vissza a főoldalra

 2009.01.09. 

Egy istentörvényű színművész

Beszélgetés Eperjes Károllyal

– November végén olvastam : „Eperjes Károllyal és Kondor Katalinnal áll fel a polgári körök erkölcsi testülete.” Milyen jogosítványa van egy ilyen grémiumnak?

– Helyesbítenem kell, nem csak velünk, hanem másokkal is, így Czakó Gáborral, Bíró Ildikóval, Papp Lajossal, Csókai Andrással és Freund Tamással. Ha támadás éri a polgári köröket, vagy a polgári körökön belül kialakul egy vitás helyzet, akkor ez testület, mely hiteles emberekből áll, javaslatot tesz a probléma kezelésére.

 – Az ország morális helyzetéről nem adnak ki nyilatkozatot?

 – Nem, mert mi a polgári köröknek vagyunk az erkölcsi testülete. Az országnak van kormánya, olyan, amilyen. Az országnak vannak vezető szervei, s mi nem felettük mondunk morális ítéletet. A polgári köröknek vagyunk egy olyan grémiuma, mely a nehéz helyzetekben kifelé s befelé is meg tud nyilatkozni.

 – Mit gondol: az erkölcsi válság előidézője a gazdasági válságnak?

 – Ezzel tökéletesen egyetértek. Az erkölcsi válság a gazdasági válság problémája, s ez fokozottan érvényes a magyar nemzetre. Európában sehol sem látok olyan egyetemes értékektől elrugaszkodott országvezetést, mint Magyarországon. Olyan vezetést, mely saját nemzetére ekkora romlást hoz.

 – Még a szlovák és a román országvezetés is saját nemzete javát keresi.

 – Nem szeretnék más államok minősítésével foglalkozni. Ez nem az én dolgom. Azt kijelenthetem: az, hogy a gazdasági válság ilyen súlyosan érinti hazánkat, elsősorban annak a következménye, hogy hatalmas erkölcsi válságban van az ország, s annak vezetése.

 – A kormánypárt nem katonai diktatúrával került hatalomra, szavaztak rá. Mekkora így a magyar polgárok felelőssége?

 – Nem csak a polgárok felelősségéről kell beszélni. Ebben a helyzetben mindenki felelős. Olvashatjuk a Bibliában: „legyetek a szentek polgártársai”. Úgy látszik kevés szent polgártársunk van. Polgártársaink nagyobb része ilyen, amilyen…Van, aki 19500 forintért eladja az Istent, s most csodálkozik, hogy ide jutatta őket ez a választás. Isten nem bottal ver. Aki elengedi a kezét, az bizony pórul jár. Nem lehet két úrnak szolgálni. Most eljött a zárszámadás ideje.

 – A polgári körök a Fideszhez kapcsolódnak. Önnek nem új keletű a kapcsolata ezzel a párttal, hiszen 1994-ben egy rövid ideig parlamenti képviselője volt. Az a Fidesz azért – sokak számára –, finoman szólva liberálisabb volt, mint a mai. Nem így látja?

 – Egy napig voltam országgyűlési képviselő. Így tudtam a legjobban segíteni a pártnak, s lemondásommal be tudtam vinni a parlamentbe Varga Mihályt. Valóban liberálisabb volt a párt, mint most, mikor karakterében egyetemesebb lett a Fidesz, s jómagam értékrendszere is. Anno azt tapasztaltam, hogy a korábbi KDNP és MDF keresztény alapokra helyezte az értékrendjét, s ugyanakkor nem karakteresen képviselte a keresztény értékrendet. Ezért nem álltam oda a két párt mellé. Ha az abortusztörvényt veszem például: még a Fideszben is szavaztak a javaslat ellen. Hogy lehet az, hogy a KDNP-ben és az MDF-ben többen támogatták a törvény megszületését? S mi történt? Azóta az MDF keresi a helyét, nincs arculata, bár talán vannak még a pártban keresztény emberek. Azt tapasztalom, hogy a KDNP megújhodott, s ezért, ha most kéne választanom, s a kereszténydemokrata párt külön indulna, akkor rájuk szavaznék.

