vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.07. 

Megjelent a Magyar Fórum 2009. évi első száma

Csurka István (2-3. oldal): ÚJ TORGYÁN SZÜLETIK. Amikor a régi még él – hál Istennek – és szerepeket is vállal. Az új Torgyánt Vona Gábornak hívják. Most. Korábban Zazrivec névre hallgatott, de akkor még nem volt a Jobbik elnöke. Az új Torgyánt kettős célból kreálják. Az egyik a MIÉP elhallgatását és semmivé nyilvánítását célozza, a másik, a jelenleg fontosabb, a Fidesz meggyengítése. Most megint kell egy párt, amelyik jobbról kerüli és támadja a Fideszt, de nem antiszemita és irányítható. A Zazrivec Vona Gábor-féle Jobbik mindegyik feltételnek megfelel. Tud jobbról támadni, szó szerint átvéve a MIÉP sokkal korábban kidolgozott politikai és gazdasági tételeit, de elhallgatva a forrást és az egészet sajátjának feltüntetve és irányítható is. A Vonaféle Jobbik irányítható, mint egy habostorta, amelyet valaki kézbevesz és annak a pofájába vágja, akinek a pofájába akarja. Először úgy volt, hogy a Jobbik a MIÉP pofájába lesz vágva, de ez nem sikerült, mert a MIÉP elkapta a fejét a hab elől, mint Bush az arab újságíró cipője elől. A Jobbik nem antiszemita. Ezt már az előző Jobbik-vezetőség kinyilvánította, ám azt Vona szélnek eresztette, mert filoszemitizmusa nem volt elég meggyőző. Ezért az új csillag, aki most születik, Vona Gabri nem ám kipát tett a fejére mint Torgyán, amikor támogatást kért, hanem a feje fölé emelt egy antiszemita hírben is álló zsidó nőt, Baló György feleségét, Morvai Krisztinát, aki,hogy hitelesebbnek tűnjék fel, mindétig a nagyszüleiről beszél. Az egyik nagyatyja pópa volt. Baló Györgyné tehát a szülei kihagyásával árjásítja magát és így startol rá az Európai Parlamentben összeszedhető havi 7500 euróra. De mindez ma már szinte mellékes. Ma már az új Torgyán politikai jövője, hatása, eredményessége áll a politika homlokterében. A jövőben – ez a helyi Moszad elképzelése és a Ron Werber tanácsadó cég véleménye is – Vona kell hogy legyen minden, ami Torgyán volt. Földvédő, zászló, rendteremtő – Magyar Gárda – rendszergazda és kiterjedt kapcsolatokkal bíró nagy politikus. Alányúltak a gyereknek, mióta Balóné Morvai Krisztina a zsidó-keresztény a védőszentje. Pontosan azt a hátszelet, médiatámogatást és ostorozva előre hajtó ösztönzést kapja, mint Torgyán kapott a rendszerváltás idején először, majd vádalkuja után másodszor is, amikor a Fidesz szövetségese és minisztere lett, majd a Buzera munkatársa. Aki nem lila kamaty-igény volt azokban rendszerváltási előidőkben, mint Vona, az ennek az állításnak minden tételét ellenőrizheti. Ez ugyanaz a műsor.

 Novák Előd zavarodott rágalmai (3. oldal)

A MIÉP a választási törvény módosítását kezdeményezi, annak érdekében, hogy mentálisan zavart ember ne lehessen tagja választási bizottságnak. A ferencvárosi időközi választásra a Jobbik által delegált tag, Novák Előd ugyanis előbb azzal vádolta meg a MIÉP-et, hogy a párt kopogtatócéduláinak átvizsgálása során MSZP-s ajánlókat vélt felfedezni, majd hidegre fordult az idő, lassult az agyműködése, és most már fideszes adatbázist vizionál a MIÉP-re adott ajánlások mögött. Egyébként a Novák Előd kezdeményezésére hamisnak nyilvánított 415 darab ajánlási szelvényt illetően a MIÉP várja a rendőrség megállapítását: ha nem az Állami Nyomda Nyrt., akkor melyik az a nyomda, amelyik az eredetinek látszó, a választási irodát és a MIÉP gyűjtőit is megtéveszteni képes nyomdai terméket előállította? A korábban nyilvántartásba vett jelöltekre leadott szelvényeket pedig miért nem vizsgálták meg? A MIÉP a leghatározottabban visszautasítja a rágalmakat, és várja az azonnali, valamennyi jelöltre kiterjedő pártatlan vizsgálat lefolytatását.

 Alexa Noémi, a Transparency International ügyvezető igazgatója (4. oldal, Oláh János interjúja): Szeretnénk folytatni az üzleti szféra felé a tevékenységünket. A cégek nagyon sokat tehetnek saját magukért. Folytatjuk a civil kontrollt a különböző jogalkotási folyamatokban. Nagyon fontosnak tartjuk az igazságszolgáltatás reformját, rossz az országnak, hogy tavaly nem sikerült főbírót választani, holott szakmai kifogás nem volt egyik jelölt ellen sem. A jogegység nagyon fontos lenne Magyarországon, mivel most nem működik egyenlően. Ezen kívül folytatni kívánjuk a közérdekű bejelentők védelmével kapcsolatos figyelemfelkeltést. Annak tudatosítását, hogy ha korrupciót tapasztalunk, azt jelentsük, és ezt bátran tegyük, mert jogunkban áll. Persze a valódi védelmet is biztosítani kell a bejelentőnek.

