vissza a főoldalra

 2009.01.09. 

Euripidész: Oresztész

(Nemzeti Színház nagyszínpada)

Ami a görög tragikus költészetből a világirodalom klasszikus hagyományaihoz tartozik, az Athénban a Kr. előtti 5. században jött létre, és három nagy költő nevéhez fűződik. Ennek, az Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész alkotta triásznak harmadik tagja Euripidész, aki Szalamiszban, a nagy csata napján, 480. szeptember 23-án született. Mindössze háromszor nyert drámaíró versenyt, az elsőt 29 éves korában, az utolsót már halála után. Összesen 92 drámát alkotott, ezekből 18 maradt fenn. Műveit manapság ritkán játsszák, az Oresztészt legutóbb 1982-ben, az akkori Nemzeti Színházban mutatták be. Ehhez a mostani, tavaly, november 21-én az „új” Nemzetiben színre vitt produkcióhoz új fordítás is készült, Karsai György klasszika-filológus nyersfordítása alapján Térey János költő úgy ültette át a tragédiát napjaink szóhasználatához közelítő nyelvezetbe, hogy az időmértékes versformát meghagyta. A régi hagyományt követi az is, hogy a darabot bő másfél órán keresztül, szünet nélkül játsszák.

Az Oresztész rendezésével debütál Alföldi a Nemzetiben, aminek 2008. november 21-én volt a premierje. Alföldi megosztó személyiség, sokan vannak, akik rajonganak újdonságkereső, szenzációhajhász színpadi megoldásaiért, viszont még többen akadnak olyanok, akik nehezen viselik el a klasszikus alkotások oly mértékű kiforgatását, aminek következtében a nézők csak kapkodják a fejüket. Számosan irtóznak keresett modorosságától, ami általában pucér férfiak és nők színpadi grasszálásában testesül meg, valamint idegenkednek attól a koncepciójától is, hogy a homoszexualitást mindenbe belegyömöszöli. Euripidész tragédiája a múltbéli bűnök jelenkori megfizetéséről és arról szól, hogy egy emberölést nem lehet még kettővel helyrehozni. Oresztész Apollón parancsára megöli anyját, Klütaimnésztrát és annak szeretőjét, Aigisztoszt, mert orvul lemészárolták apját, a Trója alól győztesen hazatérő Agamemnont. Az argosziak és a bosszú istennői, az Erinnüszök azonban nem nézik jó szemmel az anyagyilkosságot, Oresztészt végighajszolják városok sokaságán, sehol nem lel nyugalmat, végül visszamegy szülőföldjére, és nagybátyja, Meneláosz családján tölti ki a haragját. Végül Apollón megállj parancsol a vérengzésnek, az anyagyilkosság vádja alól felmenti Oresztészt, sőt Hermionét, Meneláosz és Helené leányát feleségül adja hozzá.

Ebben, a Nemzeti Színházbéli Oresztészben a szövegen, a szereplők nevén, a történet nyomvonalán kívül semmi nincs, ami Euripidész lenne, viszont annál több az Alföldi Róbert benne. Már az előadás megkezdése előtt, a büfé környékén színinövendékek ágálnak, próbálják a meglepett nézőket játékukba bevonni. Menczel Róbert díszletei roncstelepet imitálnak, a hatalmas tükörfalak még tágasabbá teszik az amúgy is bő teret. Kimustrált tragacsok, szemétkupacok között botorkálnak a színészek. Gyarmathy Ágnes jelmezei viszont a ma divatját követik: Élektrán testre simuló, mélyen kivágott fekete póló és miniszoknya feszül, a kopasz Oresztész meg a punk Hermioné is hasonló varjú öltözetben jár-kel, az argoszi nők hajléktalanokra hasonlítanak, a pukkancs Meneláosz, a vén trotty Tündáreosz és a Hírnök is toprongyos, kivételt a dekoratív Helené, valamint Apollón, a hófehér öltönyös gigerli képez. Van ám minden, amitől „modern”, olyan „alföldis” lesz a produkció: a csak nőkből álló kar tagjai forró vízbe mártogatják, és így fosztják meg tollaitól az áldozati tyúkot, ütött-kopott kotlában rotyogtatják a húslevest, amivel a darab végén - a béke jeleként - megetetik a szereplőket. Nem elég, hogy főzőcskéznek, mérgükben tojásokat hajigálnak a falra, időnként dalra fakadnak, azaz rapelnek is. Élektra és Oresztész testvéri szeretete jeleként nyelves puszit vált, az ellenségeskedők pedig Molotov-koktélokkal likvidálják egymást.

A Nemzeti új sztárja, a Krétakörből importált Péterfy Bori (alsó képen) esetlenül és idegenül mozog ebben a furcsa Élektra-szerepben. Az sms-nyelv csupaszságához szokott közönség Térey János régies kifejezésekből álló fordításából nehezen érti meg a mondanivalót, s ezt a veretes, skandálható mondatokat a színésznő olyan iskolásgyerek módjára hadarja el, aki minél hamarabb túl akar lenni a vers felmondásán. Rába Roland Oresztésze megkattant rosszfiú, Cserhalmi György Meneláosza dölyfös, Garas Dezső Tündáreosza boldogtalan apa, akinek mindkét lányát unokája öli meg, László Zsolt Püladésze sima modorú bajkeverő, Blaskó Péter Hírnöke önmaga szavaiba belegabalyodó öregember, Földi Ádám Apollónja felfuvalkodott jampec. Udvaros Dorottya mutatós Helené, Tompos Kátya amolyan lázadó leányzó. Nagy Mari, Csoma Judit, Murányi Tünde, Szalay Marianna és Gerlits Réka személyesíti meg az argoszi asszonyok karát. Szegény Euripidész, ha látná ezt a zagyva Oresztészt, igencsak elkerekítené a szemét, mert alig ismerne rá saját művére. (Felső képen: Cserhalmi György és Rába Roland,