 – Egyszer azt mondta: a liberalizmus az ördög útja. Nem kapott ezért a fejére?

 – De, szoktam, ám ettől ez még igaz. Nem csak a liberalizmus, hanem a fasizmus, a nacionalizmus, a szocializmus is az. Minden izmus az egoizmusból ered. S talán az Istennek legfájóbb izmus a protestantizmus és a katolicizmus, azaz csak „kultúr-kereszténység”. A 2000-es népszámlálásnál az ország 72%-a vallotta magát istenesnek, de ebből a történelmi egyházak szerint átlagosan 12-14% gyakorolja a hitét. Ha ilyen az edzés, milyen a meccs? A legtöbben sajnos azt mondják: „kapsz Uram tőlem egy órát”, vagy a pap kereszteljen, eskessen, temessen, egyébként az egyháznak kuss. Ők nem mélységben nem élik át a hitet. Istenkapcsolatuknak elég egy Miatyánk, egy ünnepi istentisztelet, s közben pedig értékrendjük szocialista, liberális, vagy nacionalista… Nacionalista szerintem az, akinek nem az Isten, hanem a faj áll a központban. Míg a rasszista fajgyűlölő, addig a nacionalista önfaj- központú. Egyetlen helyes identitás van: első helyen Isten, második helyen a család, harmadik helyen a nemzet áll. Így jutunk el az egyetemes egységig, hogy elnyerjük az örök életet. Isten ajándéka az, hogy megszületünk, az, hogy milyen családba, az az adott család dolga. Az, hogy milyen nemzethet tartozunk, az egy szellemi, lelki döntés, s nem pedig faji kérdés. Isten nem személyválogató, hanem a lelkeket nézi. Ezért, aki 2004. december 5-én nemmel szavazott, vagy távolmaradt az urnáktól, az halálos bűnt követett el. Hiszen megtagadta lelki nemzettársait, vagy nem törődött velük. A mulasztás pedig nagyobb bűn, mint a tagadás.

 – Ha most felkérnék a jelöltségre, s bekerülne a Parlamentbe, újra visszaadná mandátumát?

 – Egyelőre nem fenyeget ez a veszély. Ha felkérnének, akkor ez –gondolom – a KDNP irányából történne. Ez egy kihívás lenne. Ha eljön az ideje, elgondolkozom rajta.

 – Azt mondják, egy színész, művész ne politizáljon. Mi erről a véleménye?

 – Miért, a politikus ezt megteheti, csak a színész nem? A színész vonja ki magát a társadalomból? Ha én felmegyek a színpadra, s jól játszom, akkor jól politizálok, ha rosszul játszom, akkor rosszul politizálok. Mit jelent politizálni? A polisszal foglalkozni, a városállammal, azaz a társadalommal. Minden döntésünknek társadalmi, politikai következménye van. Az a kérdés, hogy a döntésem pozitív irányba viszi a társadalmat, vagy nem. Politizálni kötelesség, jól politizálni erénygyakorlás, rosszul politizálni bűn, nem politizálni a legnagyobb bűn. Aki ilyet tesz, az kivonja magát a társadalomból. Akik azt mondják, hogy ne politizáljunk, vagy butaságot követnek el, vagy nagyon gonoszak. Azért mondják ezt, mert szerintük a politizálás számunkra bűn. Kövessük az ő logikájukat: ők bűnözhetnek, de mi nem?

 – Lépjünk vissza néhány évtizedet az időben. Mit gondol, mikor lett önből, színészből SZÍNMŰVÉSZ?

 – Nem tudok erre pontosan válaszolni. Pályám nem ért véget, egy folyamatban élek, s remélem, mikor lecsukom a szemem, talán már igaz színművész lesz belőlem.