 Beszélgetés Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspökkel (Győri Béla; 5. oldal)

1950-56-ig orosz nyelvet tanítottam. Érdekes, milyen a történelem, éppen Szentjobbon, ahol a Mercurius apát Szent Istvánnak a jobbját őrizte, több mint 400 éven át, ott tanítottam 6 éven keresztül, és végül pap lettem. Még a püspökségem előtt kineveztek szentjobbi főapátnak, Mercurius utódjának. Ma is szentjobbi apát vagyok. Úgyhogy most, amikor átadom a püspökséget március 7-én, utána sem leszek nyugdíjas – bár 78 éves vagyok –, szentjobbi apátként tovább dolgozom. Mercurius apát rengeteg értéket adott a magyar államnak. Szobrot emeltettem az apátságban tiszteletére. A szentjobbi főapát megbízatása és működése halálig tart, úgyhogy én még ezek után is tovább dolgozom.

 20 éves a kárpátaljai ferences misszió

Medveczky Attila interjúja Kacsó Andrással, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány kuratóriumának elnökével (7. oldal)

Szemtanúk elbeszélése szerint: amikor a helybeliek először találkoztak az utcán rendi ruhába, habitusba – köznyelv szerint csuhába – öltözött szerzetesekkel, sírtak. Annyira megrendültek a váratlan ajándéktól. Való igaz: a kárpátaljai emberek többszörös elnyomás alatt éltek. A magyaroknak is nehéz volt, de más nációk tagjának sem volt lényegesen egyszerűbb az élet. Ki kell hangsúlyozni: Kárpátalja egy különleges terület, ahol a nemzetiségek békésen élnek egymás mellett, igaz, a politikusok azt szeretnék, hogy ez negatív irányban változzon meg. A különböző felekezethez tartozók is segítették egymást. A legnehezebb helyzetben a görög katolikusok voltak, őket a „rómaiak” segítették. Az ortodoxokkal és a reformátusokkal is békés és barátságos volt a római katolikusok kapcsolata.

 Feltámadt a magyar jégkorongsport – A Magyar hokisztori c. könyvről (9. oldal)

Hihetetlenül gazdag a magyar hoki története, s mégis nyoma sincs szinte sehol sem, hogy mennyi történést, emléket produkált ez a sportág hazai indulása óta. Ez idáig egyetlen jégkorongról szóló könyvet írtak Magyarországon, jó 25 évvel ezelőtt, a „Rekviem a magyar hokiért” címűt. A szerző Török László. Azóta bizony történt egy és más. Japánban pedig bemutatták, hogy bizony nem naiv, aki hisz a magyar feltámadásban. Nem gyászolni kell ezt a sportágat, hanem tenni kell érte képességeink szerint. Ezért is hiánypótló Tejfalussy Béla és Kovács Attila közelmúltban megjelent könyve, a Magyar hokisztori. A kötetben a magyar jégkorongsport több mint 80 éves története elevenedik meg előttünk.

 Művészinterjú Sztárek Andreával (12. oldal)

Ez nem egy Balázs Péter kontra Szikora ügy volt. A másik tábornak bárki jó lett volna a jelenlegi igazgató helyett. De én azt gondolom, amíg valaki nem volt igazgató, nem lehet tudni, hogy milyen lesz azon a poszton. A Balázs Péter elleni hadjárat előítéleten alapult. Nem politikai, hanem szakmai előítéleten, azzal a felkiáltással, hogy „milyen igazgató lehet egy komikus?”. Azt gondolták, hogy kizárólag blődlik mennek majd a színházban, s a színvonal csökkenni fog.

 Oláh János interjúja Simó Endrével, a Magyar Szociális Fórum vezetőjével (13. oldal)

A világgazdasági válságról, amely tetézi a magyar társadalmi, gazdasági, politikai válságot, nem a dolgozó ember, nem a nyugdíjas, nem a kis- és középvállalkozó tehet, hanem azok a pénzügyi körök, globális érdekcsoportok, amelyek a neoliberális kapitalizmus urai és legfőbb haszonélvezői. A dolgozó rétegek ennek a válságnak és válságkezelésnek a szenvedő alanyai. Ezért a Magyar Szociális Fórum arra szólította fel az embereket, hogy álljanak ellen a neoliberális politikának, utasítsák el a konvergencia programot, a társadalmi szükségletek kielégítésének alárendelését az euró minden áron való bevezetésének.

 A palesztin holokauszt (Khalid Amayreh palesztin újságíró cikke Zábori László fordításában.) (19. oldal)

Van azonban egy nagy különbség Gáza és Drezda között. A szövetségesek bosszút álltak a német város szerencsétlen lakóin, és az odamenekült embereken mindazért, amit a náci háborús gépezet a háború alatt elkövetett. Bosszút álltak többek között London és más angol városok bombázása miatt. Ezzel szemben a gázai palesztinok egyáltalán nem követtek el semmiféle bűncselekményt Izraellel szemben. Sőt, éppen ellenkezőleg. Hiszen az övezet lakóinak nagyobbik része maga is menekült, illetve azoknak a leszármazottja, akiket a cionista haderő fegyverrel űzött el szülőföldjéről az elmúlt hatvan esztendő során. És most a cionisták őket, egykori áldozataikat illetve utódaikat is gyilkolják.

 

Keresse a nemzeti radikalizmus orgánumát csütörtöktől az újságárusoknál!