vissza a főoldalra

 

 

 2009.01.09. 

A Vatikán januártól nem veszi át automatikusan az olasz törvényeket

A Vatikán bejelentette, hogy januártól nem veszi át automatikusan az olasz törvényeket, miután az országban olyan erkölcsi és társadalmi döntések vannak születőben, amelyeket ellentéteseknek lát saját értékeivel.

Az olasz törvények eddig a vatikáni jogalkotás fő forrásainak számítottak, automatikusan átkerültek az egyházi állam jogrendszerébe, hacsak nem voltak "gyökeresen összeférhetetlenek" a katolikus értékekkel (mint például a válás és az abortusz esetében). XVI. Benedek pápa októberben döntött úgy, hogy megváltoztatja ezt a rendszert, és január elseje után az olasz törvények csak "kiegészítő jogforrást" fognak jelenteni a Vatikán számára, amely alapvetően a kánonjogból fog merítkezni – magyarázta az Osservatore Romano című vatikáni lap múlt szerdai számában José Maria Serrano Ruiz, a vatikáni fellebbviteli bíróság elnöke.

 A változtatást azzal indokolta, hogy „Itáliában mértéktelen mennyiségben születnek új jogszabályok…, változik az olasz polgári törvénykezés jellege… és a törvények egyre gyakrabban kerülnek szembe az egyház elveivel". Olaszországban jelenleg társadalmi vita folyik az abortusztabletta törvényesítéséről és a meghalás jogáról, s erre az egyház saját elveinek a megerősítésével válaszol.

 A vatikáni döntést bírálat érte a jobboldali kormány egyes tagjai részéről, noha a minisztertanács az egyházéhoz hasonló, konzervatív álláspontot vall. "Remélem, hogy megváltoztatják a döntést… a kormány eddig egyetlen jogszabályt sem fogadott el, amely ellentétben lenne az egyház értékeivel" – jelentette ki Roberto Calderoli, a jogrendszer egyszerűsítéséért felelős tárca nélküli miniszter.

 Olaszország és a Vatikán kapcsolatait az 1929-ben Mussolini és XI. Pius pápa által megkötött lateráni szerződés rendezi.

 

(Forrás: Népújság)