vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.04. 

Megjelent a Magyar Fórum XXI. évfolyamának 9. száma!

A romlás gombája: Reformszövetség –Csurka István írása (2.oldal)

A Reformszövetség javaslata sem old meg semmit, kísérletet sem tesz a magyar állam és a társadalom adósságválságból való kiemelésére, csak magyar emberek, elsősorban nemzetfenntartó középrétegbeliek gyorsabb tönkretételét és a kasszáknak nagy terhet jelentő végzetes szegénységben élők és a nyugdíjasok gyors megritkítását akarja a mihamarabb elérni. A Reformszövetség dolgozatának alcíme ez lehetne: fogyasszuk a magyart.

 A Reformszövetség akciótervéről Bogár László közgazdász professzorral beszélgetünk (Oláh János József) (4.oldal)

Ebben a kvázi polgárháborús helyzetben, ahol most már nem is csak az alsó 30-40%, hanem az alsó 70–80% került katasztrofális helyzetbe. A középosztálybeli vagy középrétegbeli családok tömegei, százezrei járhatnak rövidesen, vagy részben már jártak is úgy, hogy mondjuk 3 hónap alatt kétszeresére, vagy háromszorosára nő a törlesztőrészletük a bankok felé, miközben a bevételeik meg radikálisan csökkennek. Ilyen helyzetben csillogó szemmel és komolykodva, igen magas intellektuális szinten megfogalmazva, a nemzet javára tett lépésként tüntetik fel iszonyatos ötletüket a Reformszövetség kezdeményezői.

 40 milliárdos elvonás a mezőgazdaságtól. Interjú Font Sándor országgyűlési képviselővel (5.oldal)

Teljesen értetlenül fogadták a gazdálkodók, hogy miért pont velük akarja megfizettetni a Gyurcsány-kormány tehetetlenségének az árát. Harminchárommilliárd forintot terveznek elvenni a nemzeti kiegészítő támogatásból, ez a földalaphoz járó támogatás, valamint négymilliárdot a Földművelésügyi Minisztérium egyéb hatókör intézkedéseiből. Azért nem értjük, hogy miért a mezőgazdaságot büntetik, mert ez egy olyan ágazat, amely 1990 óta egyetlen évet sem mondhat igazán nyereségesnek.

 Láthatatlan honvédség. Beszélgetés Simicskó Istvánnal. (5.oldal)

A katonáknak utoljára 2001-ben emelték az illetményét. Ezt kéne rendezni minél előbb. Az utóbbi esztendőkben felszámolták az ország védelme szempontjából fontos fegyvernemi képességeket. A 2009-es költségvetésben meghatározott 320 milliárd forint helyett a kormány takarékossági döntése után 313 milliárd forintból gazdálkodhat a honvédelmi tárca. Egyenesen úgy fogalmazott a miniszter, hogy törölnek például minden olyan feladatot, ami nem feltétlenül szükséges az ország biztonsága és a szövetségesi együttműködés érdekében.

 Orbán Balázs emlékezete. Medveczky Attila interjúja Lőwey Lilla irodalmi szerkesztővel. (8.oldal) – Mit gondol: Magyarországon és Erdélyben menynyire ismertek Orbán Balázs munkái?

-A Székelyföld leírása… című munkája minden erdélyi magyar család könyvespolcán a Biblia mellett található. Amikor gyűjtőmunkát végzünk honismereti albumsorozatunk egy-egy részének megírásához, azt tapasztaljuk, hogy kísérőink Orbán Balázs sorait kívülről idézik. Annyira szépen fogalmaz az író, hogy műve nem csak tartalmában, hanem stílusában is felemelő.

 Sorskérdések és festészet. Művészinterjú Szinte Gábor festőművésszel (12-13.oldal)

-Két különleges szolgálatot tettem a franciáknak. ők maguk mondták: „feltámasztottam a pápát”. A másik: a modern képzőművészet Picasso és Marinetti óta ráállt ara, hogy a múltat ki kell törölni. Az absztrakt művészet nem beszél a múltról, csak a jelen divatait követi, a festő önmagát akarja kifejezni.

– Ezért nem a megrendelőket és a kritikusokat kell okolni?

-Nem. Az absztrakt festők és ezen törekvések mögött galériák állnak és a nemzetközi pénzvilág. A II. világháború óta az egész képzőművészet korrumpálódott, elhagyta eredeti céljait, mint minden a világban. Ahogy a „celebek” létrejönnek …„Megcsinálnak” mindenkit, utána pedig beszedik ebből a pénzt. A modern francia képzőművészet közönsége is ettől szenved, és képeimmel szerintük Delacroix- t „támasztottam fel”.

 Aláírásgyűjtés Medveczky Ádám mellett (20.oldal)

Múlt heti számunkban megjelent „Mit vétett Medveczky Ádám?” c. olvasói levélre több e-mailt kaptunk, melyekben – szinte kivétel nélkül – kiállnak a karmester mellett. Az olvasói levél írója és több komolyzenei internetes fórumban tudják, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar – fideszes többségű önkormányzati testület által kinevezett – igazgatója, Fűke Géza, szeptembertől megválik az eddigi művészeti vezetőtől, Medveczky Ádámtól, aki a következő évadban csupán vendégkarmesterként dirigálhat Győrben. kultura1@indamail.hu

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!