépésként 400.000-ből akár a tetőt is ki lehet javítani. Ha majd elkészülnek a munkálatok, akkor eldöntheti a kuratórium az épület rendeltetését – mondta gyakorlatiasan Bende Sándor, aki azt is hangsúlyozta, a márciusi gyűlésen kész tényeket, adatokat, terveket helyez az asztalra, és ezáltal arra ösztönzi majd a tagokat, hogy végre határozzanak már valamit. Remélhetőleg ezúttal eredményes lesz a javaslattevés.

 Vajda György

 

(Forrás: Népújság)