vissza a főoldalra

 

 

 2009.02.27. 

Milliókat visz el a Fico-csomag

A pénzügyminisztérium számításaiból kiindulva az önkormányzatok akár 150 millió eurótól (négy és fél milliárd korona) is eleshetnek ebben az évben. Márciustól ugyanis a kormány válságcsomagjának részeként emelkedik a jövedelem adómentes része, vagyis kevesebb bevételre számítanak a természetes személyek adójából.

A helyi és a megyei önkormányzatok költségvetésének túlnyomó részét a természetes személyek jövedelemadója teszi ki. Ebből finanszírozzák működésüket. Noha viszonylag jelentős, mintegy 8 százalékos csökkenésről van szó, a dél-szlovákiai települések még nem tudják, hogyan csapódnak le a válságkezelő intézkedések, azaz mennyivel kell csökkenteniük kiadásaikat.

 A nagyobb városok már dolgoznak büdzséjük átcsoportosításán – február 23-án például Kassa önkormányzata jelentette be, hogy működési költségeikből lenyesnek, František Knapík főpolgármester pedig önként befagyasztotta fizetését. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása javaslatot terjeszt az önkormányzatok elé arra vonatkozóan, hol lehet spórolni, illetve milyen területen kell ragaszkodni az eredeti költségvetéshez. „Ne csökkentsék a béreket és az alkalmazottak számát, ne a lakosságnak járó juttatásokon spóroljanak, és a szociális támogatásokhoz sem szabad nyúlniuk“ - nyilatkozta lapunknak Milan Muška, a társulás ügyvezető alelnöke. A szervezet úgy látja, hogy a nagyobb beruházásokon kell megtakarítani a kiesett jövedelmet. „Ha szüneteltetnek egy-egy építkezést vagy felújítást a válság idején, abból nem lehet gond, hiszen a kivitelezést könnyen lehet folytatni, ha jobb idők jönnek. De az alkalmazottaknak túl kell élniük valahogy a gazdasági mélyrepülést“ - nyilatkozta Muška. Véleménye szerint az önkormányzati költségvetésekben meglehetősen nagy tartalékok vannak, így a válság első hullámával minden önkormányzat meg tud birkózni. A társulás alelnöke azonban hosszabb távú előrejelzésekbe nem mer bocsátkozni.

 

(Forrás: ujszo.com)