 – Szükséges a szakralitás a művészethez?

 – Igen. Anélkül nem lehet művészetről beszélni. József Attila azt ajánlja Thomas Mann-nak: „…az igazat mondd, ne csak a valódit”! Ez az én ars poeticám. Azt mondta József Attila: Thomas, amit írsz, az magas szintű valóság, de hol van benne az igazság? A görög klasszikus kultúra úgy fejezte ki a művészetet, hogy a cselekvésnek van katarzisa. Ezt 2000 év óta úgy hívjuk: feltámadás. Ha a mű nem az igazságra irányul, abban nem vehetek részt. Így pl. a Harry Potterben sem játszhatok, hisz a történet arról szól: ha bajod van, varázsolj, s légy sikeres. Ez az öntörvényűség valóságshow-ja. Szemben a Pinokkióval, ami arról szól, ha bajod van, vedd fel a keresztedet, s gyere haza – mondja az alkotó, Giepetto. Tehát ennek a műnek van igazsága, s szakrális, míg a Harry Potter profán mű. Nekem, mint művésznek, s ha az szeretnék maradni, részt kell vennem olyan munkában, amelyik igazságra irányul. Azon belül mindegy, hogy negatív, vagy pozitív figurát játszom. Hiszen a Passióban nem csak Jézust és Máriát, hanem Poncius Pilátust és Júdást is el kell játszani. Viszont nem a kereszten van vége a Passiónak. Akkor nem lenne más, mint valóságshow. A Passiónak a feltámadásban van az igazsága. Ha nem támad fel Krisztus, akkor hiábavaló a hitünk. A karácsony is a feltámadás fényében érthető meg teljességében.

 – A születésnél nagyobb jelentőségű a feltámadás.

 – A születés is jelentős esemény, főleg a mai világban. Hiszen az élet maga a csoda, s nem realista az, aki nem hisz a csodában. Az életet pedig Isten adja.

 – Említettük a művészet és szakralitás kapcsolatát. A veszprémi színház művészeti tanácsadójaként arra ösztönzi a vezetést, hogy szakrális alkotásokat vigyenek színre?

 – Igyekszünk ilyen műveket bemutatni. S úgy látom: jó úton haladunk. De nem lehet a színházi tanácsadói tevékenységemet külön választani a többitől. Amikor találkozom barátaimmal, családtagjaimmal, ugyanolyan értékrend alapján cselekszem.

 – Ha egy színészt arra kér a rendező, hogy kívül a darab tartalmán olyat tegyen a színpadon, mely megbotránkoztatja a keresztényeket, akkor azt vállalja el, vagy gondolva a kirúgás veszélyére, inkább adja vissza a szerepét?

 – Nem az a kérdés, hogy egy adott pillanat botrány, vagy sem. A kérdés: az egészben helyes-e, vagy sem. Maga a meztelenség sem botrány önmagában, ha a darab egésze az igazságra irányul. Ha a rendezői kérés helyes érvényű az igazság felé, akkor nekem azt el kell játszanom. Ha nem, akkor konfliktushelyzet alakul ki, s akár el kell jutni addig is, hogy visszaadjuk a szerepet.

 – Különböző fórumokon sokat beszél a hitről, erkölcsről. Az a tény, hogy ön színész, nagyban segít eszközként a cél elérésében?

 – Régen liberális kereszténynek vallottam magamat. Azt mondtam : ha bűnt követek el, majd meggyónom. Ilyen emberből nagyon sok van az országban. Tizenöt évvel ezelőtt eldobtam a liberalizmust, s remélem, most már tényleg keresztény lettem. Az én rendszerváltásom már megtörtént. Nem módszert, hanem „rendszeretetet” változtattam. Azaz Isten kegyelméből szabad döntést hoztam. Gondolom, hogy annyi fájdalmat és nehézséget okoztam a korábbi liberális keresztény létemmel, hogyha a Jóisten éltet, életem végéig ezt rendbe teszem. Ezért minden fórumon, ha lehetőségem nyílik rá, megpróbálom a Jóisten irányába terelni az embereket. Akár a színpadon, akár magánemberként, akár társadalmilag.

 -Nem gondolt még arra, hogy vallásos témájú filmet rendezzen?

 -Gondoltam, de ez több kérdést vet fel. Van-e hozzá kellő akarat, hogy ezt valaki finanszírozza? Ki írja meg a forgatókönyvet? Megkértem jó tollú írókat, hogy készítsenek forgatókönyveket. Komoly vágyam eljátszani boldog Batthyány- Strattmann Lászlót, vagy boldog IV. Károlyt. Görög katolikusok arra kértek, hogy játsszam el boldog Romzsa Tódort. Ezt az alakot is nagy kedvem lenne eljátszani, úgy, mint Mindszentyt és Prohászkát. Boldogan alakítanám egy igazán jó Szent István-filmben első szentünket. Nem István, a királyt, hanem Szent Istvánt.

 – Ha már a görög katolikusokat említette. Egyszer azt nyilatkozta, ha görög katolikusnak születik, akkor papnak ment volna.

 – Azt mondtam: ha reformátusnak, vagy görög katolikusnak születek, akkor ma valószínűleg egy színésszel kevesebb lenne, mert akkor vagy lelkész, vagy pap-családapa lennék. A papságban, a lelkészségben és az atyai létben ugyanazokat megtaláltam volna, mint a színészetben. Későn léptem a pályára, sokáig nem tudtam eldönteni, milyen szakmát, hivatást válasszak. Azon is gondolkodtam, hogy pap leszek, de hát a Jóisten olyan szépnek teremtette a másik nemet, hogy éreztem, ebből balhé lesz.

 – Idén májusban lett volna 50 éves Bubik István, ő görög katolikus volt, s önnek jó barátja. Seress Zoltán azt nyilatkozta nekem, hogy tán volt valami végzetszerű, sorsszerű az ő halálában, s nem tudná Bubikot elképzelni 50 évesen. Ön mennyire osztja ezt a véleményt?

 – Reménykedjünk benne, hogy valóban jó barátok voltunk. Nagyon hiányzik nekem Pista… Többször kijelentette: nem szeretne párnák közt meghalni. Férfias, romantikus halálra vágyott. Sajnos, ha lett volna abban az autóban légpárna, nem halt volna meg…

 – Ez a beszélgetés lapunk karácsonyi-szilveszteri számában jelenik meg. A mostani reményvesztett időkben mit üzen az olvasóknak?

 – Aki még nem tette meg, szentségi módon rendezze életét Isten felé. Lehet, hogy nem lesz könnyebb az élete, de abban biztos vagyok, hogy boldogabb lesz. S ettől lesz áldott, boldog a karácsony, s az új esztendő. Van remény, Isten jeleket ad. Szent István után 1000 évvel, 2001. augusztus 15-én újból felajánlottuk a nemzetet. Kaptunk is rá jelet. Az egyházszakadások óta egyetlenegy közös szentje van Keletnek és Nyugatnak: Szent István. Gondoljunk csak Pio atya látomására. Elmondta, hogy nagyon irigyli a magyarokat, mert innen száll fel Istennek egy olyan nagy csodája, ami miatt ezt a népet minden náció irigyelni fogja. Ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem. Tehát „igened legyen igen, nemed nem”, azaz: kegyelemre mondjál igent, a kísértésre nemet. Legyünk készen a kegyelem befogadására, s akkor mi magunk is, családjaink is, nemzetünk is újból talpra áll. Istentől áldott, boldog új esztendőt kívánok mindnyájuknak!

 (Megjelent a Magyar Fórum 2008. december 25-ei számában.)

Medveczky Attila